Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Néprajztudomány - Komlósi Sándorné: Szigetvár-vidéki fehérhímzések

SZIGETVÁR-VIDÉKI FEHÉRHÍMZÉSEK* KOMLÓSI SÁNDORNÉ NAGY PIROSKA Vannak-e még népművészetünknek eddig ismeretlen, felderítetlen tartományai? Igen, vannak, bármennyire hihetetlennek hangzik. 1970-ben Basáiban, Nagy- és Kispeterden néhány különleges szépségű fehérhímzésű kendőről és ingről dr. Nagy Imréné tanítónő rajzot és sablont készített, hogy azokat felhasználja terítők, futók hímzésénél. A szerző, aki régi társadalmi néprajzgyűjtő, s pedagógus, felismerte mind a nagyközség, mind a néprajztudomány számára eddig ismeretlen hímzések nagy értékét, s kezdeményezésére rendszeres, közös gyűjtésbe kezdtek 1974-ben. Mintegy félszáz darabot találtak eddig. Fehérhímzésű „templomos keszkenyők" ezek. Kivétel nélkül a múlt század 60-as, 80-as éveiben készültek. Fehér gyolcs anyagra fehér DMCvel vagy szövőfonallal hímezték ezeket a „fejrevaló"- és „nyakravaló keszkenyő"-ket. Baranya megye egyik néprajzi csoportjánál: a Szigetvárvidéki református magyar falvak asszonyainál volt ez sajátos viseletdarab a századfordulóig. Kizárólag templomi öltözetükhöz vették fel úrvacsoraosztáskor. Nagypénteken pedig mindenki teljes gyászban: hófehérben jelent meg az istentiszteleten: fehér vállkendőben, fehér fejkendőben, s természetesen fehér „biklában", „kebelben" (fehér vászon szoknyában). Ezt a puritán viseletet hamar kiszorítják a századvégi polgárosodás nyomán meginduló ipari-gyári termékek, a „rózsás selömkendők". Szégyellni kezdik az egyszínű fehérhímzésű kendőket, s így ezek a szekrény mélyére kerülnek. Égőpiros rózsás selyemkendőket vásárolnak, s tesznek a vállukra ünnepen, a fejükre meg díszes virágokból, gyöngyökből készült konty kerül, ami fölé szintén városban vásárolt „tilánglit" (tüll-anglé) tesznek a templomi viselethez (hiszen fedetlenül illetlenség lett volna megjelenniök). A hímzett kendők azért megtartották vallásosünnepi jelentőségüket, halottas kendő lett belőlük. Az 1900-as évek után többé fejre nem kerülnek, hanem ha halott van a háznál, a hímzett fejkendővel a tükröt takarják le, a hímzett nyakravalókendővel pedig a hidegágyon a halottat fe* Gyűjtötte: dr. Komlósi Sándorné és dr. Nagy Imréné. Fényképezte Nádor Katalin. dik le, s temetik el vele. Ha fiatal asszony volt a halott, mellé tettek még egy-két hímzett fejkendőt is, s ezeket is eltemették. Ezek után nagy csoda, hogy száz év után még akad némely háznál egy-egy hímzett kendő mutatóba. Ez ideig 55 darabot sikerült összegyűjtenünk, úgy, hogy áldott emlékű édesapám nevének hallatára szívek és szekrények titkos zárai megnyíltak, és az eddig rejtve őrzött kincsek: a fehérhímzéses templomos kendők előkerültek. A Szigetvár-vidéki íehérhímzéses kendők lelőhelyei Jelenlegi ismereteink szerint a megyében 10 magyar néprajzi csoportot különíthetünk el. Ormánysági, drávaszögi, szigetvidéki és sárközi jellegű zengőalji néprajzi csoportot: ezek reformátusok. A többi 6 csoport katolikus: kelet-mecsekalji, geresdlaki, hegyháti, völgységi, baranyazugi, középbaranyai. A néprajzban jól ismert tény, hogy egyes népcsoportok vallási hovatartozása a múltban milyen erős műveltségbeli elhatároló tényező volt, erősebb, mint a közigazgatási határ. Ezt tapasztaljuk a Szigetvár-vidékén is. A következő falvak tartoznak a szigetvidéki magyar református néprajzi csoporthoz: L. a térképet. Szigetvártól keletre: Nagyváty, Botykapeterd, Kis- és Nagypeterd, Rózsafa, Katádfa, Dencsháza. (Ezek a községek mindig Baranyához tartoztak.) Szigetvártól északra: Nyugotszenterzsébet, Csertő, Zsibót, Basal, Becefa (szintén mindig Baranya, volt). Szigetvártól nyugatra: Somogyviszló, Somogyapáti, Somogyhatvan, Merenye, Patapoklosi, Tótszentgyörgy, Kis- és Nagydobsza, Istvándi, Nemeske, Molvány, Kistamási, Pettend (Somogyhoz tartoztak 1950-ig). Szigetvártól délre : Hobol, Gyöngyösmellék, Szörény, Zádor, Kétfalu, Várad, Bürüs,- délnyugatra: Darány, Kastélyosdombó, Drávagárdony (e három utóbbi falu Istvándival együtt még ma is Somogy megyéhez tartozik közigazgatási szempontból). Ezekben a Szigetvár környéki falvakban feltehetően mindenütt voltak, s esetleg vannak is ilyen Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1978.) 23, p. 301—318. Pécs (Hungária), 1979.