Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Történettudomány - Madas József: Pécs régi temetkezési helyei

66 MADAS JÓZSEF itt jezsuiták, ferencesek, kálvini és lutheri prédikátorok, unitáriusok is. Behatóan ismertek vitáik, egyenetlenségeik, de temetőikről nem maradt híradás. A megmaradt lakosság nyilván ott temetkezett, ahol elődeik. A külvárosokban, falvakban, amit a török sem tiltott bizonyos megszorítások mellett. Közvetlenül a törökök távozása után, 1688-ban, a jezsuiták birtokába került Idrisz baba türbé határleírásánál, a leghitelesebb forrásban - a jelenleg a budapesti egyetemi könyvtárban őrzött - Litteraei annuae Collegii Quinqueecclesiensis S. J.-ban Prentaller atya, az akkori házfőnök azt írja, hogy keleti szomszédja a Delisimunovics szöllejéhez vezető út és, a temető. A türbéhez tartozó 140x120 öles terület leért a mai Alkotmány utcáig. így tényleg határos volt az első ismert szigeti külvárosi temetővel. Ezt a temetőt az egykori Makár, Rókus-alja és Tavasz utcák határolták. Háromszög alakú volt. Sokáig, 1786-ig volt használatban. Egy félszázad múltán a város öt háztelekre bontva eladta. 404 pengő forintot kapott érte. Az eladás elhatározásakor a tanácsülésen azt is megállapították, hogy a temető területe túlságosan kimagaslik a környező utakhoz képest. Bizottságot küldött ki annak megvizsgálására, mi a teendő ennek megszüntetésére. Ez a szintnövekedés nyilván következménye volt annak, hogy évszázadokon át a temető területére csak bekerült anyag, mégpedig sok. Hasonló jelenséget lehetett látni a Citrom utcai cinterem ásatásánál is. A terület most a másodlagos beépítés folytán teljesen átalakult. A sorházak megszűntek, a régi utcák eltűntek. Egy része a sörgyárhoz került, más része közterület lett. Még egy, a Rókus-aljai sorház áll egy ideig. Bármilyen korai is ez az adat, mégsem bizonyítja, csak valószínűsíti, hogy ez a terület már a török hódoltság alatt, esetleg már előtte is temető volt. De nehezen képzelhető el, hogy az elpusztult szigeti városrész újjáépítését éppen a temető létesítésével kezdték volna meg. A másik, csak későbben dokumentált, de mégis biztosabb hódoltságkori keresztény temető a Mindszentek temető. Ez a körülmények vizsgálatának eredményeiből szükségszerűen következik. A törökök Pécsett csak a Mindenszentek templomát hagyták meg a keresztények használatában. Felváltva, vagy megosztva használták különböző felekezetek. De mindig keresztények. A Mindenszentek temető déli végénél, csak egy kocsiút által elválasztva volt a jezsuita missziónak török korbeli utolsó háza. Ennek pontos helyét a pécsi levéltári adatok és Fricsy Ádám S. J. római kutatásaiból származó, egymást kiegészítő adatok egybevetésével sikerült egyértelműen megállapítani. Sem a templom, sem a temető nem tartozott a város joghatósága alá 1780-ig, amikoris elnyerte Pécs a szabad királyi városi rangot és megszűnt a püspök kegyurasága. A török alatt és közvetlenül a török utáni években ezek a jezsuiták kezelésében voltak. Majd a jezsuita misszió házából városplébánia, a templomból - a város és egyes környékbeli községek plébániatemploma lett. A házassági anyakönyvbe történt bejegyzés szerint Kapucsy György őrkanonokot 1700. november 21-én vezették be, mint városplébánost. Ekkor szüntették be a jezsuiták a városplébániai teendők gyakorlását és vonultak vissza az akkor Főtér-i kollégiumukba és templomukba. A halotti anyakönyvbe, amelybe az első bejegyzés 1707. január 10-én történt, a címlap után 13 üres oldal következik. Ügy tetszik, ezeket tartalékolták korábbi adatoknak máshonnan való átvezetésére, ami azonban sohasem történt meg. Ilyen üresen hagyott oldalak későbben - bár ez az anyakönyv 1757-ig volt használatban - már nem találhatók. Ellenkezőleg az tapasztalható, hogy a bejegyzéseket a lehetőségek határáig, sőt néha azon túl is, zsúfolták. Fentiekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az anyakönyvezés folyamatos volt a jezsiuták, majd a városplébánia idején is, csak a korábbi feljegyzések elvesztek. Bizonyára a rácdúláskor pusztulhattak el. mert a keresztelési anyakönyvbe az első bejegyzés 1704. április 27-én, tehát közvetlenül az események után történt. A városplébániai anyakönyvek közül, esetünkben a halotti anyakönyveknek értékes adataik, hogy minden - vagy legalább feltételezhetően minden esetben - bejegyezték, ha a temetés nem a Mindenszentek temetőben történt. Mindig megjelölték, hogy melyik filiáléban, vagy melyik szerzetnél temetkeztek. Sok esetben megjelölték a halál okát is, ha az rendkívüli körülmények között állt be. Nem vonatkozik természetesen a járványok idejére, amikor még az sem biztos, hogy minden elhunyt bejegyzésre került-e. A szerzetesek nem kerültek anyakönyvezésre. Mivel a Mindenszentek temploma és a temető, valamint a plébánia épülete a jezsuiták, majd később a püspök birtokában volt, rájuk vonatkozó feljegyzések a város levéltári anyagában nincsenek. De püspöki és káptalani levéltárból sem kerültek elő. Egyedül az anyakönyvek vannak a jelenlegi belvárosi plébánia birtokában. A városi anyagban a temetőről és a plébániáról az első adatok 1722-ben jelentkeznek, az akkor felfektetett telekkönyvben. De ott sem mint a telekkönyvezés tárgyai. Csak polgári telkek szomszédaiként tűnnek fel. A Ferenc utcai telkek közül három teleknek északi szomszédja a plébánia. A Tettye utca 14-24. számú telkek keleti szomszédjukként a temetőt jelölik meg. Keleti oldalán az ősi malomcsatorna húzódott. Mindezek a térképre felrajzolva azt mutatják, hogy a temető a 18-ik század elején pontosan a mai méretében és alakjában létezett. Csak annyi az eltérés, hogy ebben a században, amikor a Sarutlan Karmelita rend kolostorát építették és ugyanakkor a malomcsatorna már nem létezett, a temető teljes kőkerítést kapott és ekkor némileg egyenesítették a kerítés vonalvezetését. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a temető főbejárata a templomot övező cinterem északi fala mellett volt, nem úgy, mint most. Déli végén csak egy gyalogkapu