Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)
Történettudományok - Nádor Tamás: Pécs a rádióban. Dokumentumgyűjtemény a Magyar Rádióban elhangzott pécsi vonatkozású műsorokról, 1929–1953
300 NÁDOR TAMÁS zenetörténeti búvárkodásainak eredményeként „Kétszáz éves zenei képek Pécsről" címmel olvasta fel tanulmányát. (Zs) hozzáfűzte: „A délelőtt színképe úgy egészíti ki a »pécsi hangképeket«, hogy kitudódik : a felolvasók már ott kutyorognak a budapesti stúdió olvasószobájában, ahol meg lehet szűrni a hangot... attól sem kell tartani, hogy kíváncsi ember pillantása esetleg a legfontosabb pillanatban zavarja meg s a pregnáns gondolat egy szörnyű csuklással fejeződik be." Gosztonyi Gyula dr. érdekes, szakszerű és mégis színes előadásban ismertette Pécs műemlékeit. A délelőtti előadások után déli 12 órakor a várplébánia órája kon gatta el az időt, majd utána felzengett a dóm nagyharangja. Ennél a külső közvetítésnél egy kis műszaki zavar adódott, mert a harangszó gyakran teljesen elhalkult. (Zs) tovább elmélkedett: „Furcsa, amennyire idegenszerű, messziről jövő így a rádión át. Nincs benne az a meghitt, ismerős csengés, az a bugás, amely a Mecsek lejtőiről visszaverődve úgy zsong az ember fülében, mint valami óriási zene valahonnan visszahulló nagydobjának püffögése... " 12 óra 10 perckor a 8. honvéd gyalogezred fúvószenekara szerepelt Várhalmi Oszkár hadtestkarnagy vezényletével. Műsoruk az akkoriban szokásos térzene: 1. Várhalmi: Felvidéki induló. 2. Buday: Csodatükör-nyitány. 3. Poppy Balett-szvit. 4. Poppy: Sphinx-keringő. 5. Farkas Imre: Debrecenbe kéne menni- operettegyveleg. 6. Erkel: Bánk bán — egyveleg. 7. Pécsi József: Piccadorok felvonulása. 8. Várhalmy Oszkár: Bakanóták-induló. A budapesti stúdióból felolvasott hírek, időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés után 13.30-tól: Pécsi szerzők magyar nótáiból énekel dr. Vendéné Boross Margit és Báthory József. Kísér Horváth Adi és cigányzenekara. Dr. Vendéné Boross Margit énekszámai: Ábrányi Alajos: Én utánam ne üzengess (Melha Armandné szöv.). Fölöp Kálmán: Olyan szép úgy tavasz táján (Molnár Sándor szövege). Keresztúri József: Kicsi, kicsi; Aczél László: Van nekem egy régi imakönyvem. Darázs József: De jó lenne elfeledni (Selymesi Rezső szövege). Schmidt Antal: Sirassatok (Erdélyi Zoltán szöv) — Báthory József énekszámai : Germán István: Égő barna szemed (Molnár Sándor szöv.). Stefán Gyula: Mikor eljössz hozzánk; Kutor Ferenc: Megkérdeztem a jó édes... (Tudor János szöv). Radnay Antal: Azt susogják az orgonák (Nagy Géza szöv). Gyarmati Miklós: Elsötétült az ég boltja (Sárosi Várady Ferenc szöv.). Aczél László: Pécsi csárdás. A Dunántúl beszámolója: „Kedves gondolat volt pécsi szerzők műdalait összefonni. Sok kedves arc és név tekintett ránk a dallamok mögül..." (Zs) e megjegyzéseket fűzte hozzá: „Furcsa tudni, hogy amíg millió és millió ember ki ebédelve ülve hallgatja a cigánymuzsikát, dr. Vendéné Boross Margit és Bátori József énekét, addig a pécsi Nemzeti Színház színpadán Horváth Adi bandája üres padok előtt muzsikál, a szürke félhomályban, amely belengi a vörös plüssel bevont székeket... Aztán kijön V. Boross Margit s énekel. Villog a mikrofon ezüst gömbje, a művésznő hol eltávolodik tőle, hol közeledik, aztán gyors csárdásra kap a cigány... Most Bátori József jön ki óvatosan, a paraszténekes. Két kézzel fogja a kottát és beleénekel az üres színházba... Vajon mit érez? Talán meg kellene kérdezni, tűnődöm, de Aczél Laci dr., a rendező biztosan nem engedné. Kint a páholy előtt postások állnak és a hangkeverő mérnökei. Nagy kábel vezeti a hangot valahová, ahol postára adják és Pestre küldik, valamilyen huncutsággal." 