Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Néprajztudomány - Begovácz Rózsa: Házasságkötés és szokásköre a Dráva menti horvátoknál

HÁZASSÁGKÖTÉS A DRÁVA MENTI HORVÁTOKNÁL 237 Amikor elvitték a menyasszonyt, annak rokonsága tovább mulatott, evett-ivott a leányos háznál, a leány viszont étlen-szomjan ment az esküvőre. Kilépve a leányos házból a menyasszonyt a násznagyasszony vette pártfogásba, egész este mellette maradt, ő helyettesítette az anyját. A főkötőre is ő vigyázott, hogy ne tegyenek kárt benne a boszorkányok. A lakodalmas menetet senki sem keresztezte, hogy el ne vigyék a fiatalok szerencséjét. Még a kocsira szállás előtt kioktatták a menyasszonyt, hogy ha először ő ül le a fonott kasba, ő lesz az úr a háznál, ellenkező esetben a férje fog parancsolni. Ha azt akarta a menyasszony, hogy gyermekei olyan szépek legyenek mint ő, akkor háromszor vissza kellett néznie az anyjára a kocsiból. Abban az esetben, ha két testvér egyszerre tartotta lakodalmát, annak a menyecskének lett előnyösebb helyzete a családban, amelyik meg tudta előzni a másikat a lakodalmi menetben. A templomba lakodalmi zászlót soha nem vittek be. A zenészek a templom kerítésén kívül várták a násznépet. Az esküvői menetben lövöldöztek is. Potonyban azzal magyarázták ezt, hogy a születendő gyermekek ne hogy süketek legyenek. Felsőszentmártonban az esküvőre a menyasszony egy kis batyut vitt, benne kockacukor, pogácsa, dió és egy tojás volt, hogy gyermekének is szép tojás alakú arca legyen. Az esküvő után indult vissza a násznép a lakodalmas házhoz. A menyasszony akkor lépte át először életében férje házának küszöbét. A ház küszöbén a fiatalokat az ifjú férj édesanyja vagy keresztanyja várta. A kaputól a bejárati ajtóig fehér vásznat terítettek le, hogy az ifjú pár élete olyan tiszta és egyenes legyen, mint a fehér vászon. Felsőszentmártonban azt mondták, hogy azért terítették le a vásznat, hogy mindig elegendő vásznuk legyen; Tótújfaluban viszont hogy szép fehér legyen, mint a vászon. Az anya egy pohár bort felemelve azt mondta Lakócsán: - Kedves gyermekeim! Kívánok nektek Istentől szerencsét, egészséget és békességet. Adja az Isten, hogy míg éltek éljetek egyetértésben és békében! (Drága deco! Zejim vam od dragoga boga srecu, zdravlje i mira. Nek da bog, dok budete zivi da ste uvek и jedinstvu i mirul) Potonyban a köszöntő szövege a következő volt: - Dicsértessék a Jézus Krisztus és Mária, kérem az Isten és a boldogságos Szűz Mária áldását. Búzátok teremjen mindenütt, szerencsétek is szaporodjon és legyen az életetek boldog és áldásban gazdag. (Fajin Isus i Marija! Prosicu vam blagoslova od Boga i blazene divice Marije. Da vam svakud zito rodi i sreca plodi, da vam bude zivot sretan i blagoslovart.) Akkor a pohár bort fiának nyújtotta, az ivott belőle egy keveset, majd nejének adta, aki szintén megkóstolta a bort, majd a poharat a feje fölött hátrahajította. Ha a pohár eltörött, akkor azt mondták, hogy a házasság szerencsétlen lesz. Ezután az anyós feltett két kérdést a menyének: - Hova vetjük a búzát? (Kuda se zito sije?) - Hova folyik a víz? (Kuda voda tece?) Az új asszonynak mindkét kérdésre azt kellett válaszolnia: Ahova eddig is. Potonyban ekkor az öregasszonyok kenyeret hoztak, amit a menyasszonynak a hóna alá tettek, hogy tudjon kenyeret sütni. Felsőszentmártonban, hogy ne legyenek soha kenyérszükségben. Utána vánkosra ültették, hogy gyarapodjon a szerencséje. A szertartások alatt a menyasszonynak nem illett egyszer sem hátrafordulnia. A fogadás után az anyós bevezette a menyét a konyhába, ahol megemeltette vele az edényeket, kézbe vetette a főzőkanalat és belekavartatott az ételbe. Tótújfaluban tojást tettek a lába elé, amit lábbal kellett széttörnie. Ezek után a legközelebbi rokon fiúgyermekét (nakolence) ültették az ölébe, hogy termékeny legyen és elsőszülöttje fiú legyen. Nakolence-t vacsora alatt is ültethettek a menyasszony ölébe. A lakodalomba nem hivatalos falubeli asszonyok ilyenkor néztek be az ablakon, vagy az ajtóban állva szemlélték a benti eseményeket. A férfiak napközben nem mentek, csak este a lakodalmas ház ablaka alá. ők voltak az estéliek (mracnjak). A lakodalmat mindig a legény házában tartották. Mindig bent a házban terítettek, függetlenül az évszaktól vagy az időjárástól. Ha az idő engedte, az udvaron is mulathattak. Potonyban 1951-ben Szilovics György és Kovács Katalin lakodalmát tartották először a kultúrházban. Az 1950-es évekig a menyasszony biklában esküdött. (Az esküvői ruha leírását lásd bővebben a Dráva menti horvátok népviselete - Begovácz 1981:193.) A násznép - annak ellenére, hogy a második világháború után megkezdődött a kivetkőzés - továbbra is népviseletbe öltözött lakodalmakkor. Utolsó biklás násznépes esküvő 1957-ben volt Potonyban Szilovics Mihály lakodalmán. A menyaszszonyi ruhát sohasem varrta magának a leány, mert a néphit szerint ez esetben korán megözvegyült volna. Az esküvői ruhát mindig megőrizték. Ha az aszszony fiatalon hunyt volna el, akkor mindig az esküvői ruhájában temették el. A korától függetlenül a menyasszonyi koszorút mindig az asszonnyal temették. Vacsoráig különösebb szertartás nem volt. A násznép evett-ivott, jól érezte magát. Vacsora előtt a menyasszonyt átöltöztették. Korábbi félgyászos ruháját nagyünnepire cserélték. Főkötőt is kapott. Ahhoz, hogy a főkötőt ráerősítsék, a tarkón lévő hajból le kellett vágni alul. A hajba először a férje vágott bele. A menvasszonyt a násznagyasszony öl-