Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Régészet - Ecsedy István: Ásatások Zók-Várhegyen (1977–1982)

ÁSATÁSOK ZÓK-VÁRHEGYEN (1977—1982) (ELŐZETES JELENTÉS) ECSEDY ISTVÁN Bevezetés Zók-Várhegy neve már több mint fél évszázada ismerősen cseng a régészek és a régészetet kedvelők fülében, hiszen a várhegyi szőlőkben talált jellegzetes edénytöredékek voltak sokáig az egyedüli és mindmáig a legfontosabb bizonyítékai a Szerénységből és Szlovéniából jól ismert Vucedoli kultúra elterjedésének a Drávától északra fekvő területen. Mivel a sokszor említett, mindazonáltal alig közölt zóki leleteknek csak kisebb része került elő régészeti feltárás során, és a Dunántúl korai bronzkora újabban felmerült kérdései kapcsán szükségessé vált a lelőhely alaposabb vizsgálata, 1977 nyarán szondázó ásatást végeztünk a Várhegyen, melynek célja elsősorban a stratigráfiai helyzet tisztázása volt. Ezt követően 1978-ban, 1979-ben, 1980-ban, majd 1982-ben végeztünk ásatást a lelőhelyen. Az ásatások anyagi támogatását a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) biztosította, az előkerült leletek a JPM régészeti osztályán kerültek restaurálásra és végleges elhelyezésre. A nagy tömegű régészeti anyag teljes publikációjának előkészítése ugyancsak itt történik, az ásatáson előkerült állatcsontok meghatározását és tudományos értékelését Vörös István (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum) végzi. A feltárások kezdetétől fogva segítőkész figyelemmel támogatták munkánkat a terület közigazgatását irányító Bicsérd Nagyközségi Tanács vezetői, amiért ezen a helyen is köszönetet mondunk. Hasonlóképpen köszönettel tartozunk a Mecseki Ércbányászati Vállalat Szolgáltató Üzeme vezetőinek és dolgozóinak, valamint mindazoknak akik jó szándékú érdeklődéssel nyújtottak gyakorlati segítséget munkánkhoz, akiktől gyakran fontos adatokat, leleteket is kaptunk. Zóki barátaink közül Balatoni István, Bálint Béla, Gáspár Vince és Nagy Dezső nevét kell külön is megemlítenünk. Külön köszönettel tartozunk kitartó munkásaink figyelmének, ügyességének és a kisebb-nagyobb nehézségek leküzdésében tanúsított találékonyságának: Albrecht Antal, Bank Ferenc, Egervári Emil, Jóni Pál, Kőhalmi Lajos, Mecseki József, Pauly Lajos, Perlaki Ferenc, Szreda Lajos, Traszer Ferenc, Varga Lajos megbízható munkájának. Végül, de nem utolsósorban köszönetet kell mondanom munkatársamnak, Krasznai Péternek, aki a zóki feltárások helyszíni felméréseit és dokumentációs rajzait készítette, és az anyag restaurálásában, előkészítésében is részt vett. A lelőhely A zóki Várhegy Pécstől délnyugati irányban mintegy 14 km távolságra található. (1. kép) A terület a villányi hegység és a Mecsek közötti dombsághoz tartozik, ennek a tájegységnek az északnyugati határvonalán helyezkedik el. (2. kép) A Pécsi-víz széles, ezen a szakaszon DNY-ÉK irányú völgyének déli peremén, a Zók faluval szemközt sorakozó félszigetszerű promontorok jellegzetes dombsort alkotnak a Pázdány és Pécsbagota közötti sávban, ahol a dombság fennsíkjának peremvidékét a Pécsivíz völgyéből dél felé nyúló öbölszerű völgyek tagolják. (3. kép) Ezek a kiemelkedések tehát három oldalról meredek lejtőkkel határolt, dél felé pedig nagy kiterjedésű fennsíkban folytatódó képződmények. A pliocén-kori pannon üledékből, valamint az ezt borító, pleisztocén eredetű agyagos löszből állnak, felszínüket vékony rétegben barna erdőtalaj borítja.

1 Az erősen erodált lejtőn gyakran felszínre kerülnek mészkő-szerű képződmények, konglomerátumok, és ún. „mészkonkréciós padok". Az erózió miatt az említett promontorok legtöbbjének felső része csupán egy keskeny, nagyjából É-D irányú gerinc, amely településre alkalmatlan. Ez lehet az oka annak, hogy őskori telepnyomok csak a viszonylag széles platóval rendelkező Várhegyen fordulnak elő. A Várhegy fennsíkja a kelet és nyugat felől határoló völgyek között mintegy 1000 m hosszan nyúlik el, szélessége mintegy 150 m. (4. kép) A fennsík északi része szembetűnően kiemelkedik, ez a terület mintegy 200x100 m kiterjedésű. A VucedolZók kultúrához tartozó telep nyomai erre a területre korlátozódnak (5. kép ezt a részt a „Várhegy egyenese" megjelöléssel emlegetik a helybeliek). A jellegzetesen hamus, paticsos „telepfölddel" borított északi részt dél felől egy kelet-nyugati irányú hor1 Lovász—

Wein (1974) 103—104; Lovász (1977) 83— 84. A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve (1982) 27: 59-105. Pécs (Hungária), 1983.