Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)
Néprajztudomány - Begovácz Rózsa: Házasságkötés és szokásköre a Dráva menti horvátoknál
HÁZASSÁGKÖTÉS ÉS SZOKÁSKÖRE A DRÁVA MENTI HORVÁTOKNÁL BEGOVÁCZ RÓZSA A házasság - minden népnél - nemcsak az emberi élet legjelentősebb fordulója, hanem a legfontosabb társadalmi kapcsolat, a legfontosabb társadalmi intézmény. Kölsőségeit mintegy hagyományos forgatókönyv szerint gondosan kialakított szokások köre szabályozza a fiatalság megismerkedésétől a házasélet megkezdéséig. Ebben a szokásrendben a leglényegesebb jelképes és a házasságot megpecsételő cselekményen kívül sok járulékosnak nevezhető mozzanat is helyet kap, melyek célja fokozni a rítus szépségét és látványosságát. E járulékos cselekményeknek is szigorú hagyományos szabályai alakultak ki. A szokáskörön belül jelentőséget kap a zene, ének, tánc, a viselet, a táplálkozás és a magatartás formái. Mindezeken túl nem hagyható figyelmen kívül a mágikus cselekmények sora sem, melyek egy része még napjainkban is megfigyelhető. Ezek eredeti értelme elhomályosult, de annyira hozzákapcsolódott, részévé vált a szokásnak, hogy elengedhetetlennek tartják ma is. A házasságkötés célja a család létrehozása. „A család fogalmán a társadalom zárt, vérségi alapon és házasság (nemi kapcsolat) útján létrejött társadalmilag elismert és szabályozott, jogilag önálló, elkülönített vagyonnal bíró, tartósan együttélő csoportját értjük, amelyeknek végső célja utódok létrehozása, és a felnevelésükhöz szükséges feltételek huzamos biztosítása" (Tárkány-Szűcs 1981:407) Érdekes módon a magyarországi délszláv néprajzi irodalomban kevés a lakodalmi leírás, annak ellenére, hogy valamennyi horvát, ill. szerb etnikai csoport egyik leggazdagabb szokásköréről és hiedelemvilágáról van szó. Véleményünk szerint az eddigi legjobb magyarországi délszláv lakodalmi szokásleírásokat az Etnografija Juznih Slavena u Madjarskoj sorozatban olvashatjuk. E dolgozat - szerény kereteken belül — arra törekszik, hogy a Dráva mentén élő horvátok házasságkötési szokásaiba adjon betekintést, végigkísérve a lakodalom előkészületeit és annak mozzanatait, továbbá képet nyújtson az esküvő utáni időszakról is. Az adatközlők hozzávetőlegesen a század eleji szokásokra tudtak még visszaemlékezni. * * * Az első világháború időszakában a Dráva mentén még nagycsaládokban (druzina) éltek, a gyermekáldás meglehetősen magas volt, 4-16 gyermek е 9Уе 9У családban. A két világháború között nemzedékenként csappant a gyermekek száma. Az 1940es években átlagosan négy gyermek volt egy-egy családban. Az egyke az 1950-es évek után jelent meg az itt élő horvátoknál. Az első világháború után is voltak egykék, de ők többnyire hadiárvák voltak, kiknek az édesanyjuk már nem ment újra férjhez. A második világháború után is még elég magas volt az együtt élő családtagok száma, mert a kiscsaládokká való szétválás csak az 50es években következett be. A kiscsaládok szétköltözése után sem maradtak a szülők egyedül, vagy a legidősebb fiúval, vagy a legkisebb leányukkal éltek közös háztartásban. Ez abból adódott, hogy a fiúk mindig az apjuk házába hozták párjukat, a fiútestvérek számától függetlenül. A szülők abban az esetben maradtak a legkisebb leányukkal, ha a családban csak leányok voltak. Igyekeztek mindig a legidősebb leányt férjhez adni, és utána sorban a többit. A legkisebb leány vagy a legkésőbben férjhez ment leány vőt hozott a szülői házhoz. A párválasztásnál a szülők akarata volt a mérvadó, ilyenkor tartottak lakodalmat. Ha a fiatalok nem értettek egyet az öregek döntésével, akkor közös megegyezéssel a lány a fiúval megszökött, azaz a fiú szüleihez költözött. Meghatározott időn belül, többnyire ha megszületett a gyermek, törvényesen is megesküdtek. A falu jogilag házasoknak tekintette őket még a törvényes házasságkötés előtt is. A megszöktetett asszony is főkötőt hordott. A fiatalok a fonóban, kocsmában vagy az erdőszélen ismerkedtek meg. A lányok is látogathatták a kocsmákat, jobban mondva az egyik sarokból figyelték a legények mulatozását. Vasárnap az egész falu apraja-nagyja kiment az erdőbe. Ott beszélgettek, énekeltek, játszottak. Minden év őszétől a leányok egy özvegyasszonynál fontak. A fonóházat terményért bérelték, a háziasszony egyben felügyelt is a fonólányokra. A fonót természetesen a legények is látogatták. Hétköznap esténként a falvak fiatalsága a falu egy pontján, általában útkereszteződésben vagy a A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve (1983) 28: 223-239. Pécs (Hungária), 1984.