Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)
Néprajztudomány - Voigt Vilmos: A történeti magyar mesekutatás kérdései
254 VOIGT VILMOS szomszéd népek mesekincsével való érintkezés, a történeti források kiaknázása mind megfelelő mértékben található meg nála, éppen ezért összegezése a száraz közhelyszerűség erőtlenségét mutatja „Ez a mesekincs, melynek iráni, vagy másféle elemei csak az őshazában és a vándorlás alatt vett hatások egészen pontos és szabatos ismeretével volnának talán kimutathatók, és amely a magyarság KözépEurópába érkezéséig is vett fel magába legkülönbözőbb eredetű idegen motívumokat, az új hazában még a kereszténység felvétele előtt az itt lakó népek meseköltésével került érintkezésbe és a kölcsönhatásból ismét új elemekkel bővült. A kereszténység felvétele és a nyugati kultúrába való végleges beilleszkedés kettős következménnyel járt népmeséinkre ... A pogány ősmagyarok vallása és a kereszténység között nem volt semmi kompromiszszum, az új hit katholicizmus volt és nem valami synkretistikus hitforma, a régi pogányság elvérzett az utolsó pogány felkelésekben és jóformán gyökerestől kiirtották a nép legalsóbb rétegeiben is. Az ős vallás katasztrófája jó részben a vele válhatatlan kapcsolatban lévő ősi mesekészletnek is katasztrófájává válott. A régi képzettel annyira megsemmisültek, hogy meséink csak imitt-amott mutatnak valami halványan derengő nyomot - táltos lovak? belőlük. Másrészről a kereszténység vértanú-történetei, legendái, prédikációinak parabolas anyaga, a szentek csodákban bővelkedő történetei, az Acta Sanctorum és elsősorban a Biblia, új, termékeny meseforrássá válott." 8 E nézet nem áll távol például Király Györgynek vagy Róheim Gézának a magyar „ősfolklór" nyomait illető szkepticizmusától, és itt is döntő szerepet szánnak a keresztény, európai hatásoknak. Berze Nagy János, mint Katona Lajos és Sebestyén Gyula pártfogoltja, ezt a nézetrendszert sajátította el, ilyen okból magyarázhatjuk, hogy első tervei, a mesekatalógus meg a motívum-indexre emlékeztető mese-szótár voltaképpen nem tartalmaznak történeti programot, a történetiséget a finn iskola típusmonográfiáinak a mintájára képzelhette el. 3. Szinte váratlanul jutott új következtetésekre Solymossy Sándor. Az antropológiai iskolát követő műfajtörténeti és esztétikai tanulmányaiban a primitív kultúrákból indult ki, majd az első világháború idején megismerkedik a mesetípus-monográfiák módszerével, sőt maga is kísérletezik hasonló módszerrel a Jávorfácska-meséről írott munkájában. Ehhez képest is meglepő, hogy az 1920-as évek elején egész sor tanulmányban kísérelte meg, hogy kimutassa a magyar népmesék „keleti elemeit". Több8 Ugyanott 189—190. szőr és nem mindig teljesen azonos módon foglalkozott a kérdéssel, és 1922 körül publikált tanulmányaiban 9 egész sor magyar népmeserészletről állította, hogy ezek keleti eredetűek, következésképpen honfoglalás előtti eredetűek. Később még további jelenségeket (vasorrú bába, sírj elek) is hasonló módon értelmezett, 10 elgondolásait azonban sohasem foglalta össze rendszerbe. Amint ismeretes, elképzelései nagyjából egybevágtak a kor általános néprajztörténeti felfogásával, és ily módon akceptáltattak, ugyanakkor akadt elutasítójuk is. Nem számítva most a hallgatólagos különbségeket, Honti János nevét kell említenünk a cáfolok között. Honti szintén foglalkozott összehasonlító és történeti filológiával, és mint ismeretes, más kérdésekben sem volt Solymossy híve. Idevágó elképzelései közül a vogul mesékről írott áttekintését 11 és közvetlen Solymossy-bírálatát 12 említhetjük. Az előbbiben Honti úgy véli, hogy a vogul mesék zömmel orosz eredetűek, a másikban pedig Solymossy egyoldalú keleti eredeztetését kelta ellenpárhuzamokkal cáfolja. Ez a vita később is folytatódott. Amikor a néphit- és mitológiakutató Diószegi Vilmos az ötvenes években a magyar „ősvallás" rekonstruálásának a problémakörével és módszertanával foglalkozott, éppen a Solymossy-Honti polémiát említette, mint az elhamarkodott cáfolat bizonyítékát. Diószegi szerint Honti ellenérvei nem meggyőzőek, és meséinkben igenis vannak a sámánizmusra utaló, azaz keleti és honfoglalás előtti elemek. 13 A vita lappangva tovább folyik azóta is, hiszen például Dömötör Tekla ugyancsak a kelta meseeredet elméletének híve, bizonyítékait azonban eddig nem terjesztette elő. A vita és a javaslat lényege abban foglalható öszeze, hogy egyes, nem kompozíciós jellegű meseelemek, mint a sárkány megjelenési módja, meséink vasorrú bábája, a táltospárbaj módja, a tejfürdő, a hős alól kiugró párnák megtalálhatók keleti törté9 Solymossy Sándor: Keleti elemek népmeséinkben. Ethnographia 33 (1922) — Verwandschaft der ungarischen Volksmärchen mit den orientalischen. Ungarische Jahrbücher 1923. — „Hol volt, hol nem volt..." Mesekezdésünk értelme. Magyar Nyelv, 1922. — Népmeséink keleti rokonsága. I. Akadémiai Értesítő 1922. — Éléments orientaux dans les contes populaires hongrois. Revue des Études Hongroises et Finno-Ougrienne 1928. 10 A vasorrú bába és mitikus rokonai. Ethnographia 38 (1927) — La „vieille au nez de fer" et ses parents mythiques. Nouvelle Revue de Hongrie 1937. — Magyar ősvallási elemek népmeséinkben. Ethnographia 40 (1929) — Le chateau tournant sur une patte de canard. Nouvelle Revue de Hongrie 1937 mai. — ösi fejfák népünknél. Ethnographia 41 (1930). 11 Honti János: A vogul mesék áttekintése. Ethnographia 42 (1931) 181—192. 12 Honti János: Mesetudomány és vallástörténet. Népünk és Nyelvünk 7 (1935) 107—124. 13 Diószegi Vilmos: A honfoglaló magyar nép hitvilága („ősvallásunk") kutatásának módszertani kérdései. Ethnographia 65 (1954) 24—25.
