Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Történettudomány - Nádor Tamás: „Hallható múzeum”. Hangdokumentumok a Janus Pannonius Múzeumban

204 NÁDOR TAMÁS speravi non confundar in aeternum.» Es várom a beteljesülést." Horváth Mihály 1984. április 29-én váratlanul elhunyt. Dr. Nádor Tamás nekrológja a Dunántúli Napló 1984. május 3-i számában. 5. G ALS AI PONGRÁC író, szerkesztő, kritikus HANGDOKUMENTUM : K—49, 50. GALSAI PONGRÁC beszél életéről, a pécsi irodalmi életről, íróbarátairól, könyveiről. A hangfelvételt dr. Nádor Tamás készítette a pécsi Nádor kávéházban 1981. június 4-én, illetve Budapesten 1982. november 18-án. 120 perc. „1927. október 31-én születtem Pécsett, és 4 év megszakítással 30 éves koromig Pécsett is éltem. Születtem pediglen az akkori Indóház utcában, ez a Zsolnay szobortól az állomásig vezető út. [.. .] Talán féléves lehettem, amikor átköltöztünk a Felsővámház utcába. Apám ott vett egy kis házat, a Zsolnay gyár környékén. [...] Megírtam már többször, hogy apím római katolikus esperes plébános volt 58 éves koráig, akkor kivetkőzött a rendből és megnősült. Felsőszentmártonban fejezte be papi pályafutását. Mindig érdekelt ez a Felsőszentmárton, épp ezért a múlt évben odautaztam és egy napot 16. ábra. Galsai Pongrác író. töltöttem ott. A falubeliek még nagyon emlékeztek apámra, akit eredetileg Gombárovics Pongrácnak hívtak, de mindenki csak Pongrác plébános úrnak emlegette most is." Galsai a pécsi Széchenyi reálgimnáziumban érettségizett. Bekapcsolódott a pécsi irodalmi életbe, ami tele volt tervekkel. Nagyon izgalmas irodalmi összejöveteleket tartottak. Egy ideig a Szabad Életet, a MADISZ lapját szerkesztette. Majd újra megindult a Sorsunk, Várkonyi Nándor folyóirata. „A meginduló Sorsunk környékén már jelen voltam, mint Várkonyi Nándor slapaja, segédszerkesztőféleség. Ott jelentek meg első komolyabb írásaim, novellák, kritikák. [...] Mivel Pécsett megszűnt a bölcsészkar, felkerültem Pestre, de közben rendszeresen lejöttem Pécsre. Tehát párhuzamosan ment az, hogy a Sorsunkban dolgoztam, ugyanakkor Pesten is jelen voltam. Így aztán kitágultak a dolgok, mert kitűnő barátaim voltak itt a Sorsunk körében: Várkonyi Nándor elsősorban, aztán Csorba Győző, Bárdosi Németh János, Kopányi György, András Endre, Hunyadi József és még sorolhatnám tovább. Ugyanakkor Pesten is, az ún. negyedik nemzedék tagjaival, mint egyetemi hallgató állandó kontaktusban voltam, az Üj hold-dal elsősorban és körével. Az egyetem mellett volt az a bizonyos Darling eszpresszó, ahonnan ez a fiatal gárda elindult. Ezek közé tartozott Mándy Iván, Pilinszky János, Rába György és még sorolhatnám a neveket. Ezeket én igyekeztem a Sorsunkba is bevonni, kéziratot kérni tőlük. A Sorsunknak egy ilyen irodalmi felhajtója is voltam. Várkonyi Nándorról. Aki Pécsett irodalommal foglalkozott, nem kerülhette el Várkonyi Nándort. A mi találkozásunk úgy történt, hogy 45-ben írtam egy novellát. Elküldtem Várkonyi Nándorhoz, majd pár nap múlva felkerestem az egyetemi könyvtárban, hogy megtudjam, mi a véleménye a novelláról. Amikor leírtam a nevemet az ő süket cédulájára, Várkonyi heuréka üdvözléssel harsányan felugrott, megszorongatott, átölelt. Ű mindig úgy tudott lelkesedni és viselkedni, mintha egy kis szerkesztő lenne, a másik pedig valami egészen nagy zseni. Elbűvölő volt ezzel a szerénységével és kedvességével. Közölte velem, hogy a novella remek, a legközelebbi Sorsunkban közölni fogja. Mégse közölte, azt hittem azért, mert nem is tartotta jónak. [.. .] Később adott könyveket, hogy írjak róluk kritikát, a színházi rovatot is én csináltam a Sorsunknál. Később nagyon jó barátok lettünk, főleg akkor, amikor már nem fungált, mint szerkesztő. Ez 1948-ban volt. [...] Emlékszem, a folyóirat szerkesztését, — akkor már Dunántúlnak hívták, — átadták Katkó