Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 183 a sajátjába. Nos, így szól a történet teljes egészében egy krónikában, és akár legenda, akár egy történelmi tény felnagyítása, igen népszerűvé vált. 02 Amikor Perényi báró az osztrák bosszú áldozatául esett - 1849. október 24-én - szivarját szíva, nyugodtan sétált a vérpadra. Utólagos jegyzetek és megjegyzések J. A. B. 1865. A) lásd J. A. B. „Magyar ügyek" (Hungarian Affairs) 21. számú jegyzet B) A szerző e jellemrajzok után több fejezetet szentel Görgei hadműveleteinek és politikai magatartásának, s „az igazolt tényeket pártatlan vizsgálat alá veti". Többek között az a megállapítás, amely feltételezi, hogy Görgei „tökéletesen alkalmatlan volt egy sereg vezetésére" sajnos bizonyítékok támasztják alá, nem vitatható. Hozzátettem egy másik részletet is, mely főleg Buda heves ostromával foglalkozik, ez Görgei jellemének megvilágítására szolgál. C) Annak ellenére, hogy a szerző aktív részt vállalt a közügyek intézésében, ritkán említi saját magát, s akkor is 'Gróf Batthyány Kázmérként' vagy 1849 júliusa után a 'külügyminiszter'-ként említi. Neve, még ha megjelent volna is e mű, nem szerepelt volna a címlapon. A mű címe ez lett volna „A magyar függetlenségi háború története", vagy egyszerűen „Magyarország 1848-49-ben, ahogy egy magyar nemes látta". D) Egyik levelemben ezt írtam Kázmér grófnak: „Kissé túl keményen bántál Czinderyuel. Én magam nem ismerem őt, de emlékeztem arra, hogy Eszterházy herceg egyik vacsoráján találkoztam egy Czindery nevű emberrel, s gondolom, ő lehetett az, mivel a megjelenése valóban olyan, amilyennek leírod. Erősen gyanítom, hogy heves helyi ellenségeskedések lehettek Baranya megye nyers modorú földesura és Siklós ura között (Siklós a gróf székhelye Baranyában), s ez érthetővé teszi szokatlan hevességét." A Párizsban, 1852. május 30-án kelt levélben a gróf ezt válaszolta: „Czindery olyan mint a legostobább osztriga, ami valaha is nőtt a tenger fenekén, s ott is kellett volna maradnia, mivel még csak nem is ízletes. Az igazság az, hogy ő valóban az egyik leghitványabb jellem, ami csak Magyarországon található. Nemcsák 'Siklós urának' volt vele 'helyi ellenségeskedése', hanem egy csomó más embernek is. Bukásunk óta gyűlölködést ('rancour') tanúsított ellenem, váramat kaszárnyává, majd az osztrák vezető tisztviselők szállásává, végül állami börtönné tette. De amikor nekünk kedvezett a szerencse, ez az alak és megalázkodott előttem, kereste pártfogásomat, s menedéket talált abban a várban, amivel azóta ő rendelkezik. Ugyanilyen ember Szitovszky is, jelenleg Magyarország prímása, Pécs püspöke. Mindkettőjüket pártfogoltam, s úgy tűnt, hálásak ezért, de most, az egyik kiátkozna, a másik pedig felhúzna egy osztrák bitófára. Amikor Czindery szinte naponta meglátogatott engem, s halálra untatott, minden okom megvolt rá, hogy arra gyanakodjam, hogy osztrák kém. A levelet, amire célzói, sok más, embereim által elfogott levéllel együtt felolvastuk Debrecenben az ülésen, s a legjobb bizonyítéka volt annak, hogy ez az alak mindig kész „megtenni a legmocskosabb dolgokat a legmocskosabb módon". S valóban, egy ilyen embernek semmi sem túl mocskos. E) például az író. Gróf Batthyány Kázmér F) Az 'Emigrációs Alapból' egy szép kerek kis összeg jutott Mr. Henningson, alias Thomson, alias Hamilton, alias, alias kezébe. A londoni lapok jó nagy zajt csaptak e körül a bizonyos Henningsen körül, aki 'Magyarország kormányzója titkárának' nevezte magát. Egyik levelemben megkérdeztem Kázmér grófot, hogy mit tud róla. Párizsban 1852. április 28-án kelt levelében a következő magyarázatot írta - a maga szókimondó stílusában - a „kalandorról" •. „Henningson a szerzője a spanyol háborúról szóló műnek, ő maga is harcolt Don Carlosért, azt mondják, bátor volt, az ellenség kezére került és majdnem lelőtték. Úgy látszik ezek után Oroszországba utazott, ahol más nézeteket vallott a politikáról, írt egy regényt „A fehér rabszolga" címmel. 