Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Néprajztudomány - Begovácz Rózsa: Házasságkötés és szokásköre a Dráva menti horvátoknál

HÁZASSÁGKÖTÉS ÉS SZOKÁSKÖRE A DRÁVA MENTI HORVÁTOKNÁL BEGOVÁCZ RÓZSA A házasság - minden népnél - nemcsak az em­beri élet legjelentősebb fordulója, hanem a legfon­tosabb társadalmi kapcsolat, a legfontosabb társa­dalmi intézmény. Kölsőségeit mintegy hagyományos forgatókönyv szerint gondosan kialakított szokások köre szabályozza a fiatalság megismerkedésétől a házasélet megkezdéséig. Ebben a szokásrendben a leglényegesebb jelképes és a házasságot megpecsételő cselekményen kívül sok járulékosnak nevezhető mozzanat is helyet kap, melyek célja fokozni a rítus szépségét és látvá­nyosságát. E járulékos cselekményeknek is szigorú hagyományos szabályai alakultak ki. A szokáskörön belül jelentőséget kap a zene, ének, tánc, a viselet, a táplálkozás és a magatartás formái. Mindezeken túl nem hagyható figyelmen kívül a mágikus cselekmények sora sem, melyek egy része még napjainkban is megfigyelhető. Ezek eredeti értelme elhomályosult, de annyira hozzá­kapcsolódott, részévé vált a szokásnak, hogy elen­gedhetetlennek tartják ma is. A házasságkötés célja a család létrehozása. „A család fogalmán a társadalom zárt, vérségi alapon és házasság (nemi kapcsolat) útján létrejött társa­dalmilag elismert és szabályozott, jogilag önálló, elkülönített vagyonnal bíró, tartósan együttélő cso­portját értjük, amelyeknek végső célja utódok létre­hozása, és a felnevelésükhöz szükséges feltételek huzamos biztosítása" (Tárkány-Szűcs 1981:407) Érdekes módon a magyarországi délszláv nép­rajzi irodalomban kevés a lakodalmi leírás, annak ellenére, hogy valamennyi horvát, ill. szerb etnikai csoport egyik leggazdagabb szokásköréről és hie­delemvilágáról van szó. Véleményünk szerint az eddigi legjobb magyarországi délszláv lakodalmi szokásleírásokat az Etnografija Juznih Slavena u Madjarskoj sorozatban olvashatjuk. E dolgozat - szerény kereteken belül — arra tö­rekszik, hogy a Dráva mentén élő horvátok házas­ságkötési szokásaiba adjon betekintést, végigkísér­ve a lakodalom előkészületeit és annak mozzanatait, továbbá képet nyújtson az esküvő utáni időszakról is. Az adatközlők hozzávetőlegesen a század eleji szokásokra tudtak még visszaemlékezni. * * * Az első világháború időszakában a Dráva men­tén még nagycsaládokban (druzina) éltek, a gyer­mekáldás meglehetősen magas volt, 4-16 gyermek е 9У­е 9У családban. A két világháború között nem­zedékenként csappant a gyermekek száma. Az 1940­es években átlagosan négy gyermek volt egy-egy családban. Az egyke az 1950-es évek után jelent meg az itt élő horvátoknál. Az első világháború után is voltak egykék, de ők többnyire hadiárvák voltak, kiknek az édesanyjuk már nem ment újra férjhez. A második világháború után is még elég magas volt az együtt élő családtagok száma, mert a kis­családokká való szétválás csak az 50­es években következett be. A kiscsaládok szétköltözése után sem maradtak a szülők egyedül, vagy a legidősebb fiúval, vagy a legkisebb leányukkal éltek közös ház­tartásban. Ez abból adódott, hogy a fiúk mindig az apjuk házába hozták párjukat, a fiútestvérek szá­mától függetlenül. A szülők abban az esetben ma­radtak a legkisebb leányukkal, ha a családban csak leányok voltak. Igyekeztek mindig a legidősebb leányt férjhez adni, és utána sorban a többit. A legkisebb leány vagy a legkésőbben férjhez ment leány vőt hozott a szülői házhoz. A párválasztásnál a szülők akarata volt a mérv­adó, ilyenkor tartottak lakodalmat. Ha a fiatalok nem értettek egyet az öregek döntésével, akkor kö­zös megegyezéssel a lány a fiúval megszökött, azaz a fiú szüleihez költözött. Meghatározott időn belül, többnyire ha megszületett a gyermek, törvényesen is megesküdtek. A falu jogilag házasoknak tekin­tette őket még a törvényes házasságkötés előtt is. A megszöktetett asszony is főkötőt hordott. A fiatalok a fonóban, kocsmában vagy az erdő­szélen ismerkedtek meg. A lányok is látogathatták a kocsmákat, jobban mondva az egyik sarokból fi­gyelték a legények mulatozását. Vasárnap az egész falu apraja-nagyja kiment az erdőbe. Ott beszélget­tek, énekeltek, játszottak. Minden év őszétől a leá­nyok egy özvegyasszonynál fontak. A fonóházat ter­ményért bérelték, a háziasszony egyben felügyelt is a fonólányokra. A fonót természetesen a legények is látogatták. Hétköznap esténként a falvak fiatalsága a falu egy pontján, általában útkereszteződésben vagy a A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve (1983) 28: 223-239. Pécs (Hungária), 1984.

Next

/
Oldalképek
Tartalom