Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)
Művészettörténet - Romváry Ferenc: A pécsi „Vasvári-telep” története. Vasvári György műgyűjteménye
164 ROMVARY FERENC 1. A Vasvár у (Traiber) család nemesi adománylevele, 1688. szerezték meg a Nyugat-Magyarországon élő Traiberek a magyar nemességet. Traiber János és felesége Tsapy Dorottya, továbbá általuk a három fivér, Miklós, György és Márk is, valamint örököseik és mindkét nembéli leszármazottjaik részére I. Lipót „választott római császár, Magyarország királya", ,a keresztény államnak tett hű szolgálataik és erényeik által szerzett érdemeik alapján' magyar nemességet adományozott. Egyúttal a valódi és kétségtelen nemesség jeléül a család a következő fegyver, azaz jelvény viselésére jogosult: „Felállított égkék színű katonai pajzs, melynek talaja zöld színű tág mező, amelyen természetes nagyságban oroszlán: szája nyitva, vöröses nyelve kidugva, kettős farka dereka fölé emelve, két szétterpesztett hátulsó lábára felegyenesedve, úgy hogy mellső bal lábát a prédára kiterjeszteni, jobb lábával három piros rózsát tartani és a pajzsnak jobb oldala felé fordulni látszik; végtére a pajzson nyugszik egy rostélyos katonai sisak és fejedelmi jelvényül fölötte egy fehér galamb kiterjesztett szárnyakkal, mintegy örvendezve, a csőrében zöld gallyal. A sisak csúcsáról szalagok lógnak le. Eminnen sárga és kék, amonnan fehér és vörös színűek, melyek a pajzs végéig szelíden lelógnak s azt illően ékesítik"/ 1 I. Lipót 1688. május 22-én kelt nemesi adománylevelét I. Ferenc császár 1803. június 14-i keltezéssel újólag megerősítette. 5 A család birtokában van egy hármas címerábrázo* I. Lipót Bécsben, 1688. május 22-én kelt nemesi adománylevele. Az eredeti latin nyelvű okirat, valamint magyar fordítása dr. Majorossy Kálmánné tulajdonában. ;> Andrctzky József: Baranyavármegye nemesei, Pécs, 1909. 80. o. Treiber János és fivérei: Miklós, György és Márk részére nemeslevél 1688. máj. 22. - György fia: István, ennek fia Zsigmond, Vasvármegye esküdtje és a kerületi biztos, a ki az 1733. évi nemesi vizsgálat alkalmával nemességét igazolta s királyi jóváhagyást is nyert, ennek fia: Márton, a ki Tolnavármegyébe, innen pedig Baranyába költözött; - ennek fia: István, ki Német-Keresztesről származik és Vasvármegyében indított nemesi perben igazolta nemességét, jóváhagyva a helytartótanács 1803. évi jan. 14. kelt 13.574. sz. értesítése szerint s ennek alapján n. b. Szombathely, 1804. máj. 28., Tolnavármegyétől, Szekszárd, 1804. szept. 11. - István és fia: Ignác, n. b. Pécs, 1805. márc. 26. 272. sz. - Kempelen Béla: Magyar nemes családok X. Budapest, 1931. TAJBER cía.creslevele kelt 1688. máj. 22. (Vasm. lt.) az 1754-55. évi orsz. nemesi összeíráskor Zalam.-ben János, Pál, 2 Ferenc igazolták nemességüket. - Zsigmond nemessége Vasm.-ből 1763. okt. 12. legf. helyen is elismertetett (LR. XLVI'455). A családból T. György pécsi vaskereskedő 1882. nov. 29. nevét Vasváry-ra változtatta. A régi családnév Andretzkyncl hibásan, TREIBER, Kempelcnnél TAJBER formában szerepel. A 4. sz. jegyzetben idézett Lipót-féle oklevél szerint a név helyesen TRAIBER. Nagy Iván : Magyar nemesi családok с könyvében egyébként nem szerepel a család neve. A régi családnév Andretzkynél hibásan, TREIBER, Kempelcnnél TAJBER formában szerepel. A 4. sz. jegyzetben idézett Lipót-féle oklevél szerint a név helyesen TRAIBER. Nagy Iván: Magyar nemesi családok с könyvében egyébként nem szerepel a család neve.