Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Régészet - Gaál, István: Die chronologische Grundfragen des neolithischen Gräberfeldes von Zengővárkony

108 ISTVÄN GAÄL A zengővárkonyi neolitikus temető kronológiai kérdései GAÁL ISTVÁN Zengővárkony a neolitikum kérdéseinek vizsgá­latánál rendkívül fontos lelőhely, hiszen itt tárták fel eddig a legtöbb, azonos kultúrából származó neolitikus sírt Magyarországon. A kutatások szá­mára azonban nehézséget okozott, hogy a lelet­anyag részletes analízise még nem történt meg. Dolgozatában a szerző ennek a statisztikai mód­szerrel történt kerámiaanalízisnek az eredményeit mutatja be. Kiindulási alapként azt vette tekintetbe, hogy vannak sírok, illetve sírcsoportok, melyekben elő­fordulnak karcolt díszű edények, és vannak olya­nok, melyekből rézleletek, illetve fehér festett ke­rámia kerültek felszínre. Ugyanakkor fontos ada­tokat jelentenek a különböző kerámiatípusok el­térő előfordulásai a sírokban, sírcsoportokban. Ugyanis a karcolt díszí és korai, a réz és a fe­hér festés jelenléte késői jellegre utal a lengyeli­kultúrában. A karcolt díszítés éppen azokon az edénytípusokon fordult elő leggyakrabban Zengő­várkonyban, melyek párhuzamait Sén vagy Aszó­don, a legkorábbi lelőhelyeken megtaláljuk. Ezek­nél korábbi típusokkal nem találkozunk Zengővár­konyban. Ha a karcolt díszú edények a legkoráb­biak Zengővárkonyban, akkor azok a sírok, me­lyekből ezek előkerültek, szintén a legrégebbiek lehetnek. Ugyanúgy a többi edénytípus is, mely ezekből előkerült. A rézmellékletekkel együtt elő­került edények viszont a legfiatalabbak lehetnek Zengővárkonyban. A 15 tárgyalt edénytípus között 20 olyan van, melyen előfordul a karcolt díszí.és, vagy ilyen edénnyel volt egy sírban. Ezek a típu­sok, a karcolt díszítés és a koralengyeli lelőhelyek anyagával való összevetés alapján a legrégebbiek, ezek a sírok a legidősebbek Zengővárkonyban. 11 edénytípus mutat közvetlen összefüggést a rézmel­lékletekkel, azok, melyek ilyenekkel egy sírból ke­rültek felszínre. Mindössze 3 olyan típus jelentke­zett, melyek mindkét periódus sírjaival összeköt­hetők, ha csak szórványosan is. Mindebből világosan következik, hogy a lengye­li-kultúra korai (I.) szakaszában két, eltérő krono­lógiájú horizont, periódus létezik, melyek kerámia­anyaga egymástól eltérő tipológiai jellegeket mu­tat. Nem jellemző a korai formáknak és a karcolt díszítésnek a késői periódus edényeivel való elő­fordulása, és nem jellemző a rézmellékletek korai típusokkal való megléte. Feltételezhető, hogy a lengyeli-kultúra korai sza­kaszában a két szélső periódus között létezett egy átmeneti időszak is, ugyanis az eltérő jellegű késői típusok nem vezethetők le közvetlenül a koraiak­ból. 44 edénytípus van, mely az eddigiek alapján sem a korai, sem a késői periódust nem jellemzi, és melyek formáikban is a korai és a késői perió­dus kerámiája közötti átmeneti tipológiai jellegeket mutatnak. A szerző nyomonköveti a két periódus kapcso­lata!:, fejlődését, sírcsoportonként vizsgálva meg mindazt, amit egyes sírokkal és kerámiatípusokkal kapcsolatban megállapított. A részletes kerámia­vizsgálat is alátámasztja azt a feltételezést, hogy a lengyeli-kultúra korai szakaszában a Dk-Dunántú­lon a kerámiában is tükröződő, folyamatos, töretlen fejlődés ment végbe, melynek világosan megfogha­tó kezdeti és végső szakasza, illetve a kettő közötti átmenete. Vannak olyan sírcsoportok, melyekben csak a régebbi periódus kerámiája van meg (VI/A, VII, IX/A), ezekben nem került elő fiatalabb jel­legű anyag. A VI/B sírcsoportot a régebbi perió­dusban kezdték használni, és temetkeztek bele az átmeneti periódusban is, a fiatalabban azonban már nem. Az V, XI, II/B, XIII/A sírcsoportok a korábbi fejlődés idején indulnak, folytatódnak az átmene­tiben, és megérik a fiatalabb periódus kezdetét is. A X, és XII. sírcsoportokat csak az átmeneti perió­dusban használták. A XIV/A sírcsoport az átmeneti periódusban indult, és a fiatalabban folytatódott. Hat sírcsoportot pedig csak a fiatalabb periódus idején használtak: I, H/A, III/A, III/B, VIII/A, VIII/B. A VI/C és VI/D sírcsoportba minden pe­riódusban temetkeztek, de a sírcsoportokon belüli belső, folyamatos fejlődés nem mindig egyértelmű (VI/D, IX/B sírcsoportok). A leírt változások a lengyeli-kultúra korai sza­kaszában belső fejlődés eredményei. Ennek a fejlő­désnek a végét a fehér pasztózus festés megjelené­se jelzi. A fehér festéses szakasznak (II.) csak a kezdetét éri meg a zengővárkonyi lelőhely, melyen a lengyeli-kultúra középső szakaszában már meg­szűnt az élet. A zengővárkonyihoz hasonló fejlődés kimutatható az egész Dk-dunántúli területen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom