Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Történettudomány - Szakály Ferenc: Schreiber Farkas pécsi bíró (1527–1542)
SCHREIBER FARKAS PÉCSI BÍRÓ 93 hogy ream wethyk az oda walo jarasth" —, mert Szigetről ,,ky jweth az en lowaym mynd el bennwlatak". Valószínűnek véli, hogy a Szigetre küldendő katonasággal is őt fogják Szigetre meneszteni, s a királynak járó zsákmányrész ügyének kivizsgálásával is 6 lesz megbízva, mivel neki arról máris „thanosságcth atthak, hogy myth kellesek belwle chelekedny". Szolgálatának ajánlgatása mellett Schreibet nem győzi hangsúlyozni személyes szerepét és érdemeit, amelyekkel a király kegyét Sziget várára fordította: „en az te k[egyelmed) dolgában ew felesege zemelyenel, mynd azoknál az few nemeth es magyar tanachnal ez az nemeth kamarásoknál sywem zerynth therekétthem, mynth jobban thwttham, kytt hyzek, hogy the к [egyelmed) nek nem lezen karara". Majd ismét: a fizetés javítását is „az wytezwk egh rezynth kezenhetyk énnekem, merth az en információmra engede ew felesege az fyzethes meg jobbwlasth". Nem kétséges, hogy Schreiber valóban ,,szíve szerint" törekedett Sziget helyzetének megjavítására, hiszen a régióhoz, amelyet Pécs eleste után elsősorban Sziget ereje tartott meg Ferdinánd birodalmában, kétségtelenül érzelmi szálak — élete sikeresebb szakaszának emlékképei — fűzték. Kétségtelen azonban az is, hogy Schreiber erősen eltúlozta a maga érdemeit; a dolgok ilyetén alakulásában valójában aligha lehetett döntő szerepe. Levelében egy-két hangsúlytévesztéssel akaratlanul is elárulja, hogy valójában nagyon is kis pont volt ő a várakat igazgató kamarai adminisztráció gépezetében, s anyagi helyzete sem lehetett valami fényes. Különben miért is kellett volna ilyfajta szavakkal rimánkodnia valami kis nyereségért: „hyzem, hogy az wythezwk énnekem nem lesznek halalathlanok az en ew eretthwk walo zolgalatomerth; azért kérem k[egyelmedet), hogy ha ez idew kézben, mygh kegyelmethwk kezyben megyek, walamy nyeressegeth ad Isthen az wythezwknek, the k[egyelmed) zolyon en felelem nekyk, hogy zerezenek walamy ayandekoth az en mynkamerth, merth ha egy barathom az en dolgaymban igy therekedeth wolna, es erre hoztha wolna, mynth en az wrymerth therekétthem, thahatt nylwam kedweth találnám issmegh mwnkayaerth". (Igaz, levele utóiratában azzal is megbízza Horváthol, hogy akár pénzért is vásároljon számára, ha valami értékesebb „marha" jutna a zsákmányolók kezébe.) Erre mutat az is, hogy Horváthot kéri meg arra, hogy egy bizonyos — Győrből talán éppen Szigetre igyekvő — Tóth Bálint nevű katonának „egy jó bwzwsagoth [=boszszúságot] thegyen", „merth az halattlan hyttwan ember, kywel en jött thettem, chak haydwl [=hajdú módra) chelekedek en welem". 126 126 Bécs, 1556. ápr. 20. Szalay A. -. Négyszáz magyar levél a XVI. századból, 1506—1560. Pest, 1861. (Magyar levelestár I.) 180—182. 1. (Szögletes zárójelHat esztendő múltán ismét hallunk Schreiber Farkasról. Zrínyi Miklósnak 1562. március 17-én Nádasdy Tamáshoz intézett levelében a következő, önmagában semmitmondó mondatot olvashatjuk: „Exempla literarum Wolffgangi Srayber et cuiusdam mercatoris, que nobis eadem [így!] transmisit, sane cognovimus et scimus praefatum Srayber perpetuo occupatum esse in arduis negotiis, que concernunt bonum ac commodum totius reipublicae christianae." 127 Zrínyi tehát — egy, Nádasdy által átküldött levél kapcsán — elismeri, hogy Schreiber haszonnal forgolódott különböző hivatalaiban, működésével nemcsak közvetlen felettesei, hanem az egész kereszténység érdekeit szolgálta. Hogy mit tartalmazhattak azok a levelek, amelyek Zrínyit erre — a sírfeliratnak is beillő — kijelentésre ragadtatták, ma már (vagy: ma még) nem tudjuk megállapítani. Anynyi mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy Schreiber valamiféle közbenjárásra igyekezett rávenni a dunántúli végek nagyhatalmú főkapitányát. Ezzel a kérdőjellel — további biztos adatok hiányában — akár le is zárhatnánk Schreiber életútjának tárgyalását. Mielőtt azonban ezt tennénk, feltétlenül szólnunk kell egy 1565-ös adatcsoportról is. Az 1564-es portai követség egyik beosztottjának — Seupernek — a követek útjáról és konstantinápolyi tevékenységéről beszámoló naplójában olvashatjuk, hogy a császári megbízottak 1565. február 11-én hazatérésük módozatairól tárgyaltak Ali basával és e tárgyalás során kieszközölték, hogy velük együtt az ott raboskodó Krusics János egykori korponai kapitány és titkára — egy bizonyos Wolf — is elhagyhassák Konstantinápolyt. A két követ — Csabay Ákos komáromi alkapitány és Csernovics Mihály — nyolc hintóval és 1 kocsival február 22-én meg is indultak hazafelé, s velük tartott Krusics és a nevezett Wolf titkár is. A törökök azonban a hazautazókat néhány nap múlva feltartóztatták és visszaparancsolták Konstantinápolyba. Hosszas huzavona után, október 3-án végül Arszlán basa hozzájárult ahhoz, hogy az addig háziőrizetben tartottak közül hárman — Krusics, a már 14 év óta Törökországban raboskodó Rothaí Tamás és a napló írója — egy csausz kíséretében Bécsbe utazhassanak. A többiek azonban — köztül vélhetőleg Wolf is — továbbra is Konstantinápolyban maradtak 128 . Miután a forrást csak magyar kivonatban használhattuk, nem tudjuk megállapítani, hogy Wolf neve miként fordult elő az ereben a kiadásban található rövidítéseket oldottuk fel.); Röviden ismerteti a levelet: Németh B.: Szigetvár története. Pécs, 1903, 135. 1.. 127 Barabás S. (1898) I. 595. 1. 128 Gömöry G.: Egy császári követség a portához 1564—1565-ben. Hadtörténelmi Közlemények 10(1897) 626—628. 1.; Vö. Matunák M. 7—10. 1.
