Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)
Néprajztudomány - Sarosácz György: Két horvát ballada
270 SAROSACZ GYÖRGY „Avoj jesi, ruzmarine nesijano! Sve se cvates, a sjemena nemas, Kao i ja, ljubav Ivanova, Sve ljubim, al' poroda nsmam." A cula Ivanova majka. Pa kazuje Ivanu junaku: „Sve se ljubis, a poroda nemas." Dotle mu je majka besedila, Dok ni je dvoje mladi rastavila. I on lati svoju vjernu ljubu, I odnese u' nu sumu gustu. Pa joj rece: „Kad nemas sa mnom poroda. Tu se tepi od jele do jele. Tu probavi jesen do proljeca, Pa se hrani korom od drveta, Da Bog da da te vuci potrgali." Progovori Ivanova ljuba: „Da Bog da da te majka ne milovala, Dok joj ja ne bih hladne vode dala!" J e 1 i с a djevojka Jelica je majku izgubila rano, Jos je bila cedo maleno, Kada ju smrt od majke rastavila. Na umoru je jetrvi govorila: „Snaso, ja te molim, moja mila, Ko ja si bez djece ostala, Ako umrem, vodi brigu о maloj Jeli, Budi joj mjesto mené mati. Ja sam Jelici svasta pripremila, Natkala joj za svatove dara, Samo pazi da ju ne ukradu Kad ode u goricu po vodu." Na umoru se snasa jetrivi zaklinjala. Da ce cuvat Jelicu ka око u glavi. Da ju mladu nitko ne pre vari. Kad je dvanajst godina bila, Mete dvore, jer ju strina naredila, Onud prodje gorski Harambasa, I on opazi Jelicu, djevojcicu. Upita ju mladi Harambasa: — „A cija si plavojce, Ijepotica?" — „Ja sam Jelica, u strine jedinica! Mamu je rano pokrila crna zemljica." Upita ju gorski Harambasa: „Kad ces doci u goru po vodu?" Odgovori Jelica djevojcica: „Kad narastem i budem velika!" Prolazili dani, mjeseci i godine, Dok je Jela postala za vjencanje. Mizirska se djevojka udat ne moze, Dok vode ne donese iz gorice. Svi se momci propitkuju je li' je Jelica vode donela iz gore? U Jelici cetir strine mile, I one se dogovoriti pocele. „Ó, te vetetlen rozmaring szál! Állandóan virágzói, de magvad nincsen, Mint nekem, az Iván szerein ének. Szerelemben élek, de gyermekem nincsen!" Ezt meghallotta Iván anyja És Iván daliának elmondta: „Szerelemben éltek, de gyermektek nincsen!" Addig beszélt néki az anyja. Amíg a két fiatalt elválasztotta. Iván a hűséges szerelmét fogta. És a sűrű erdőbe csalta. És monda néki: „gyermeket nem szültél nekem. Itt enyelgj a fenyőtől fenyőig. Itt töltsd el az őszt tavaszig. És fának a kérgén éljél. Adja az Isten, hogy farkasok tépjenek szét". Megszólal Iván szerelme: „Adja az Isten, hogy anyád addig ne öleljen. Míg hideg vizet nem adnék neki!" Jelica leány Jelica korán elvesztette anyját. Még pici gyermek volt. Amikor elválasztotta a halál anyjától. Halálán a sógornőjének mondta: „Nénje, kedves, arra kérlek. Te, aki gyerekek nélkül maradtál. Ha meghalok viseld gondját a kis Jelának, Helyettem légy anyja néki. Jelicának mindent elkészítettem, A lakodalmi ajándékot megszőttem, Csak arra vigyázz, hogy el ne vigyék, Amikor a hegyre megy vízért!" Halálán a sógornő megesküdött. Hogy vigyáz Jelicára, mint a szemevilágára. Ügyel, hogy a fiatalt senki be ne csapja. Amikor már tizenkét esztendős lett. Nénje parancsára söpörte az udvart, Arra ment a hegyek Harambasája És Jelicát, a kislányt meglátta. Megkérdezte a fiatal Harambasa: — „Kié vagy te szőke szépség?" — „Jelica vagyok, a nagynéni egyetlenje! Anyámat a fekete föld korán elfedte." Megkérdezte a hegyek Harambasája: „Mikor jössz a hegyre, a forráshoz?" Válaszol Jelica kislány: „Amikor felnövök és nagy leszek!" Múltak a napok, hónapok és az évek. Míg Jelából eladó leány lett. Miziri leány addig nem mehet férjhez, Míg a hegyi forrásról vizet nem hoz. Valamennyi legény kérdezősködött. Hozott-e már Jelica a hegyről vizet? Jelica négy kedves nagynénije Tanácskozásra jöttek össze.
