Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Néprajztudomány - Zentai Tünde: A zengővárkonyi ház

220 ZENTAI TÜNDE A konyha ablaktalan, a világosságot és a légszabályozást a felezett, kettős bajárati ajtóval oldották meg. A ház és tornác ekkor még földes. A negyedik helyiség fűtetlen. A hátsó szobának két ablaka van. Ez a rekonstruált állapot minden bizonynyal egykorú az utcai és udvari homlokzatok 1858cal jelzett, napjainkig fönnmaradt formájával (nem számítva a mellvédet). A változások a ház életében 1880 körül kezdődhettek. Az egész épület szakavatott kőműves kezenyomát viseli magán. Megjelenésének fő esztétikai értékét a tornác és az utcai homlokzat (11. kép) gazdag vakolatarchtektúrája képezi. Kiegyensúlyozott kompozícióba ötvöződnek rajta a magas építészeti stílusok helyi ízlés szerint formált elemei. ízig-vérig népművészeti alkotás, az újrafogalmazás, újjáalkotás szép példája a paraszti díszítőművészet virágkorából. Elsősorban a klasszicizáló késői barokk és a klasszicizmusból kisarjadó stílusok hatottak rá. A tornác oszlopai a toszkán oszlopokat idézik. Törzsüket egymástól távol lévő kannelúrák díszítik, ami eddigi ismereteink szerint egyedülálló parasztházak esetében. Az oromfal felső szélét a copf stílusból kölcsönzött füzérek ékesítik, fölfüggesztési pontjaikról bojtos zsinórok lógnak. De a girlandok nem valódi füzérek, hanem apró ívekből álló halpikkelyes csipke- vagy cseppsorok. Alattuk van a két padlásszellőző. Álló téglalap alakú nyílásaikat alul erőteljes húzott tagozatú cseréppárkány szegélyezi. oldalt vakolatzsalugáterek, fölül pedig klasszicista közvetítésű palmetták. Ezután a paraszti ornamensek következnek. A padlásszellőzők külső oldalán e<jy-egy cserép rozmaring áll. A romantikában népszerű rozmaring a 19. századi dunántúli népművészetnek igen kedvelt növénye. Alattuk középen és a széleken egyenlő távolságban, egy sorban három koszorút helyeztek el. A középsőbe foglalták a DM monogramot, a szélsőkbe széttagolva a dátum számait, a 18-at és az 58-at. A koszorúk két ágból állnak, inkább rozmaringra emlékeztetnek, de stilizált babérkoszorúnak is vélhetnék. Az oromfal trapéz alakú mezőjét vakolt falsáv keretezi, bele két oldalt babérszerű leveles ágat mintáztak, fölül pedig zabszemrácsozatot, melynek végeit egy-egy körzős rozetta zárja. Az oldalsó vakolatsávot még kiegészíti belülről egy finom karélyos csipkézet. Az oromfalat alul erősen kiugró, profilozott, húzott téglapárkány választja el a homlokzat alsó részétől. Ezt az úgynevezett vízvető párkányt egy sor cserép fedi. Alatta nyílik a két szobaablak és a tornác vakablaka. Az ablakokat vakolatkeretezés, alul pedig párkány veszi körül. A falfelületet a homlokzat szélein meg az ablakok közt lapos vakolatpilaszterek tagolják. A pilaszterek fejezete, törzse, lábazata kváderezett. A kváderezés a múlt század közepének, második felének kedvelt díszítő eljárása mind a paraszti, mind a rangosabb historizáló stílusú épületeken. 11. kép. Utcai homlokzat 1975-ben (SZNMF 27575)