Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Régészet - G. Sándor Mária: A baranyai művészet a reneszánsz stílusáramlatában

A BARANYAI MŰVÉSZET A RENESZÁNSZBAN 129 az esemény nemcsak az ablak rendeltetését és ikonográfiáját magyarázza meg, hanem a datálás kérdése szempontjából is igen lényeges. Minthogy az ereklyét Perényi Péter 1519-ben hozza el, viszont az 1521-ben már ismét Bátán van, tehát az ablak 1519-1521 közö':t kellett hogy készüljön, Perényi Péter megrendelésére. Ez a darab azonban nem is hasonlítható a kápolna többi reneszánsz faragványához. Előzményeit az észak-olasz kora cinquecentóban kell keresnünk. Az eddig elmondottak alapján arra megállapításra jutottunk, hogy a várkápolnát Perényi Imre alakíttatja át reneszánsz stílusban,

88 az ún. oratóriumi ablakot pedig 1519-1521 között Perényi Péter készítteti. A legszebb és korábban is már ismert ,,in situ" emléke a várnak a Perényi-címeres kandalló. A mészkőből faragott kandalló egyszerű szerkezetű. Az álló téglalap alakú tüzelőnyílást nyitott sima tagozatokkal, profilált belső keret övezi három oldalon. A belső képmező a Perényiek domborúan faragott címere díszíti. A címerpajzs mögül szalagok végei kandikálnak ki, amelyek végei hullámvonalban lengenek ki. A kandallót egy koronázópárkány zárja le. Megfigyelésünk szerint a kandalló átalakításon, illetve javításon esett át, feltételzhetően a XVIII. században. Hasonló párkányt Esztergomból Bakócz Tamás építkezéseiből ismerünk.

89 De hasonlóságot mutat a simontornyai várban rekonstruált kandallóval is. A kandalló frízének külföldi párhuzamait Toszkánában, közelebbről Firenzében és környékén kell keresnünk. Mindhárom magyarországi darab 1500 körül készült, de valószínű, hogy közülük a siklósi a legkésőbbi. A siklósi darab mesterét pedig a számadásokban felsorolt „olasz lapicidák" között kell keresnünk, akik Perényi várbirtokain dolgoztak.

90 A kandalló mestere készíthette azt a címeres, tympanonos ajtókeretet is, amelynek címeres tympanonja a vár északkeleti homlokzatán másodlagosan befalazva maradt meg. Ezt az ajtótípust a budai várból is ismerjük, valamint ennek az ajtótípusnak legszebb vörösmárvány példányát a Bakócz kápolnából.

91 88 Kubinyi András már idézett opponensi véleményében a kápolna felszentelésére vonatkozó egy közvetett történeti adatot közöl, miszerint 1515 május elején a kápolnát már újraszentelték. 89 Balogh (1955) 40. 167. kép. Szerző a fríz stílusát a legközvetlenebbül Firenzéhez köti. Entz Géza véleménye szerint a darab nem fríz, hanem egy kapuzat darabja. 90 Détshy (1975) 197—199. Balogh (1974) 50. 66. jegyzet. 91 Gerevich (1966) XXI. T. 1. kép. Gerevich (1959) 319. Balogh (1955) 84. kép. Az eddig ismertetett darabok mindegyikének a lelőhelye teljes biztonsággal megállapíthatóan a vár volt. Perényi Imre címeres kőtáblájának finoman faragott töredéke a volt ferences - a középkori Ágoston rendi — kolostorban másodlagosan felhasználásból került elő.

92 A fehér mészkőből készült faragvány eredetileg téglalap alakú tábla volt. A tábla Perényi Imre nádor címerét ábrázolja a névjelző felirat kíséretében.

93 A címer jobb oldalát egy bőségszaru keretezi, amelyet bal kezével egy angyal fog át. Az angyal jobbját pedig kinyújtja. Ruházata rövidujjú tunikából és bő szoknyából áll. A szoknya redői erősen kicsapódnak. A tunika derékban, valamint a karoknál a hónaljban kötéllel van megkötve. Az angyal gömbölyű arcát két oldalt vállig leomló sajátos módon ábrázolt haj keretezi. (16. kép) Szárnyának két vége felfelé ível és az alakját jól keretezi. A kompozíció mélyített tükörmezeje alatt feliratos szalag húzódik, amelyen az alábbi töredékes szöveg olvasható: EMERICUS DE PERE ABAWIVARIENSIS REG... 16. kép. Siklós. Perényi Imre címeres táblája. XVI. sz. eleje. A felirat, valamint a teljes címer arra enged következtetni, hogy ez a tábla Perényi Imre birtokfoglalását jelezné. A tábla a kegyurasága alá tartozó Ágoston-rendi kolostoron, vagy a templomon lehetett, vagy a vár kapuját díszíthette. 1932-ben találták a Ferences templom és kolostor közötti folyosó padlóburkolataként, ahol az a képes felével lefordítva volt lerakva. Szőnyi (1933) 180. Siebmacher—Csergheő (1890) 492. 360. T.