Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)
Művészettörténet - Romváry Ferenc: A pécsi „Vasvári-telep” története. Vasvári György műgyűjteménye
168 ROMVÁRY FERENC " ••,••>•.<••,:•• '• •'. SS: 4. A Vasváry-Telep, 1886. be 2:} 1894. június 29-én. Két korabeli Zelesny Károly-féle fotó is maradt fenn az épületről. 2 ' 1 A délnyugat felől ábrázolt I. sz. évszám nélküli, feltehetőleg 1886-os keletkezésű és a délkelet felőli II. sz. felvétel 1888, vagy 1889-ből. Több kópia is maradt fenn e képekből. Az egyiken szerepel az 1888-as évszám, egy duplikátumon viszont 1892. évben olvasható. Ez utóbbi datálás több oknál fogva sem fogadható el hitelesnek. Ugyanis a Vasváry-gyerekek életkora, akik mindkét külső felvételen jelen vannak, - Ferenc pedig az 1886-os egyik enteriőrön is szerepel, ő a legidősebb s ekkor volt 14 éves -, ugyancsak 1886-ot, illetve 1888at, vagy legfeljebb 1889-et valószínűsítenek. 1892-ben Ferenc már húszéves, a felvételen azonban jóval fiatalabbnak látszik ennél. E két utóbbi évszám közül a gyerekek kora inkább a korábbi évszámot sejtetik. Ekkor készült egyébként a nagy családfotó a nemesítés kétszázadik évfordulójára. 25 1889 az újabb enteriőr sorozat révén merülhetett csak fel egyáltalán. Mindent egybevetve 1886. ill. 1888 mellett tesszük le a voksot. Hét megmaradt, ugyancsak Zelesny Károly udvari fényképésztől származó enteriőr felvétel 26 közül négy a földszinti, három pedig az emeleti nagyterem korabeli állapotát örökítette meg. Kettő, ill. egy felvétel 1886-os, kettő-kettő pedig 1889-es. Valamennyi fotó díszes keretezésü és dátummal is megjelölt. Legfőbb forrásnak azonban mégis elsősorban a Vasváry György kézírását őrző, A „Vasvár y-Telep"nek összes díszítmény és berendezés tárgy sorozata 1&90P - továbbiakban : Inventárium - tekinthető. Az 2-1 Vasváry-Telep Vendégkönyve, 1887. Megnyitották: 1894. június 29-én. Dr. Majorossy Kálmánné tulajdona. 2/ * I. sz. fotó, é. n. (1886). II. sz. fotó, a/JPM Várostörténeti Múzeum tulajdona. Jjl: Zelesny Károly (udvari fényk.) Pécsett 1888. b/JPM Művészeti Osztály tulajdona. Jbl: 1892. évben, Jjl: Zelczny K. udv. fényk. Pécsett. Zs. ad: 1470-83. 25 (balról jobbra): Vilma (1874-1961), Vasváryné Rüffer Mária (1850-1913), Ferenc (1872-19752), Dóra (18821962), Vasváry György (1841-1905), Irma (1875-1946), Flóra (1879-1966). Jl/hátul: Kétszáz éves Jubiläum emlékéül 1888. május hó 22dû; napján. Zelesny Károly, Pécs. JPM Várostörténeti Múzeum ltsz: 15-957. 26 földszint 1. jn. paszpartun : 1886. évben, földszint 2. j. n. paszpartun: 1886. évben, földszint 3. Jbl : Zelesny K. udv. fényk. Pécsett, paszpartun : 1889. évben. emelet 2. jn. paszpartun: 1886. évben. cmelct3. Jjl: Zelesny K. udv. fényk. Pécs. paszpartun: 1889. emelet 4. Jjl: Zelesny K. udv. fényk. Pécs. paszpartun: 1889. 2/ Dr. Majorossy Kálmánné tulajdona.