Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

168 FÜZES MIKLÓS ki. Amikor a Háznak bejelentette, hogy Vetter tábornokot nevezték ki főparancsnokká, megkérdezték tőle, vajon tökéletesen tud-e bízni ebben az emberben? Ezt a tisztet ugyanis nem is igazságtalanul gyanúsították azzal, hogy előnyösen helyezkedik' Ausztriánál. Kossuth azt válaszolta, hogy ő gondosan ügyel arra, hogy a főparancsnok - bárki legyen is az - ne tegyen olyasmit, ami nem „megtelelő vagy nem alkalmas". Aztán azzal folytatta, hogy ő mindig a legnagyobb bizalommal viseltetett a hadsereg főtisztjei iránt; többüket név szerint is említett, köztük mindenekelőtt Görgey Artúrt. Valamennyien - mondta - hü hazafiak, akik sohasem cselekedtek önző indokok alapján, akik mindig engedelmeskedtek a kormány parancsainak, s ugyanakkor tudták, hogyan tegyék engedelmessé csapataikat. „Ami a többit illeti - tette hozzá Kossuth -, amíg én élek, Magyarország sohasem fog viszálykodás áldozatává válni, mint Lengyelország. Ha egy népszerű vezetőhöz való kötődés miatt, vagy bármely más okból valaki nézeteltérést idéz elő a nemzeten belül, hogy megzavarja a köz békéjét, s fenyegeti a nemzet függetlenségét, azt az embert bárki legyen is - ha élek, elpusztítom." Ezek voltak Kossuth szavai, melyek egy olyan ember emelkedett hazafias érzéseit fejezték ki, aki összekovácsolt egy nagy nemzetet. De mik voltak a tettei? Pontosan ekkor történt, hogy Görgey - ki néhány napot Debrecenben töltött - magán megbeszélést folytatott Kossuthtal. Magánbeszélgetéseik - mint azt következményeiben látni fogjuk - mindig azzal végződtek, hogy Görgey elérte azt, amit éppen akart. Ez alkalommal az volt a célja, hogy meghagyják őt a 7. hadtest független parancsnokának, más szóval, hogy ne helyezzék őt Vetter tábornok, vagy bármely más, kinevezett fővezér parancsnoksága alá, hanem engedtessék meg neki, hogy úgy cselekedjék, ahogy ő látja helyesnek. Ennek megfelelően Görgey elfogadtatta Kossuthtal, hogy ez az ő óhaja, s mivel akkoriban Kossuth valószínűleg eléggé gőgös és határozott volt, elfogadta, hogy ő akarja ezt így, valóban az ő óhaja is. Nos, bárhogy legyen is, Görgey óhaja - vagy kérése, követelése vagy bárminek is nevezi - teljesült, habár Kossuth nyilvánosság előtt kijelentette, hogy feltétlenül szükséges a Tiszánál összegyűlt csapatokat egy parancsnok alá helyezni, hiszen rendkívül fontos a sereg sikere érdekében, hogy egységes parancsnokság alatt álljon, s ő (Kossuth) ügyelni is fog rá, hogy ez az egység megteremtődjék. Mit lehet mondani arról az emberről, akinek tettei ilyen nyilvánvaló ellentétben vannak kijelentéseivel? Ki egyik nap határozottan nyilatkozott a polgári kormány hatalmának teljes fenntartása mellett, másnap pedig engedett az arcátlan katonai parancsnok (chieftain) akaratának. Ellenkezett a katonai szolgálat törvényeivel és a józan ész parancsával, hogy hagyja Görgeynek, tartsa meg - önálló, független parancsnokságát. Világos, hogy ez a cselekedet alkalmas volt arra, hogy kiváltsa a fegyelem lazulását, a fegyelemsértésre és lázadásra bátorítson, egyenetlenséget és viszályt szítson, s ezáltal csökkentse a kormány hitelét a nyilvánosság előtt, s hogy az első fegyveres erőkkel rendelkező kalandor kegyétől tegye függővé. Ezért aztán nem csoda, hogy Görgey példája ragályossá vált, s végül minden tábornok úgy cselekedett, ahogy jónak találta, s egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy eljárását a kormány helyesli-e vagy sem. Végül is, hogyan lett volna elvárható, hogy egy hadsereg engedelmeskedjék a kormánynak, ha ezt a kormányt olyan ember vezette, aki naponta csalhatatlan bizonyítékát adta gyengeségének, s világosan megmutatta, hogy képtelen elérni azt, hogy hatalmát elismerjék vagy féljék. Habár Kossuth ettől fogva nem keltett sok bizalmat azokban, akik cselekvő részt vállalták a közügyek intézésében, mégis megőrizte befolyását az utolsó percig a nép és a hadsereg zöme fölött, s bármely percben visszanyerhette volna helyzetét, és szolgálhatta volna hazáját, ha elegendő bátorsága lett volna, hogy a forradalmi kormány élére állított ember szokásos határozottságával és energiájával cselekedjék. Ezt kívánni tőle azt jelenti, hogy elvárjuk Kossuthtól, hogy csodát műveljen, váljék más emberré. Megmaradt annak, amivé a nemzet formálta őt és Magyarország elveszett. * * * A Honvédelmi Bizottmány víszálykodásai Debrecenben a Békepárt (malemtents?) pártjának felemelkedését tették lehetővé. E pártnak az volt a célja, hogy megbuktassa Kossuthot és kiegyezésre lépjen Ausztriával. Nyári, a párt vezetője nagy befolyásra tett szert az országgyűlésben, számos támogatót szerzett az országban és a hadseregben. Titkos hírszerzői kapcsolatban álltak (he was in secret intelligence with Görgey) Görgeyvel és a pesti osztrák hatóságokkal is. A régi ellenzék és a régi konzervatív párt néhány tagja koalíciót alakított, s több, mint valószínű, hogy ez utóbbi eszközökkel már ekkor alkudozásba bocsátkozott Windischgrátz herceggel. Bárhogy volt is, Kossuth tökéletesen tisztában volt az ún. „Békepárt" terveivel, s úgy vélte, rossz politika volna részéről hagyni e cselszövést megérni. Ezenkívül saját személyes érdekeitől, s támogatóinak lármázásától - kiknek mindig támogatta kicsinyes érdekeit - hagyta magát belehajszolni egy coup d'etat-ba (államcsínybe), mellyel sikeresen összezúzta ellenfeleit, de ugyanakkor az ország romlásához vezetett. Ezáltal a coup d'etat által, amit közönségesen az „Április 14-i Függetlenségi Nyilatkozat"-nak neveznek - s ami tulajdonképpen a Habsburg dinasztia magyar tróntól való örökös megfosztását mondja ki