Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 22 (1977) (Pécs, 1978)

Művészettörténet - Aknai Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis problémája III.

KÉPZŐ- ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET! SZINTÉZIS III. 329 lenségének" kérdését azzal, hogy a kérdést hordozó optikai problémát, az „elanyagtalanított" effektust is megidézi. Megoldásának technikai alapja a szem­léletet mozgató „plasztikus dinamizmus" tartalmát, a tér-idő-kiterjedés problémát adekvátan képes köz­vetíteni. Eképpen válhatott Moholy-Nagy tevékeny­ségére is olyan lényeges nyomokat hagyó művé­szettörténeti periódussá a „fotodinamizmus" néhány elfelejtett esztendeje. De eképpen válhatott Mo­holy-Nagy tevékenysége is e korszakot a feledés­ből újra kiemelővé, igazának megerősítőjévé. A fotogramokat nézve,. s túlemelkedve egyedi je­lentéseik rendkívüli változatosságán, megállapíthat­juk, hogy a futurista mozgáselv, az elanyagtalaní­tással kapcsolatos egyszerű tanítás milyen elhatá­roló jelentőségű volt Moholy-Nagy munkásságában. Vizsgálatunk feladatán kívüleső művészi megoldá­sok felidézésekor viszont érzékelhetővé válna, hogy miképpen nyer különös aktualitást a fotokollázs, fotoplasztika, fotogram múltjára rákövetkező Tér­Fény Modulátorok sora, a chicagói New Bauhaus designer tevékenysége, benne a fotónak az új je­lentősége. A „Nagyváros dinamikája" a kollázs-elv időbeli kivezetése. Szükségképpen elfogadható az egyen­ként — mint vizuális szegmentum —, érvényesülő fotók felhasználásának lehetősége. Moholy-Nagy ebben a művében számos újságból kivágott fény­képet használ, számos felvétel származott felesé­gének gyűjteményéből, de ő maga is készített ket­tőt. A „Festészet, Fényképészet, Film" című köny­vének 130. lapján közöl egy „Vasúti jelzőt", látha­tólag avval a céllal, hogy közelhozza az olvasót a magamaga által is kifejleszteni kívánt érzékeny­séghez, melyet egy technológiai alapú civilizáció­ban kell a „ma" emberének elsajátítania. Mindez jelentések birtoklásáért, a dolgokban megbúvó köz­lések értelméért tételeződik. A másik fotója a foto­kollázsként is értelmezhető „Boxoló". (Festészet, Fényképészet, Film, 130. -. 1.) Az architektonikus keretben lévő vonalháló a Moholy-Nagy kollázsok­ban megszokott tér kijelöléseket itt is szolgálja, tárgyi és festői-funkcionális értelemben is. Mert a vonalháló szolgál „ring"-ként is, miképpen a „ring" is értelmezhető linearitást hangsúlyozó kom­pozíciós összetevőként. A tematikus elemek más­más léptékű elosztása megintcsak az időtől füg­getlenül érvényes téri minőségek jogát támogat­ja. De milyen behatárolható, milyen pontosan kö­rülírható az az asszociatív (egyénektől függő) aureaa, mely az egymás mellé rendelt hibátlan hasonló-hasonlított kapcsolatból következik. Hi­szen a szüzsé értelmezésmeghatározó alaprétegére remek logikával épül a hosszú ruhás hölgyalakok koszorúja, egy másik egyságben a felsorakozott katonák, egy harmadikban a magányos katona alakja, s a fekete ruhás boxoló, (A „Nagyváros dinamikájának" bevezető jelenetsora megjelent Kassák lapjának, a MA-nak 1924. szeptember 15-i számában, fotók nélkül.) Látjuk tehát, hogy a film lehetőségei felé való kitekintés milyen korán csillantja fel Moholy-Nagy számára a technikában való szintézist. A Kurt Schwitters „August Boltke" egyik motí­vumára írt „Egyszer egy csirke, mindig egy csirke" című film forgatókönyve (eredetileg a brnoi Tele­hor-ban jelent meg ez az 1925-től írt forgató­könyv) mutat még a „babákhoz" hasonló szürrea­lisztikus hatásokat. Ebben a forgatókönyvben rend­kívül formális minőséget kíván adni a szereplők mozgásainak. Ahol Moholy-Nagy város-tájképeinek és ritmusainak filmszerű kifejezését kísérli meg, ott sem kerül messze fotós múltjának teljesítmé­nyeitől, a „Fekete-fehér-szürke fényjáték" rövid so­rozatától, fotogramjainak kinetikus jellegű kiter­jesztésétől. A „Csirke ..." filmterve szinte semmit sem tartalmaz viszont abból az individuális kvali­tásból, melyet a fotokollázs-médium kifejlesztése során deklarált.) (Az „Egyszer egy csirke, mindig egy csirke" egy 1925-ös fotokollázs címe, ettől tá­volodott el Moholy-Nagy, amikor a forgatókönyvet megírta. 28 Moholy-Nagy fotósként is követni, majd újjáalakítani igyekezett a futurista-konstruktivista tradíciót, majdhogynem a tradíció megszüntetésé­nek végletéig. Fotósként sem tesz mást, mint egy új minőségű tradíciónak keres alapokat. Jellemző S. Giedion néhány mondata : „ . . . Moholy a fény­képezésben arra látott lehetőséget nyílni, hogy a természetábrázolás határait messze kibővíthessük, s a fényképezőgépben minden tökéletlensége elle­nére is arra látott eszközt, hogy az emberi szemet, és annak megfigyelőképességét kiegészíthessük. (Mozgásrögzítés, madártávlat, alulnézet stb.) Emlé­kezem a Belle-Ile en mars-on 1925-ben együtt töl­tött időre, amikor Moholy-Nagy tudatosan tagadva a szokásos nézőpont jogát, csak alulról vagy csak felülről készítette felvételeit. A meglepő rövidülé­sek, összetartó vonalak művészi ingere később köz­tulajdonná vált." 29 VII. Moholy-Nagy fotomontázsai átmenetet kínálnak a konstruktivista képalakítás és a fényképek töme­géből kialakított fotokollázs között. Moholy-Nagy azonban sok esetben a sajátmaga készítette fotók kivágataiból indul ki, míg a tágabban értelmezett fotokollázs művelői újságkivágatokat, talált szöve­geket is beillesztettek a felületbe. Moholy-Nagy fotomontázsainak leglényegesebb jellemzőit Roh könyvében találjuk meg. A száraz deskripció he­lyett itt néhány fotómontázs elemzése során próbá­28 A forgatókönyvet közli Kostelanetz i. m. 124. 1. 29 A Művészettörténeti Dokumentációs Központ Köz­leményeiben Kampis Antal: Moholy-Nagy Lászlóról.. Budapest, 1963. 40. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom