Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Művészettörténet - Aknai Tamás: Jesus Rafael Soto: Media Banda (Műelemzés)

144 AKNAI TAMÁS gyan nevezhetők valamiféle metaforizációs aktusnak? Az érdekes és szórakoztató illúziók körében a határoló vonalak hosszúságával, irányaival, szögeivel utalásokat tesz a mű, tudatosítja tárgyértékelésünk gazdagságát. A tárgyértekelés gazdagságát ugyanis vissza lehet vezetni az elemi vonalösszefüggések szuggesztivitására (pl. karikatúra), a Soto esetében érvényesülő Poggendorf-illúzió pedig az érzékelési aktus, valamint az érzékelés eredményének összevetéséből kiolvashatóvá teszi annak hamis voltát.

,(i A helyzet, irány, tömegérzékelés szempontjából mérlegelt képtárgy természetes kísérőjelenségévé válik a zavartság, pontatlanság, amit azután egy újabb nézőpont felvételével korrigálni lehet, vagyis a mozgásfázisok tudatos analógiába vonásának eredményeként az eltérő mozzanatokat „csak" mint „képi" eseményeket kezeljük. Hogyan valósul mindez meg a Media Bandán? A kép felső középpontjában felfüggesztett pálca lelóg a sárga és fekete vonalhálós mező találkozási vonalába, a pálca ettől fel- és lefelé „táncol". A pálca felső hányadát sárgára festette Soto, éppen olyanra, mint amilyen a mögötte elhelyezkedő felület. A pálca alsó hányada fehér. A képpel szembekerülve azt találjuk, hogy a pálca formális kapcsolatot teremt a kép-panelek geometrikus ritmusai között, a derékszögű kapcsolódásokat lebegő, folyton változó átlójával kilágyítja, dinamikusabbá teszi. Lényegesebb szerepe a pálcának azonban, hogy felső részében, ahol színe megegyezik a háttérével, ezen egyezés ellenére sem jön létre „tévesztés", pontosan azonosítható a sík és térben mozgó pálca, annak tömegszerűsége. Jól megkülönböztethetőek a színazonosság ellenére is a sík és tömeg. Egészen másként „viselkedik" viszont a pálca alsó hányada. Bár ennek színe fehér, a függőleges fekete stráfozású felület előtt a pálca térbeli karaktere megváltozik, a felső résznél megszerzett „tér-tapasztalat" itt nem igazolható, a háttér-zaj „megeszi" a formát. Csakhogy ezt a „dematerializáló" aktust folyamatosan ellenjegyzi a' felső résszel kapcsolatban megszerzett tudás. Az anyagi és hatásmaximum jelentésmaximumként történő megjelenítésére vállalkozik a Media Banda, és a Soto-művek többsége. Mindegy ennél a munkánál, hogy a néző hozza-e létre a mozgást vagy csak a pálca természetes lengőmozgását regisztrálja, az eredmény, a jelentés a taktilis és látásos feldolgozás bizonytalanságaira és intellektuálisan megerősítő feed back-jére utal. A sík-forma-szín kapcsolatok Sotónak azt a törekvését jelenítik meg, mely szerint mindezeknek egyetlen lehetséges módon kell megmutatkoz'niok. „Ott tartunk, hogy felvágjuk a teret egy késsel és az egészen 1,; R. L. Gregory es E. H. Gombrích a londoni ICA-ban nemzetközi kiállításon mutatták be gyűjtésük eredményét. „Illúzió a természetben és a művészetben" címmel. 1973. kicsiny szeletekben tágítjuk ki térről, időről, önmagunkról szóló tudásunkat" - mondta egy interjúban.

17 A „szeletelésnek", redukciónak a lépésében a kapcsolatoknak kevés számú lehetősége foglalható össze, ugyanakkor az elemi összefüggések kizárólagosak és intenzívek. Telített állapotokat keres, melynek „részei a nagy egységgel azonos részek". A formákat eszmékbe kívánja áramoltatni Soto, és ebben a tekintetben kevésbé a GRAV poétikájának köreihez, mint inkább a jellegzetesen latin-amerikai irodalom, művészet általános problematikáját idéző körhöz látszik tartozni. Amikor azt mondja, hogy „munkám az én léptékem, jelrendszerem, alkotásmódom", és ezzel olyan fogalmakat használ, melyek magának a konstrukciónak a kivitelezése során használt megfontolásokkal ellentétes, akkor a távolabbi és tradicionális értékösszefüggések vitalitására utal : egyéni szemléletre a mitologikusán „közösségi" geometria, elemi szerkezet és percepciós törvények helyett. „A legegyszerűbb eszközöket használom, melyek a széthullást minimumra csökkentik, realitásokat idézek fel és a rájuk adott reflexek modalitásainak sokaságát váltom ki, legfontosabb, hogy az ismeretlen valóság vizuálisan felismerhető legyen. A művészet funkció, ami nem képként működik." Soto kijelentéseiben számos olyant találunk, melyekben elhárítja a formákra koncentrálás és formákkal való kombinatorikai játék vádját. Alapkérdéseket vet fel, amint a művészet meghatározásának kísérletébe a művészet funkcionális mivoltáról szóló megfontolásokat állít. Olyan szemiozisról szól, melyben a jelek halmaza önmagáról fogalmaz meg jelentéseket intenzíven lekötve az érzékelés-felfogás legkülső felületeit. „Szenzibilitása" az érzékek igénybevételének maximumát, telítését követeli. Már első munkái - Európába érkezése után - a Mondrian-féle kompozíciók voltak, fekete-sárga képek, melyekben egyetlen elem ismétlődött a végtelenségig. 1951-ben felvetődött benne a végtelen felé nyitott mű megteremtésének igénye. A „nyitott tér" koncepcióját azután az áthatolás valóságos térbeli feltételének megvalósításával mutatja a „Penetrable"-széria.

18 Ahogy a Media Banda felülete előtt lebegő pálcát „elrejti" a háttérzaj, úgy jelenik meg a „Penetrable" korpuszkuláris csőrendszerében maga az érzékelő ember, mondhatjuk tehát, hogy a Media Banda kérdései architektonikus léptékben kitágítva az összefoglaló értékűnek tekintett Penetrable-ban mutatkoznak meg. A percepció folyamatosan új helyzetekkel kerül szembe, és minél fejlettebb, annál több hipotézist kell kiválasztania (Necker kocka, Kepler kocka), annál nagyobb a potenciális többértelműség. Soto törekvése a percepciónak olyan logikai struktúrákat feleltet meg, melyek kognitív befolyás alatt működő nyelvi szerkell Emmanuel Maurommatis: Plan de travail sur Soto. Panorama LI. 1978. 101. p. 18 Domus 659. 1985 marzo. 83 p. Roger Bordier: L'aventurc géométrique et cinétique. Cimaise, 1984. 8. 171-172. p.