Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Történettudomány - Gál Éva: Dr. Horváth Antal (1848–1912)

DR. HORVÁTH ANTAL (1848—1912) GÁL Éva „ . . . aki folyton tanult, és nem rejtette véka alá, amit tudott." Horváth Antal 1848. szeptember 4-én született Pécsett. Nagyapja, Horváth Ignác szűrszabó és gabonakereskedő, apja, id. Horváth Antal földmérő mérnök, a Pécsi Takarékpénztár igazgatója volt. Ifj. Horváth Antal középiskolai tanulmányait Pécsett, a ciszterci főgimnáziumban végezte, kitüntetéssel érettségizett. Jogot tanult a pécsi Jogliceumban és Budapesten, 1874-ben kapott ügyvédi oklevelet. Széles körű közéleti tevékenységét bizonyítja, hogy tagja volt az Országos Régészeti és Embertani Társulatnak, Pécsett a Törvényhatósági Bizottságnak, a Jóléti Bizottságnak, a Pécsi Ügyvédi Kamarának, a Múzeumi Bizottságnak és ügyészként dolgozott a Jegyzői Nyugdíjintézetben és a Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesületben. Az egyik nekrológ írója a „Pécsi Napló"-ban találóan mondja róla: ő az, „ . .. aki folyton tanult, és nem rejtette véka alá, amit tudott."

1 Polihisztor egyéniségére utal, hogy elismert szőlészeti szakember volt, foglalkozott geológiával, jártas volt a művészetekben, műgyűjtő és műpártoló, aki elsőként gyűjtötte a baranyai régészeti leleteket, s a Nemzeti Múzeum által elismert muzeológus szakemberként, a múzeumi folyóiratok hasábjain, tudományos igényű cikkekben mutatta be azokat: A ,,Dunántúl"-ban megjelent nekrológ így jellemzi őt: „Horváth Antal, mint ügyvéd kiváló szorgalommal, széles körű tudásának befektetésével munkálkodott embertársaiért, szerette és védte a szegényt, megnyerő modorával 1 Pécsi Napló 1912. VIII. 31. 2. '-Dunántúl 1912. VIII. 31. 2. ?

> Bombay 1956. 185. 4 MNM KÖ Ad. 1870. XII. (Horváth Antal tárgyjegyzéke) — kézirat. 5 Megköszönöm Dr. Sáfrány Zsuzsának, hogy erre felhívta figyelmemet. G MNM KÖ Ad. 1870. „Régészeti Napló és Tárgyjegyzék Horváth Antalé" — kézirat. 7 Arch, levelek XXXII. Arch. Ért. VI. (1872) 286. Bombay 1956. 186. szívéhez láncolta kartársait... Sokoldalúsága mellett, mint ember is messze kimagaslik. Mindent átfogó ész, melegen érző szív irányítják tetteit."

2 Történelem, régészet iránti érdeklődése korán megmutatkozott. Nyolcadikos gimnazista korában Irma húgával gyakran kirándult a Makárhegyre régiségeket gyűjteni.

3 Később a módszeres gyűjtést kiszélesítette Pécs, illetve Baranya megye területére, sőt, több esetben más megyékből is kapott tárgyakat.

4 Mint elismert szőlész, tekintélye volt a szőlősgazdák között, s kérésére hozzá vitték a földmunkák során talált leleteket. így került gyűjteményébe pl. a kővágószőllősi, római kori ún. „sarukötő Vénusz" bronzszobrocska is, amely a Nemzeti Múzeum állandó régészeti kiállításán látható. A régészeti leleteken kívül iparművészeti és néprajzi tárgyakat is gyűjtött. Horváth Antal gyűjtőmunkája a régészeti és különösen a néprajzi anyaggyűjtés területén

5 úttörő tevékenységnek nevezhető. A régészeti tárgyakat részletes tudósítás kíséretében a Nemzeti Múzeumba küldte (Pécsett ekkor még nem volt múzeum), a leltárkönyvi .bejegyzések alapján 1866 és 1907 között összesen 349 darabot. A Nemzeti Múzeumban fennmaradt naplójából tudjuk, hogy rajzokat is készített, megfigyelte és leírta pl. a római kori sírok szerkezetét, méreteit, tájolását, a sírok egymáshoz való térbeli viszonyát.

6 Baranya megyében és a Nemzeti Múzeumban is szakembernek tekintették, a MNM Régiségtárának igazgatójához, Hampel Józsefhez személyes barátság is fűzte.

7 1873-ban a bécsi világkiállítás pécsvidéki bizottmányának tagjai Hampel József levele Horváth Antalhoz, 1885. XII. 30. — magántulajdon. Részlet a levélből: „Űgy-e lesz néha időd egyegy rég. tartalmú levélkére. Azon az egész vidéken nincs más támaszom és ha volna is, akkor sem szeretnélek nélkülözni... és ha van valami jó dolgod, rajzoltatjuk, mert már nem vagyunk oly igen szegények, hogy mindig a bécsi folyóiratból volnánk kénytelenek kivenni az érdekes rajzokat. Tehát ugy-e, maradsz ezentúl nemcsak hű barátom, de hű munkatársam is?" A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) : 167—174. Pécs, Hungária, 1990.