1849 júliusának elején Pulszky és Teleki Magyarországra küldte ajánlólevelekkel. Úgy tűnt, hogy aktívan részt akar venni a magyar háborúban. Két hónapba telt, hogy odaérjen Widdinbe (nem hozzánk, ahogy vártuk), mivel Itálián és Albánián keresztül jött, és szeptember közepe táján érkezett meg. Zavarba ejtett bennünket, hogy kifejezte azt az óhaját, hogy szolgálja ügyünket s egész lelkesnek látszott. Úri megjelenése volt, s minden tekintetben értékes bajtársnak és tökéletesen megbízhatónak látszott. Amikor Widdinben lakott Guyon tábornokkal és Longnorth úrral, ki a szállására kísérte, akkor kellett megérkeznie a /Times' levelezőjének, akinek nevét elfeledtem, s aki azóta már kiadta a .Keleti utazások' című művét. Nos, ezt az urat, amikor Ausztrián áthaladt, elfogták valahol a magyar határon, letartóztatták és kísérettel visszavitték Bécsbe azzal a gyanúval, hogy útjának forradalmi céljai voltak. Úgy gondolom, hogy az öreg hozta ki a börtönből (got him out of prison) és küldte őt Itáliába. Mivel Henningsonról azt mondták, hogy kapcsolatban állt a .Daily News' újsággal, feltehetőleg féltékenységből állította azt, ez az ember nem áll kapcsolatban a .Times'-szál, s úgy megfélemlítette ezt a szegény embert, hogy ezek után nem mert más előtt mutatkozni Widdinben, csak előttem, mivel én udvariasabb voltam, mint a többiek. Mindamellett, hajlottam rá, hogy igazat adjak Henningsonnak, mivel ő határozottan fenntartotta, hogy ő az, aki, míg a másik meghátrál és nem hívta ki őt, ahogy kellett volna. Megkért, hogy továbbítsak egy levelet az egyik törzstisztnek Máltába (a nevét elfeledtem), kinek válaszára maradna. De eközben elindult Belgrádba, mivel widdini tartózkodás, időzés indulatos magyarok között és honfitársainak közönséges megjegyzései miatt ez a hely semmiképp sem volt neki megfelelő. Azóta nem láttam őt, de megbizonyosodtam arról, hogy valami módon mégis kapcsolatban állt a .Times'-szál és Henningson rosszul tette, hogy olyan csúnyán elbánt vele. Henningson mindent megtett, hogy a kegyeinkbe térkőzzék, s külqnösen Kossuth bizalmát igyekezett megnyerni a gyakori tömjénégetéssel, gyakran lovagolt ki Guyon tábornokkal s velem, de rendkívül rossz lovas volt. Még ma is látom, ahogy megtorpan az álig két láb magas sorompó előtt, a Waldenbe vezető úton. Guyon azt akarta, hogy az ő egyik lovával egyetlen ugrással ugorja át; „több az átélőképessége, mint a bátorsága" - mondta Guyon. Olyan volt, mint egy karikatúra, hosszú lábait felhúzta a nagyon rövid kengyelvasban térdét jól behajtva s így egy meglehetősen nagy rés maradt talpa és a kengyel között, mindent összevetve, igen komikus figura volt. Nos, ez a híres lovas egy rendkívül képtelen tervet gondolt ki a megmenekülésünkre. Válamennyien, a hölgyeket is beleértve - nem Kossuthnét, ki még Magyarországon tartózkodott, hanem ,a szép Dembinszkinét (,1a helle Dembinská) v. kisasszonyt' kivel, a botránytól eltekintve is, igen jó barátságban volt, amint később Kossuth egyik húgával is. Szóval, úgy volt, hogy valamennyien lóra ülünk egy szép reggelen s elillanunk innen, Albánián keresztül, s meg sem állunk a tengerpartig. Csak elképzelni is szegény Kossuthot, hogy négy vagy öt nap s éjjel lovagol egyfolytában, hogy életét mentse !! Eközben Henningson a mi érdekeinkkel törődött Widdintől Belgrádig, s vissza. Nem