Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 22 (1977) (Pécs, 1978)
Művészettörténet - Tóth Antal: Nagy István képek a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében
364 TÓTH ANTAL „Szürkület" (50. sz.), „Ház a fák között" (51. sz.), „Tájkép" (52. sz.), „Két ökör" (53. sz.) tipikus darabjai az ismert és rendkívül termékenyen ontott képeknek. Közülük kiválik a „Két ökör" (53. sz.) harsogóan friss, ropogós felületével. Valamenyi jól illeszkedik Nagy István ekkori festői világába, az arról kialakult képünkbe, mint ahogy a „Székely legény" (54. sz.) is, amely az Illyés Gyulától kölcsönvett kifejezéssel élve a „Puszták népe" sorozat egyik jelentős, ha nem is legjelentősebb darabja. Szempontunkból különös figyelmet csak a „Városligeti tófenék" (55. sz.), „Háttal álló nő" (57. sz.), „Fekvő nő a domboldalon" (58. sz.) és a „Gyimesi táj" (56. sz.) keltenek. Ezek elhelyezése az életműben sokat váratott magára, nem kis gondot okozva a kutatóknak. Utóbb Pap Gábornak sikerült hitelt érdemlően és biztosan datálni ezen szénrajzok és pasztelek csoportját. E képek az alföldi korszak egyléptékű képeitől a sokkal monumentálisabb bakonyi és erdélyi pasztelek formálása felé mutatnak. Tehát a kettő között készültek, mégpedig Nagy István 1925. évi kolozsvári tartózkodása alkalmával. Ennek a sorozatnak távolabbi tagja, egyben Nagy István utolsó olajfestményeinek egyike a „Gyimesi táj" (56. sz.). Különösen sok kép található a gyűjteményben Nagy István úgynevezett „Bakony korszakából". Ennek az alapvetően táj élmény hatására kibontakozott időszaknak a terméséből szinte minden sztereotipnek nevezhető képtípus felvonul előttünk az „Őszi fák a Bakonyban" (59. sz.), „Tájkép alakokkal" (60. sz.), „Két öreg fa" (61. sz.), „Dombvidék" (62. sz.), „Kápolna" (63. sz.), „Erdőszéle őszszel" (65. sz.), „Patak a Bakonyban" (66. sz.) paszteleken. Egyetlen kép, a „Tájkép alakokkal" (60. sz.) azonban külön figyelmet érdemel. Amíg a bakonyi paszteleket megelőző alföldi korszak képein, legyenek azok tájképek emberfigurával, vagy portrék táji motívum nélkül, minden emberalak csupán puszta létét demonstrálva, tétlenül jelenik meg Nagy István képein, addig a Bakony korszakban készült képek éppen ellenkezőleg, a táji környezetben, azzal együtt lélegezve, tartalmi és formai tekintetben azzal eggyé lényegülve tevékenykedő, dolgozó embereket ábrázolnak. Kivéve ezt a képet. amelyen meredek domboldalon heverő figurákat látunk. Az 1926-ban bekövetkezett kettős Erdély-Bakony táj élmény Nagy István festészetére gyakorolt hatásáról már szóltunk. 28 Újabb bizonyítékot szolgáltat ehhez a „Kápolna" (63. sz.) című pasztel, kis, fáklyaszerű, lángcsóvára emlékeztető előtéri fácskáival. A sokáig egymástól élesen elválasztott korszakokat ez a kép is összekapcsolja. Szemléletesebbé téve az elmondottakat: ugyanilyen hideg fénnyel ragyogó, de testetlenebb képi jellé egyszerűsített kicsiny fák ékesítik a „Békási párás táj" című Baján átdolgozott erdélyi pasztelfestményt is, mint a bakonyi „Kápolna" képen. E nagyszerű időszak bakonyi képei mellett a „Havas tájkép" (64. sz.) az erdélyi tárgyú. A „Jegenyefák" (67. sz.), „Legelésző bárányok" (68. sz.), „Balatonmelléki táj" (69. sz.) a kései, második Bakony-periódus erősen lírizáló világát szólaltatják meg, míg a „Csendélet" (70. sz., 71. sz.) a bajai időszak jellemző képei között foglal helyet. Feltehetőleg bajai tájélményhez, a Sugovica partjához kötődik a „Parkrészlet" (72. sz.). Az „Ökrökkel szántó parasztok" (73. sz.), a „Szántás Erdélyben" című széles körben ismert és jól publikált képnek változata. Érdemes volna részletesen és alaposan összevetni a Janus Pannonius Múzeumban őrzött képet a Bács megyei képzőművészet budapesti bemutatóján szerepelt képpel annak megállapítására, hogy a két kép időben hogyan viszonylik egymáshoz. Melyik az „eredeti", az archetípus és melyik az utánkészült példány, hogy tisztábban lássuk Nagy István szemléletének utolsó években lezajlott változása pontos irányát. S hogy közelebb jussunk annak a kérdésnek a megválaszolásához, miért fordul ez a nagy és hosszú pályafutású, népiségét génjeiben öröklött művész élete alkonyán ily direkt módon a népművészet formakincséhez. A „Dombos táj legelésző állatokkal" (74. sz.), „Táj két lóval" (75. sz.), „Lovak a domboldalon" (76. sz.) című képekben pedig igazán kiemelkedő alkotásait, a gyűjtemény legrangosabb darabjait láthatjuk Nagy István kései művészetének. 28 Tóth Antal: Nagy István úgynevezett „Bakony időszaka". Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai. 35—43. 1. 29 Tóth Antal: Nézzük meg együtt Nagy István „Békási párás táj" című -képét; Művészet, 1974. 3. sz. 30—31. 1.
