Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Régészet - Ecsedy István: A kelet-magyarországi rézkor fejlődésének fontosabb tényezői

76 EGSEDY ISTVÁN A régészeti forrásanyag alapján egyenlőre megoldhatatlannak látszik a tiszai koncentrációt megszüntető körülményeknek, a változásokat előidéző eseményeknek a kérdése. Bár a Tisza kultúra végső szakaszában számolhatunk klimatikus változásokkal,

9 nehezen képzelhető el, hogy ezek okozták volna a virágzó tiszai gazdálkodás csődjét, valamiféle „deus ex machina"-szerű jelenségként. A probléma kétségkívül spekulációra csábít. Nyilvánvalóan nem elégséges az életmód megváltozását, a központi települések feladását azzal magyarázni, hogy azok védelmi rendszere fölöslegessé vált, hiszen kialakításukat sem védelmi szempontok indokolták.

10 Külső tényező feltételezése ésszerűnek látszik, mivel minden jel arra mutat, hogy a késői újkőkor fejlődése a Tiszántúlon megtört, s ha a központi telepeknek a közel-keleti fejlődéshez sok szempontból hasonló típusú továbbfejlődése nem is képzelhető el a Kárpát-medence viszonyai közö':t, a rövid időn belül bekövetkezett és nagy mértékű kulturális-politikai átrendeződés egyik fontos kiváltó oka valamiféle ellenséges támadás vagy támadássorozat lehetett. Teljességgel lehetetlennek látszik annak pontos megállapítása, hogy ez a támadássorozat honnan indult. Ha a Tiszapolgár kultúra fentebb említett sajátosságait vesszük figyelembe, akkor ennek a támadó népességnek az eredetét sem a tiszai törzsterületen, sem a herpályi és csőszhalmi többrétegű telepeken nem kereshetjük. Feltételezésünk az, hogy a Tisza kultúra késői szakaszával párhuzamosan a Herpály, Csőszhalom és Gorzsa csoportok központi telepeinek területén kívül olyan csoportok is éltek, melyek gazdálkodása lényegesen eltért az intenzív földművelést folytató, télieken lakó népességétől. Ha feltételezzük, hogy ezek a népcsoportok nagycsaládi szervezetben, kis telepeken éltek és élelemtermelésükben az állattartás a földművelésnél lényegesen nagyobb szerepet játszott, akkor a későneolitikus parasz^kultúrák válságának azt a tényezőjét próbáljuk rekonstruálni, amelyre vonatkozóan a régészeti forrásanyag nem nyújthat közvetlen információt. A későneolitikus gazdálkodás megszűnése és a Tiszapolgár kultúra általános tiszántúli elterjedése a feltárási eredmények alapján kétségbevonhatatlan tényként áll előttünk, de reménytelennek látszik an9 Kordos (1978) 222-227. Az i. e. 3. évezred elejétől hűvös, viszonylag száraz periódust látszanak igazolni a paleoantológiai vizsgálatok. 10 Bognár-Kutzián (1972) 170: „The fact settlement defence and protection had become superfluous seems to have prevailed among the factors leading to the cessation of the tells. The reason may have been the advent of a more peaceful period due either to chances is the circumstdences or to archievements of the population of the Tiszapolgár culture. The more pacific conditions must have resulted in certain modifications in the life of population." nak régészeti bizonyítása, hogy a Tiszapolgár kultúrát kialakító népesség közvetlenül részt vett a későneolitikus „teli-kezdemények" elpusztításában. Bár teljes mértékben egyetértünk Makkay János okfejtésével, a tiszai korszakban kialakult koncentráció belső válságával, kiúttalanságával kapcsolatban,

11 mégis ésszerűnek látjuk a fentebb említett, régészetileg nem bizonyítható eseménysorozat feltételezését, részben a későneolitikus telepek rendszerének összeomlása miatt, részben pedig azért, mert a Tiszapolgár kultúra életmódja és településrendszere nemcsak egyszerűen különbözik a későneolitikus földműves falvak életmódjától, hanem éppenséggel azok ellentéteként fogható fel. Feltevésünk lényegét röviden összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az említett ellentét már késői tiszai korszakban adott volt, s a korai rézkor nem a tiszai, herpályi stb. falvak hagyományai alapján, hanem ezek leküzdése révén alakult ki. A küzdelem fordulópontját a Tisza kultúra központi telepeinek feladása és megsemmisülése jelentette. Nem elképzelhetetlen, hogy ebben a Lengyel kultúra egyes csoportjai szer-epet játszottak. Kétségtelen, hogy a Lengyel kultúra késői szakaszában Kelet-Északkelet irányban terjeszkedik. Ennek a terjeszkedésnek egyik előkészítő elemét, a Tisza és Lengyel kapcsolatait bizonyítják a dunántúli Zengővárkony lelőhely obszidiánpengéi is, melyek a Zempléni hegységből származnak.

12 A tiszapolgári korszak egyik legfontosabb jellemzőjének tartjuk egy széles körű és igen intenzív kapcsolatrendszer kialakulását. A Tisza és Lengyel kultúra kapcsolatai alapján nem meglepő a tiszapolgári és késő-lengyeli leletanyag jónéhány rokon vonása. Legalább ennyire közvetlenek lehettek a Tiszapolgár népesség kapcsolatai a kelet és délkelet felől szomszédos kultúrákkal, elsősorban a Salcuta, Erősd, Petresti és Cucuteni népességgel. Ezek a kapcsolatok a fémművesség azonos formái, a kulturális fejlődés bizonyíthatóan azonos ritmusa és a kerámiai anyag közvetlen rokonvonásai révén egyaránt szembetűnőek. A korai rézkortól kezdődően KözépEurópa délkeleti részén hasonló jellegű életmódot folytató és lényegében azonos fejlődésű kultúrák egyre inkább integrálódó népessége kerül szembe a sztyeppéi pásztornépek nyugati irányú terjeszkedésével.

13 Az idézett feltevést azért nehéz elfogadni, mert a településforma alapján nem dönthető el, hogy a feltárt telepek képviselte korszakban békés vagy háborús viszonyok uralkodtak. A teli jellegű telepek kialakulása nem a védekezés kényszeréből fakadt elsősorban, és semmi nem bizonyítja, hogy a rövid ideig lakott, egyrétegű telepek valamiféle „enyhülésnek" köszönhették volna létrejöttüket. 11 Makkay (1981) loc. cit. 12 Raczky (1974) 206-209. 13 Roman (1971) 130.