Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

A DÉL-ZSELIC NÉPI ÉPÍTKEZÉSE 221 gadozásuk jelentős, s ez a terület forrásaira és kút­jaira is hatással van. A nagyobb vízhozamú (Almás, Gyöngyös, Surján) patakok vizét már a múlt szá­zadban halastavak táplálására használták. Adataink szerint jelentős volt az időszakosan használt vízi­malmok száma is. Éghajlatát tekintve a Zselic átmeneti helyen van az ország nyugati csapadékos, kisebb hőingadozá­sú óceáni és a keleti szárazabb kontinentális jellegű tájai között. A vízválasztótól délre a mediterrán ha­tás is érvényesül, mindez a növényföldrajzi kép szempontjából meghatározó tényező. A Zselic természetes növénytakarója a lombos er­dő. Eredetileg a terület 90%-át, de még 200 évvel ezelőtt is 50%-át borította erdőség. A jelenlegi er­dősültség 28%-os, ami országos viszonylatban je­lentősnek számít. A korai leírások tölgyrengetegek­ről beszélnek, a mai erdők főleg a dél-dunántúli gyertyános-tölgyesek csoportjába tartoznak, a ma­gasabban fekvő északias területeken viszont illir bükkösök találhatók. A Zselic egyes területein ős­honos az erdei fenyő, helyi táj szóval a lucsi. Más fafajták közül a hárs, a nyír, a vadalma, a vadkörte található még nagyobb mennyiségben. Egyéb nö­vényfajok közül a gyűjtögetésben jelentős mogyo­ró, berkenye, som, pirítógyökér, csodabogyó, földi szeder és számtalan gombafaj említhető. A Zselic természetföldrajzi képéhez hozzátartozik még a rendkívül gazdag állatvilág is. A környezetben található, gazdasági jelentőségű anyagok közül már Csorba 6 * említi a homokkövet. Hárságyon vályúkat, csatornákat, ajtószárakat ké­szítettek a helyi kőből, sőt néhol az udvar is széles, lapos kövekkel volt kirakva. A múlt században mű­ködő üveghutákról, keménycserép gyárakról több adatunk is van. 66 A közelmúltig fennmaradt, a kis­tájat főleg használati edénnyel ellátó fazekasság. Fontosabb központok Bakócán, Hedrehelyen, Szi­getváron voltak. 67 A századfordulón több falu hatá­rában működött helyi anyagból dolgozó téglaégető. Az antalszállási téglagyár ma is a helyi nyersanya­got dolgozza föl. A legfontosabb gazdasági tényező azonban az er­dő. A tölgyesek adták ökológiai alapját a makkolta­tó sertéstartásnak, mely a lakosság évszázadokon át folytatott „ősfoglalkozása" volt. 68 Az erdők biztosí­tották az egykor nagyjelentőségű méhészet termé­szeti feltételeit is. A XVIII. századdal meginduló nagyarányú erdőirtások az épület és tüzelőfán kívül a faszénégetés és a hamuzsírfőzés alapanyagát is szolgáltatták. Az erdőirtásnak - a korabeli felfogás szerint - kettős haszna volt: egyrészt a kitermelt faanyagot lehetett hasznosítani, másrészt a felszaba­65 Csorba 1857: 56. 66 Lehmann 1969.; Mérey 1963: 144. 67 Knézy 1966.; 1969-70. 68 Gönyey 1933. 69 Csánky é. n. 348. 70 Erdélyi 1902: 321. dúlt irtásföldeket is szántóföldi művelés alá von­hatták. Az erdők fogyására már a XVIII. század végén figyelmeztetnek, de az még további száz éven át folyik. A Zselicben jelentős az ún. erdei melléktermé­kek haszonvétele. A fenyőfa gyantáját a festékvegy­ipar, a tölgyerdők gubacsát a bőripar használta föl. Területünkön a vadászatnak is minden időben fon­tos szerepe volt. Történeti adatok A Zselicben kő- és bronzkori leletek bizonyítják az ember korai megtelepedését. 69 Hedrehelyen és Szalacskán kelta településeket tártak föl és a római korból is rendelkezünk leletanyaggal. Valószínűleg a szlávok megtelepedése után lett sűrűbben lakott terület, ezt a helynévanyag bizonyítja. A magyar honfoglalás után a kiierjedt erdőség a gyepűrend­szer része lett, de már 1068-ban területünkön mo­nostort alapítanak. Zselicszentjakabon. A makkolta­tó sertéstartásról már ez időből rendelkezünk ada­tokkal: Szent László király adománylevelében 30 zselici kanászházról ír. A XIII. században a terület a pannonhalmi Szent Benedekrend birtoka. 70 Az 1234-40-ből származó Albeus-féle összeírás 10 kanászfaluról ad számot, 300 háznéppel. A felsorolt falvak neve jórészt ma is ismert, legalább dűlőnév formájában. A Márcadó helynév (ma puszta Zselickisfalud határában) a mézsörrel való adózásra, a méhészetre utal. 71 Az ok­levél felsorolja az adótételeket is: évenként 150 hí­zott disznót, 600 akó gabonát, 5 szekér dongafát és a szerzetesek lábbelijére 60 kecskebőrt kellett a falvak népének kiállítania. Az adatok fényt vetnek a gazdálkodás korabeli szintjére is. A XIV-XV. századi források 72 szinte valamennyi zselici településről hírt adnak, a terület ekkor sűrűn lakott. Hedrehely virágzó mezőváros volt ferences kolostorral. A török hódoltság kora a Zselicben is nagy pusztulással járt. Ebben erősen közrejátszott Szigetvár közelsége. 73 A XVI. századi török defte­rek 74 azonban a legtöbb zselici településről számot adnak, igazolva evvel a lakosság kontinuitását. A harcok idején a települések népe az erdőbe mene­kül, csak békeidőben merészkednek elő. A közép­kori fejlettebb gazdálkodási szisztéma, melyben a gabonatermesztés és a szőlőművelés is fontos szere­pet játszott, visszaesik, csak az állattartásra szorít­kozik. 75 Nagy pusztulással jár a felszabadító csapa­tok és a rác martalócok tevékenysége, különösen a Rákóczi szabadságharc idején. A XVII-XVIII. szá­zad fordulójáról származó adatok 76 „erdőben lakó" 71 Heckenast 1970: 115. 72 Csánky 1894. 73 Németh 1903.; Mérey 1966. 74 Káldy-Nagy 1960. 75 Mérey 1966: 178. 76 Kováts 1969.

Next

/
Oldalképek
Tartalom