16.10-kor a madárdalos Mecsekről adott helyszíni közvetítést Budinszky Sándor, aki Páldy Gézával, a Mecsek Egyesület főtitkárával és vitéz Rábay Gyula városi erdőmesterrel hajnali 3 órakor tett sétát a vadvirágos Mecseken, hogy hanglemezre vegyék a Mecsek madárvilágának csodás hajnali hangversenyét. (A bennfentesek szerint Rábay Gyula utánozta a madarak hangját.) „A rádió Pécsi napjának gazdag műsorában felvonult értékek között kimagasló helyen szerepelt a város büszkesége: az Erzsébet egyetem." Vasváry Ferenc dr. egyetemi tanár délután 5 óra 15 perckor kezdődő előadásában „klasszikus tömörséggel ismertette Pécs rendíthetetlen hűségét az egyetem eszméje iránt." Fél 6-kor a székesegyházi Gregorián énekkar hangversenye következett Mayer Ferenc karnagy vezetése mellett. „Ha már leplet rángatunk le a titokról — folytatta (Zs) —, mondjuk el azt is, milyen megrökönyödéssel fogadták a székesegyházba siető pécsiek, amikor kiderült, hogy nyilván a program egyszerűsítése érdekében a Gregorián kórus nem a székesegyházban, hanem a színházban énekelt." Mint ahogy később, 19.25-kor az orgonahangversenyt (közreműködött Halász Béla, a Székesegyház orgonaművésze és Vadas Gábor, a városi Zeneiskola tanára) is a székesegyházban korábban felvett viaszlemezről közvetítették. Szintén hangfelvételről sugározták a Zsolnay gyári sétát, a gyár kincseket érő múzeumának bejárását. „Budinszky Sándor, a rádió riportere és Mattyasovszky Zsolnay Tibor kormányfőtanácsos, a gyár egyik igazgatója között lefolyt párbeszéden keresztül ismerte meg az ország a gyár keletkezésének történetétől kezdve a legújabb időkig, hogyan születnek meg a legkülönbözőbb Zsolnayművek, amelyek világhírt szereztek nemcsak mesterének, de Pécs városának is." Pécs gyümölcs- és szőlő kultúrájáról a földművelésügyi minisztérium rádió előadássorozata keretében Báldy László városi kertészeti intéző előadását olvasták fel. 18 óra 30 perckor a Turul Szövetség pécsi csoportjának tánczenekara játszott könnyű zenét. Az esti díszhangversenyt a színházban (amelyen a recenzens, dr. G. L. — Gálos László szerint többen is megjelenhettek volna) „Esztergár Lajos dr. polgármester lelkes beszéde vezette fel pontosan háromnegyed 8-kor. Az est első szólistája Sassy Iringó csellóművésznő, városi zeneiskolai tanár volt, aki Haydn D-dur csellóversenyét adta elő kiforrott művészettel, a Pécsi Zenekedvelők Egyesületének kíséretével... Az est másik szólistája Sass Dezső, városunk első pianistája volt, aki Liszt A-dur zongoraversenyét szólaltatta meg sokszínű művészi előadásban... A műsor tisztán zenekari száma Mozart Don Juan nyitánya volt egészen részletes, aprólékos kidolgozásban: Várhalmi hadtestkarnagy — ki az egész estet vezényelte — busz-