Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)
Néprajztudomány - Sarosácz György: Két horvát ballada
KÉT HORVÁT BALLADA 271 Kad' da Jelű po vodu posalju. Kokod u goru na izvor dosao, Od svakog se Harambasa propitao: „Jer narasla Jelica, ljepotica? Da li je vec za udaju sirotica? Kad ce doci u goricu na izvor? Da bi obradovala svoj dvor!" Sirila se rijec od usta do usta, Dok je doslo do sela Mizira. I to docule Jelicine cetir strine, 0 svemu se one lijepo dogovorile, Kako ce opremiti Jelicu, plavusu. Da ide u zelenu goru po vodu, Da ju ne prepozna Harambasa. Opremila ju najstarija strina, U kője je Jelica jedinica bila, Kiku i obrve joj lijepo nagrila 1 na glavu joj kondju svezala, Strie joj s ve lijepo pripremio, I starog magarca joj osjedlao. Kad je Jelica к izvoru stigla, Cupe je hladnom vodom nagrabila, I na -sjedlo ih je namjestila. Al doleti mladi Harambasa, „Kao grom iz vedrog neba." Pa progovori gorski Harambasa: „Dobár dan, nasa snajko prelipa! Odakle si, kojeg mjesta, sejo mila?" Jelica je mirno odgovorila: „Snajka sam iz dole, iz Mizira!" Upi^a ju na to mladi Harambasa: „Sta mi radi plavusa. Jelica?" Tiho besjedi Jelica djevojka: „Sprema si odijelo za s va to ve, Plete, si je, veze i sjedi u hladu, A strina ju cuva da ju ne ukradu!" Al govori gorski Harambasa: — „Nebi Г snajko ponela Jelici dara? Da se sjeti nepoznatog dragana!" — „Drage vo 1 je:" rece Jelica djevojka. On izvadi iz torbe svilenu kesicu, U kesici zlatni dukati zvecu. Pa izbroji stotinu dukata. „Evo, sejo, pozdravi ju s dukatima, Nosi dara, пека ih mece око vrata. Da mi dodje u goru po vodu, Da ju mogu vodit' к mojem dvoru!" Krene kuci iz gore Jelica, U njedrima sa sjajnim dukatima. Tjera magarca Jelica djevojka: „Hajd, hajd' magare, stara mrcino, Da se otud cim prije odaljimo!" Kad su dosli usred mizirske dole, Gorski Harambasa se sjetio nje. Pa joj povikne: „stan' ,pocekaj! Da ti kazem po koju rijec!" АГ Jelica tjera magarca sve brzje. Da bi s vom selu stigla blizje. Hogyan küldjék Jelát vízért. Bárki a hegyre a forráshoz jött, A Harambasa mindenkitől megkérdezte: „Nagy lett-e már a szépséges Jelica? Eladó sorban van-e már az árva? Mikor jön a hegyre a forráshoz? Hogy megörvendeztesse az udvarát!" A hír járt szájról szájra. Amíg eljutott Mizir faluig. Ezt meghallották Jela nagynénijei. Mindenről szépen megegyeztek, A szőke Jelát, hogyan készítik fel. Hogyan menjen vízért a zöld hegyre. Hogy a Harambasa fel ne ismerje. A legidősebb nagynéni felöltöztette. Akinek Jelica az egyetlenje volt. Bekormozta a haját és a szemöldökét, A fejére pedig főkötőt kötött, A nagybácsi mindent szépen elkészített. Felnyergelte az öreg szamarát. Amikor Jelica a forráshoz érkezett, A kantákat hideg vízzel megmerítette. És a nyergen szépen elhelyezte. De ott termett a fiatal Harambasa, Mint a mennykő a derült égből. Megszólalt a hegyek Harambasája: „Jó napot, szépséges menyecske! Kedves húgom hová való vagy, melyik faluból?" Jelica nyugodtan válaszolt: „Meny vagyok a völgyből, Mizirből!" Erre megkérdezte fiatal Harambasa: „Mit csinál a szőkém, a Jelica?" Halkan válaszolgat Jelica leány: „Lakodalmi ruháit készíti. Ül a fa alatt: varr, hímez és köt, A nénje vigyáz rá, hogy el ne vigyék!" Megszólal a hegyek Harambasája: — „Menyecske, nem vinnél Jelának ajándékot? Hogy emlékezzen az ismeretlen kedvesére!" — „Örömmel", válaszolt Jelica leány. Tarisznyájából a selyem zacskót elővette, A zacskóban zörögnek az arany dukátok. És megolvas száz dukátot. „Nesze húgom, dukátokkal üdvözöld őt. Vidd az ajándékot, hadd tegye a nyakába. És jöjjön a hegyre vízért. Hadd tudjam elvezetni az udvaromba!" Elindul haza Jelica a hegyről. Ingje alatt a fényes dukátokkal. Jelica leány hajtja szamarát: „Gyerünk, gyerünk, te vén gebe. Kerüljünk már minél messzebbre!" Amikor a miziri lejtő közepére értek, A hegyek Harambasája felismerte. És utána kiáltott: „Állj, várj! Hadd mondjak még néhány szót!" De Jelica szaporán hajtja szamarát. Hogy a falujához közelebb kerüljön. *
