Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Történettudomány - Rövid közlemények

234 RÖVID KÖZLEMÉNYEK Nem tudni mi okból, de az 1749. február 21-i tanácsülés úgy határozott, hogy: „Instrumentum punitionis vulgo Deres procassato deklaratur velut a partes disseccetur voto Communi conclusum est." Azaz egyhangúan úgy határoztak, hogy a derest el kell pusztítani. Ám az a későbbiekben ismét szerephez jutott. A vármegye hóhérjától való tartózkodás is megszűnt. 1776. június 21-én utasították a város kamarását: „Czáhc János itt való hóhérnak 3 Személlynek ki-korbácsolásáért fizessen 9 f-kat." Majd még ugyanabban az évben, szeptember 3-án: „Czách János hóhérnak Fonyó házában lévő Secretumnak kitisztogatásáért 18 f-kat fizessen." Márpedig Czách János a vármegye hóhérja volt. A legnagyobb változás akkor történt, amikor a város szabad királyi várossá lett. Hosszú tárgyalásokon egyeztették a vármegyével a tennivalókat, melyeknek eredményeként - e téren - közös gazdálkodásban egyeztek meg. Közös volt a vesztőhely, a hóhér, a deres, a pellengér, csak a börtönök voltak külön. Ennek a következménye volt az a 771/1797. sz. közigazgatási ügyiratban található rendelkezés is, mely szerint „Még Czách János a hóhér fizetését meg kell emelni." Később, nyilván a törvénykezési rendszer megváltozásának következtében, a város halálos ítéleteket nem hozott, de egyéb testi büntetéseket, mint deres, pellengér, börtön és kikorbácsolás, még kiszabott. Ám ezek végrehajtója - túlnyomórészt — már nem a hóhér volt, hanem a hajdúk. A hóhér szerepe már ez idő tájban mindinkább eltolódott a gyepmesterség felé. így azt találjuk a 898/1833. sz. ügyiratban, hogy: „Grauszgruber János hóhérnak 100 darab agyonvert kutyáért 3 ft. 20 xrt" fizettek. Még ugyanazon évben, 1616. sz. alatt jelenti a városkapitány, hogy „Kálvári János tolvaj 24 páltza ütéseknek büntetését a' Köz Piarczon meg szenvedte." Ismét, 1834. június 30-án: „Dragolits András Gyöpp Mesternek" 100 darab kutyáért darabonként 2 pengőkrajcárt fizettek. Ám ugyanezen év december 14-én a 2932. sz. akta közli, hogy: „Dragoli András helybéli Gyepmester egy veszett kutyától megmarattatván ... kimúlt a világbul." Három árvája maradt hátra. Hamarosan új hóhért fogadtak, mert már 1835. szeptember 11-én arról értesülünk, hogy Plank Simon 100 kutyáért 3 pf. 20 xrt kapott. Majd 1837-ben ismét a deres következik, amint a 2623. sz. ügyirat mondja: Egy fő 24, két fő 18-18 „pálcza ütéseknek a feő Piarczon . .. kukuricza tolvaj ság vétke miatt... kiszenvedvén . . ." Hasonló adatok még találhatók, amíg végül 1850. július 17-én megalakították a Városi Kerületi Törvény Bíróságot s ennek következtében a városbíró ítélkezése és így szerepe is megszűnt. Emiatt kérte Hoffiller Sebestyén, ki eddig az eszéki hóhér segédjeként - kinek a várossal volt vonatkozó szerződése - dolgozott Pécsett, hogy a pallosjog megszűntével alkalmazza őt a város gyepmesterként. Az eszéki hóhér ekkor a már pécsi korából ismert Grauzgruber volt. (KÜ.3996/1850 sz). Ezzel a pécsi hóhér kérdés befejezést is nyert. Más volt a helyzet a vármegyénél, amely komolyabban vette a megtorlás kérdését, amit nyilván az is indokolt, hogy a közbiztonsági viszonyok a városon kívül lényegesen kedvezőtlenebbek voltak. Már az 1703. április 13-iki közgyűlés úgy határozott, hogy: „Tandem Carnifici pro annuali Salario ab hodierno dies computando f. 75.- item a parte et quamque expeditioni f. 3." A mai naptól a hóhér évi bére 75 forint, és esetenként 3 f. Sajnos ebből nem tűnik ki egyértelműen, hogy egy most alkalmazott hóhér bérmegállapításáról van-e szó, vagy csak bérváltozásról. Valószínűbbnek látszik az utóbbi. De ez nem volt sokáig érvényben, látjuk az 1712. szeptember 25-iki megyegyűlés jegyzőkönyvében, mely szerint: „Henricus Netter - már 1711 szeptemberétől - pro Carnifice conductus Annuale Salarium habebit florenos 150. Item ab Expeditione singula, singulos florenos 6. Hospitium ei dabit Civitas." A város persze erélyesen tiltakozott a hóhérnak a városba való telepítése ellen. Egyrészt azt a városra megalázónak tartotta, másrészt pedig „Die Statt brauchte keinen Henckher." A tiltakozás nem használt és a hóhér beköltözött a Citrom utcai házba. Ám, úgy látszik, kevés volt az elfoglaltsága, mert Somogy vármegye átírt, hogy a baranyai hóhért szintén alkalmazni kívánja, amihez az 1714. június 19-iki közgyűlés - mivel nem sérti a vármegye érdekeit - hozzá is járult. Azonban nem sokáig élvezhette a kettős jövedelmet, mert 1715-ben a vármegye, mint házasságtörőt perbe fogta. E bűne miatt, a Hármaskönyv szerint, kard általi halálra lett volna ítélendő, de mivel felesége könyörgött érte írja az 1716. január 24-iki jegyzőkönyv - másrészt hosszú fogsága alatt megbetegedett és teljesen megrokkant (... quia sub decursu longioris Suae Captivitatis infirmatus totaliterque corruptus extitisset. . .), így csak a vármegye területéről való örökös száműzetésre ítélték. Amint később találtuk, a vármegyénél a börtönviszonyok egy évszázaddal későbben sem voltak kedvezőbbek. Hamarosan fogadhattak új hóhért, mert 1717. január 4-én úgy ítélkeztek: „Caplia Katalin... ezen Pécsi városban ... gyermeket szült, melyet istentelenül mégis ölt... elsőbb csiga alá vettetik, ez után ... a feje vetettessék." De gondosabb felülvizsgálat megállapítása szerint a gyermekgyilkosság nem volt bizonyítható, tehát az ítélet úgy módosult, hogy: „ ... paráznaságért... itt a pialczon elkeszdvén az Hóhér Mezítelent ki vesszőzze az várasbul..." Ki volt az új hóhér és mennyi volt a fizetése, nem tudjuk. De, hogy problémák merültek fel ezzel kapcsolatban, mutatja az 1721. március 28-iki megyegyűlési határozat. „Proposuit praeterea Praetensio-