Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Néprajztudomány - Zentai János: A születés, a házasság és a halál népszokásai Rádfalván

A SZÜLETÉS, A HÁZASSÁG ÉS A HALÁL NÉPSZOKÁSAI 327 az arcát. A mását jól el kellett ásni, hogy sem ember, sem kutya el ne vihesse, mert rosszakaratú emberek rontó célra használhatták volna fel. Gyermekágy Ahogy a bába az anyát és gyermekét rendbe tette, azonnal fölszerelték a gyerekágyas lepedőt. Ez egy nagyobb méretű, erre a célra szőtt, finomabb anyagból készült lepedő, melyet maguk szőnek. Az anyát esetleg halála után erre fektették a koporsóban. Az ágy a szoba egyik sarkában áll, tehát két felől fal övezi, a szabadon maradt másik két oldalt pedig ember magasságnál feljebbig elkerítették ezzel a lepedővel, úgyhogy az ágy teljesen el volt különítve. A lepedő felszerelése úgy történt, hogy az ágy szoba felé szabadon álló végével és oldalával egy vonalban a mennyezet gerendára vékony rudakat szereltek vagy szegeket vertek, s erre függesztették madzaggal a lepedőt, (ezt a madzagot is házilag szőtték kenderből, s „gatyamadzagnak", zsákmadzagnak stb. használták) de úgy, hogy az ágy előtt egy kis szabad tér is maradjon. így az ágy teljesen el volt zárva idegen szem elől. Mert az anyát is, gyermekét is „megveszthették". Ezt azután mindaddig fenthagyták, amíg az anya fel nem kelt a gyermekágyból. Régebben (múlt században) az ágyat elhúzták a faltól, s az ágy és a fal közé egy lábakra szerelt deszkát tettek, s ezen volt egy, a deszka szélességével megegyező, szalmával töltött zsák. így nem kellett az egész ágy alomját — ami szintén szalma volt —, csak a keskenyebb zsákét váltani. Ez volt a csecsemő fekhelye. Újabb keletű, de még a múlt századból származik a ringó. Ez tulajdonképpen egy pad, de magasabb lábai vannak, mint az ülő padnak. Az ágy elé állították, s erre helyezték a teknőbölcsőt. A ringónak karja, karzata van, hogy a bölcső le ne eshessek róla. A rácsszerű, sokszor díszesen faragott karzat úgy van megszerkesztve, hogy a pad két végén levő csuklón egyik oldalról átfordítható a másik oldalra. A ringó így mindkét oldalról használható. A bölcső — nevezték pólának is — egyszerű fateknő volt, de domború fenekén két haránt borda van, hogyne az egész feneke érintkezzék a földdel, és ez képezi a bölcső ringó talpát. Ezt leginkább oláhcigányoktól vették, cserélték — innen az olábőcső név is. Akik saját maguk készítették, legtöbbnyire nyárfából faragták. Falurólfalura járva árusították. A teknő felső szélét mindkét oldalán, a szélétől mintegy két cm-nyire sűrűn átfúrkálták, a lyukakon madzagot fűztek keresztül és ezzel kötözték le a bepólyált gyereket. A teknő fejtől való végén levő síkjába széle felé, két függőleges lyukat fúrnak, abba meghajlított vesszőt tűznek, s erre kendőt terítenek. Nyáron így óvják a kicsit legyektől, szúnyogoktól. A bölcső fenekébe szalma kerül, ami szükség szerint váltható, arra rongyok, s úgy a csecsemő. Amikor a kicsit a bölcsőbe helyezik, alá kusztorát (fanyelű vaskés, bicska) tettek, de vigyáztak rá, hogy a gyerekhez ne érjen, mert 3 hónapos koráig nem szabad vasat érintenie, ezért körmét is úgy rágta le az anya. Feje alá fokhagymát tettek, a pólyakötőt is megkenték vele. A csecsemő homlokát gyakran szurokkal (faszénnel) mázolták be kereszt alakban, hogy a gyereket néző szeme ezen akadjon meg, s ne ártson. Ha aludt a csecsemő, vagy anyja eltávolodott, a bölcsőn kis seprűt fektettek keresztül. De az anyát is óvni kellett az ártó hatalmaktól, a rosszaktól. Ágyába lábtól patyolatba (fehér gyolcs) kötött fokhagymát, fejtől seprűt, vaskést tettek. Az ágy végét, de még az ajtót is X-alakban megdörzsölték fokhagymával. Az anya úgy feküdt gyermekével, hogy lábuk legyen a söpredék felé (a szobának az a része, ahova a szemetet össze szokták söpörni). Az anya egy hónapig legföljebb csak az udvarba mehetett ki, az utcára semmi esetre se. Aki nem ezt tette, nem volt jóravaló. „Meég az állat is megfekszi, hát akkor az asszony, aki lelkes állat, hogyne töhetné mög". Ha fel is kelt napközben a gyerekágyból, napkeltekor, déli harangszókor, napnyugtakor feltétlenül ágyba kellett feküdnie. Gyerekágyas házhoz nem szoktak kérni menni. Különösen parazsat nem volt szabad kivinni a házból. Az ablakon nem volt szabad beszólni senkinek, de ha véletlenül, vagy rosszakaratból mégis beszólt valaki, az anyának semmi esetre sem volt szabad válaszolnia, még akkor sem, ha más nem is volt a házban. Az újszülöttet sem vihették ki egy hónapig a házból, kivéve a keresztelést. Fürösztés Az első fürösztővízbc egy kis tejet (1/2, 1 dl) öntöttek, esetleg egy tojást ütöttek: „jobban hámlik" így a gyerek. Ha hámlás következtében mégis meghalt volna: „Efokta a szentantal tüze". A fürösztővizet egy hétig erre a célra ásott lyukba öntötték: nem szabad széjjel öntözni, mert nyugtalan lesz a gyerek. Naplemente után fürdővizet kiönteni, pelenkát kinthagyni nem szabad. Altatás Ha a gyerek rossz alvó, vadrózsabontyot (bogyót), bicskét, vagy a csipkebokor tövéből vett földet tesznek a feje alá. Mákgubó kifőzött levét is itatták. Ha a kicsi mosolyog álmában, az angyalok társaságában van, de ha már vasat érintett, az angyalok társaságában nem vehet részt. Szoptatás Ha sok az anya teje, pohárba fejik, s beleteszik a gyerek fürdővizébe. Ha kicsi volt a csöcsbimbó, „kikötötték". A fejletlen bimbó körül felcsípték a bőrt, összehúzták, fehér fűzővel megkötötték, hogy gombszerű csomó legyen, a gyerek tudja a szájába venni. Aki anyatejen nevelődik, az okosabb lesz, mint akit tehéntejjel tápláltak. Ha az anyának kevés volt a teje, más asszonnyal, akinek sok a teje — akár vándor cigányasszonnyal is — szoptatták meg.