Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Történettudomány - Madas József: Pécs régi temetkezési helyei

72 MADAS JÓZSEF Illés urat... 77 éves korában a Mindenszenteknél, a kriptában helyezték nyugalomra. Bizonyára már egy épített fülkébe. Mivel a Mindenszentek templom volt ekkor a város plébániatemploma, nem tehető fel a rendelet végrehajtásának elmulasztása. Különösen amikor a szerzetes templomok kriptáiban ellenőrzik azt a szenátorok. A Xavér templomban egy sírtábla emlékeztet egy ott eltemetettre. A Liber mortuorum 1761-62-ben két Buzádi testvérről írja, hogy a Szentháromság kápolnában nyugszanak. Ilyen nevű kápolna azonban Pécsett ismeretlen. Talán valamelyik temetőben állt. A két temetőt kivéve áttekinthetőek voltak a lehetséges pécsi temetkezési helyek. Amíg a városplébánia a püspök kezében volt, tehát 1780-ig, semmiféle különösebb ügyről nem történik említés. A cinterem és a temetők használata nyilván zavartanul folyt. Ezen idő alatt nem volt szükség új temető nyitására annak ellenére, hogy - minden valószínűség szerint - ezeken a helyeken már több évszázada temetkeztek. Ez csak azt jelenthette, hogy az egymásra temetkezési mód nemcsak a cintermekben, hanem a temetőkben is szokásos volt. Ezért egy temető évszázadokon át is használható maradt. Alapvető változások következtek be azonban, amikor Mária Terézia szabályozta a temetkezéssel kapcsolatos ügyeket. A Helytartótanács 1775. július 17-én bocsájtotta ki 3279. számú körlevelében Ö Mélyen Tisztelt Legszentebb Felsége leiratát, mely a temetkezések jövőbeni rendőjéről szólt. Ez mindössze 4 paragrafusból állt, melyek inkább csak elvi állásfoglalásokat tartalmaztak. Ezt követte azután 1777. szeptember 21-én a helytartótanács újabb, már részletesen kidolgozott leirata. Mai szóhasználattal, végrehajtási utasítása. Természetesen latin nyelven. Az alábbiakban azonban a Janus Pannonius Tudomány Egyetem Jogtörténeti tanszékének fordítása alapján kerül felhasználásra. Ez a rendelkezés alapjában változtatta meg a temetkezések rendjét, mind a kriptákban, mind a temetőkben, valamint a temetkezési szertartásokra vonatkozóan. Alapvetően kimondja ,,hogy ezek az irányelvek és ez a jóváhagyott rendelkezés állami vonalon kerüljenek bevezetésre, következésképpen bármely vallásfelekezet hívei ugyanolyan módon, ugyanazon elvek alapján tartsák be azt." A hosszú rendeletből néhány lényeges, alapvető, a későbbiekre így kiható rész kiemelése szükséges az ezutáni változások indokolása érdekében. A templomokban lévő kriptákba a templomon kívülről lehessen bejutni. Ha ez nem oldható meg, azokat véglegesen, hozzáférhetetlenül le kell falazni. Ezekből a feliratos, címeres emlékköveket ki lehet hozni és illő helyen elhelyezni. A megmaradó kriptákat egy-egy tetemet befogadó fülkékre kell osztani. A tetem elhelyezése után a fülke száját be kell falazni, feltüntetve rajta a napot, hónapot és évet jól olvashatóan. Ezeket a fülkéket ne nyissák meg addig, míg a többi teljesen meg nem telik és a befalazás napjától számítva 30 év el nem telik. Pestisjárvány esetén nem szabad a fülkékbe temetni, csak a járványos temetések számára ásott sírokba. A temetőket illetően alábbiak szerint rendelkezett: Azokat a temetőket, melyek a templomok kerítésén belül (tehát a cintermeket), házak során belül találhatók, a helységek szélén kívülre kell áthelyezni. Minden temetőt jószágok és barmok ellen biztonságosan körül kell keríteni. A halottakat mélyebben helyezzék a földbe. A sírokat minden megszakítás nélkül, folyamatos sorrendbe kell megásni, és azt következetesen betartani a temető megteléséig, tekintet nélkül házastársi, szülői, rokoni, vagy más kapcsolatokra. Ha a temető megtelik, a legkorábbi sírokra rátemetni csak abban az esetben szabad, ha a temetés óta legalább 30 év eltelt. Ha nem telt még el, úgy új temetőt kell létesíteni. Ennek biztosítása érdekében pontosan fel kell jegyezni az első temetkezés napját. A helységen belüli temetőket az utolsó temetést követő 30 év után egyengessék el és adják át épületek építésére. A gyászszertartásokra vonatkozóan előírja, hogy a holttesteket 48 óra letelte előtt ne temessék el, hacsak járványos betegségben nem szenvedett. De két napon túl fedetlenül se tartsák, hanem mielőbb a sírba téve zárják el. Temetéskor egyenesen a temetőbe vigyék és tüstént temessék mélyebben a földbe. Csak a plébánosnak, kántornak, harangozónak járó kiadásokat engedélyezi. Tiltja a torok, vagy hasonlók tartását, a felesleges harangkongatást. Majd 1779. július 15-én a Helytartótanács - felszólamlások miatt - megerősíti azt a rendelkezést, hogy a halottnak tartott embereket ne temessék el 48 óra letelte előtt, ha nem ragályban hunytak el. Előbb csak a romlott, rossz szagú hullák temethetők el, melyeknél nyilvánvaló azok halott volta. Későbben József császár adott ki pótrendelkezést, hogy pestisben elhaltak temetési helyeire a várakozási időt 100 évre kell emelni. Ezek a rendelkezések alapjaikban változtatták meg a kialakult temetkezési módszereket és szokásokat. Mivel minden ilyen mélyreható változás ellenérzést szül, gondot, munkát és költséget jelent, a rendelkezések végrehajtása nem ment gyorsan és könnyen, amint a kripták esetében már látható volt. Mivel 1777-ben Pécs még püspöki város volt, a rendeletet nem kapta meg. De megkapta a püspökség és a vármegye, ám a rossz irattári viszonyok következtében a rendelet mára jórészt olvashatatlanná vált. Sikerült Sopronból egy hibátlan fotókópiát szerezni. Szükség volt rá, mert pontos ismerete nélkül a következő időszakban történteket nem lehetne kellően értelmezni. Eme rendelkezés nélkül is elég zavaros volt akkor a helyzet. Klimó püspöknek 1777. május 2-án bekövetkezett halálával a püspöki szék megürült. A káptalan mással volt elfoglalva, nem a hívek temetkezésével törődött. Pécsnek a szabad királyi város rangra