Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)
Néprajztudomány - L. Imre Mária: Adatok a Mecseknádasd–óbányai fazekassághoz III.
238 L. IMRE MARIA 1872-ből datált tányérjai — amelyeket Römer Flór is megrendelésére készített a Budapesti Néprajzi Múzeumnak, 46 - vörös a'apon háromágú stilizált tulipánmotívum variációi. Szélén rázott-folyatott „lánc"-motívum gazdagítja a kompozíciót. 47 Bohócán Sáírányék műhelyében rendszerint vörös, később fekete, sötétbarna alapon fehérrel írókáztak. A hullámvonalas motívumok mellett a mértani (macskalábas) és a növényi (szegfű, rózsa, rozmaring, hóvirág és tulipán) ornamentika számtalan variációját készítették. A baranyai fazekasok körében a virágornamentek kompozíciója talán a legszebben Bákócán sikerült. Sellyén sötétzöld és barna alapon pontokból összeállított kerek motívum a jellemző. A Somogy megyei fazekasok mintaanyaga egyszerűbb, írókával („tutukával") rendszerint geometrikussá stilizált virágmotívumokat festenek. 48 A régi hedrehelyi edényeken sajátos félholdasan leöntött tányérszél, amelybe néha pöttyözés is kerül. 49 Kiemeljük a VIl/l. képen látható korsót. Óbányáról mázatlan korsó ilyen megjelenéssel rendhagyó. Díszítménye meglepően hasonlatos azokhoz a régi korsómintákhoz, amelyeket id. Tamás Józseí küldött be Szekszárdról a budapesti Néprajzi Múzeumba. 50 Ilyen átvétel lehet az ún. bagós minta is. 51 Ezt a másnéven rúgtatott díszítésnek nevezett eljárást Gyülajon, Szekszárdon, és Szászváron alkalmazták. (A szászvárit ld. VIl/3. kép). Az edények pöttyözése az 1910—20-as években divatként íerjedt el. Szép példája a váraljai megrendelésre készített szűrőtál (VII/5. kép). Két kancsónk arról tanúskodik, hogy az alákarcolás technikája régebbre mutat. A VII/2. kép barna kancsóján a gravírozott keresztet hullámvonal és fehér pöttyözés kíséri. Ez látható egy leveses tál karimáján („Kranzliján") egy kígyóra emlékeztető vonal mentén (VII/4. kép). A két tárgy föltehetően egy kéztől származik. A Il/l. kép kancsóján jelenik meg először az a hosszúkás vésett levélmotívum, amely a későbbiek46 Andrásfalvy Bertalan szíves közlése. 47 Hosszúhetényi anyakönyvi kutatásainkból kidederült, hogy König János Püspökszentlászlóról költözött Hosszúheténybe I860 körül, majd onnan 1880 táján Kisvaszarra került. Tányérjai az ún. sárközi típushoz sorolhatók, de motívumformálása mégis eltérő, ízlése a környék magyar fazekasai körében sem volt hatástalan. {Ld. a szászvári Gyenis István munkáit.) 48 Knézy Judit k. m. 1972. 262—265, 269. 49 Kaposvár, RRM ltsz. 68.51.8. 50 id. Tamás József a fazekasság témakörében с kézirata EA 9386. 51 A „bagózás" úgy készült, hogy fekete engobra rávizeltek, vagy ecetsavval keverték, s a váraljai öntőfestékre nedves ronggyal rácseppentették, majd fordítottak egyet a tányéron. Az így elfolyt festék szétterülő ágformát alkotott. ben stilizált változatban virágként és bogyós ágként bukkan föl (VIII/1-4. képek). A fehérre engobált kantáros fazék oldalán hoszszúkás alakzatú virágos hullámvonal íve mentén fut végig és írókás kék pöttysor kíséri. Díszedények A „Művészi Ipar" számaiban a századfordulón hangsúlyozottabban foglalkoznak a hanyatló magyar fazekasiparral. 52 Az országos agyagipari tárlatok során világossá vált, hogy a gyáripar keménycserép és fayance készítményei egyenlőtlen versenyben állnak a „népies agyagiparral". Az előzőkben rámutattunk azokra a társadalmi vonatkozásokra, amelyek a paraszti háztartások „edényváltását" elősegítették. Művészeti-esztétikai szempontból vizsgálva a kérdést, föltétlen ide kell kapcsolnunk azt a stiláris változást, amely a korabeli iparművészet fejlődésében végbement. Ez nemcsak forma-külső jegyekben, hanem belső tartalomban is kifejezésre jut „ .. . egészen a falusi népi kultúráig." „A népművészet tárgyain időbeli eltolódással, de a nagy művészeti stílusirányzatok nyomon követhetők. . ." - írja Molnár László. 53 Díszedényeink változatából föltehetően régebbi technikát elevenít föl a VIl /б. képen látható íolyatott díszü edény. Fehéren engobált, zöld, barna színű. Hosszúhetényi magyar családtól való a fehér engobra karcolt mintás tányérpár (VIII/5—6. kép). Kék-zölddel írókázott színeivel kihangsúlyozva már előlegezi a későbbi dísztányérok kompozícióját. Sajátosságnak tekinthető, hogy a gravírozott tányéroknál a festés csupán kiegészítő dekoráció. Tányérjaink többsége sablonnal készült. Alkalmazásának érdekes előzményére utal a IX/l. kép tányérja, amelyen a levélformát alákarcolták. Változatát falevél rátéttel, öblén papírsablonnal engobálták (IX/2. kép). Papír sablon, körző segítségével díszített és ujjbeggyel festett a LX/3. kép tányérja. Karcolás és sablon együttes használatára mutat példát a IX/4. kép. Figurális ábrázolás csak a VIII/5. kép tányérján látható. A sablonnal készült tányérok komponálása is azonos a fentiekkel. A mintakomponálásról általában elmondhatjuk, hogy kevés alapelem változatos kombinációja jellemzi. Ez a megoldás sokszor zárt és „feszes" térkitöltést jelent (IX/5. kép) s van, hogy oldottabb, „szabadrajzú" vonalvezetést teremt. 54 (IX/6. kép.) Külön kell szólnunk a Mágocson készült edénykollekcióról. (X. tábla) Müller János, amint említettük, 1938-ban ott dolgozott Spengler ék műhelyében. Mágocson ismerte Bach Gyula családját, akikig Pap János in. Művészi Ipar 1888. 225—246. Petrik Lajos ib. Művészi Ipar 1889. 1—16. 53 Molnár László 1976. 155. 54 Vö. Kresz Mária 1976.
