Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Muzeológia - Uherkovics Ákos: „A Mecsek és környéke természeti képe” kutatási program, 1975–1980

„A MECSEK ÉS KÖRNYÉKE TERMÉSZETI KÉPE" KUTATÁSI PROGRAM, 1975—1980. UHERKOVICH ÁKOS Bevezető 1975-ben kezdte meg működését a Janus Panno­nius Múzeum Természettudományi Osztályának kül­ső munkatársaiból álló kutatógárda, hogy minél teljesebben feltárja a Dél-Dunántúl regionális ter­mészeti viszonyait. A kezdetben 14 főből álló mun­kaközösség létszáma időközben 27 főre gyarapodott, s ennek arányában növekedett a kutatásokra fordít­ható pénzösszeg is. Már az első évek jelentős ered­ményeket hoztak, a vizsgált területek élővilágának egy-egy csoportjáról több kisebb-nagyobb tanulmány készült el és jelent meg. Többek között egy önálló kötetet adott ki múzeumunk (A Barcsi Ösborókás élővilága I. - Dunántúli Dolgozatok Természettu­dományi Sorozat 1. kötete). E munka második ré­szét is szeretnénk hamarosan megjelentetni. A vizsgált területek Eredetileg 4 területen kezdődtek meg a vizsgá­latok, programunk szerint (Uherkovich Á.: A Me­csek és környéke természeti képének tanulmányozási terve. Janus Pannonius Múz. Evk. [1974] 19, 389­393.). E területek magukba foglalják a Dél-Dunán­túl néhány igen jellegzetes élőhelyét. Csaknem mindegyik kutatótársunk gyűjtött mind a 4 terüle­ten, de az is kétségtelen, hogy ezek közül a koráb­ban alig ismert, egyébként a legkülönlegesebb élő­világot rejtő Barcsi borókás tájvédelmi körzet örvendett a legnagyobb népszerűségnek. A legtöbb önálló tanulmány is e terület élővilágáról készült el. Megkezdtük az ötödik terület feltárását is, a Zse­lic vizsgálatát. A mintegy 9000 hektár területű Zse­lici tájvédelmi körzeten kívül is hatalmas, vizsgá­latra érdemes területei vannak. Szigetvártól Ka­posvárig, Hetvehelytől Kadarkútig. Mivel itt eddig nem sikerült állandó szálláslehetőséget biztosítani munkatársaink részére, s a Zselic belsejének meg­közelítése igen nehézkes, kevesen tudták vállalni a kutatásokkal járó nehézségeket. Ennek ellenére már folytak itt jelentősebb gyűjtések (alga, gomba, bo­gár, lepke, légy témakörben), s ezek ez évtől remél­hetőleg tovább bővülnek. További területeket egyelőre nem kívánunk vizs­gálni, hiszen a tervünkben szereplő 5 terület fel­tárása is megfeszített munkát kíván. A kitűzött célok teljesítése Az időközben 27 főre gyarapodott kutatói gárdá­ban már a legtöbb lényeges szakterület kutatója megtalálható, s alig van olyan növény- vagy állat­csoport, illetve szakterület, melynek ne lenne szak­értő gazdája. Sajnos, az eredetileg tervezett mikro­klimatológiai kutatásainkat nem tudtuk megindítani, pedig igen fontos lett volna egyes különleges nö­vénytársulások klímaviszonyainak megismerése. A botanikai kutatások igen jól haladtak, elsősor­ban virágtalan növények terén, mint ahogy azt ere­detileg is terveztük. Munkatársaink feldolgozták szakterületük dél-dunántúli szakirodalmát, a JPM munkatársai által korábban és az utóbbi 5 évben gyűjtött anyagokat, valamint igen jelentős mennyi­ségű anyagot gyűjtöttek be és adtak át gyűjtemé­nyünk részére. A herbáriumi anyag többszáz kap­szula virágtalan növénnyel gyarapodott. Elkészült és megjelent tanulmányaik a Dél-Dunántúl megis­merésében hézagpótlók. A zoológiai kutatásokban vett részt legtöbb mun­katársunk, 21 fő, közülük 1980-ban 19 aktí­van vesz részt munkánkban. Mivel a zoológiai gyűj­tőutak időjárási kockázata általában nagyobb - nem megfelelő időjárási viszonyok mellett egyes állatcso­portok egyedeit egyáltalán nem lehet gyűjteni - lé­nyegesen több gyűjtőútra volt szükségük hasonló sú­lyú eredmények eléréséhez. Külső munkatársaink nagyobb része is már legalább egy tanulmányt tu­dott készíteni eredményeiről, természetesen a terület­re vonatkozó szakirodalom feldolgozása mellett. A gyűjteményi anyag nagyobb része helyhiány miatt még nem került be hozzánk. A rovaranyag elhelye­zésének gondja várhatóan még 1980-ban megoldó­dik, és akkor az anyag jelentős részét el tudjuk he­lyezni. A kint levő anyag több ezer példány, elsősor­ban lepkék, kétszárnyúak, hártyásszárnyúak és szita­kötők. Mind botanikusaink, mind pedig zoológusaink számos, Magyarországon korábban ismeretlen fajt A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve (1980) 25: 353—363. Pécs (Hungária), 1981.

Next

/
Oldalképek
Tartalom