Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Történettudomány - Szakály Ferenc: Schreiber Farkas pécsi bíró (1527–1542)
ю SZAKÁL Y FERENC tózkodó Nádaisy 1551. júliusában neheztelve írja feleségének, hogy Herberstein „azt is írja vala, hogy ez mostani hónak [július] heted napjánn adta volna egy kötés [= csomó] leveledet Pécsy Faikas kezébe, ki szegény gróí uram tolmácsa vala, hogy nekem hozza, de még sem Farkast, sem az leveleket nem láttam" 124 . Ne tévesszen meg, hogy történetünk hőse e levélben a szokatlan Pécsy Farkas néven kerül elő, hiszen a korszakban általános szokás volt, hogy a személyeket eredeti származási helyük után nevezték s a közbevetett mondat egyértelműen elárulja, hogy a szóban forgó Pécsy nem lehetett más, mint Schreiber. A Castaldohoz címzett parancslevéllel a tarsolyában Schreiber tehát már 1551 júliusának elején Erdély felé tartott, s oda minden bizonnyal meg is érkezett, s ezzel részesévé vagy tanújává vált az ott, illetve a Patriumban lezajlott viharos és véres eseményeknek; a sorozatos várostromoknak, az idegen katonaság erdélyi garázdálkodásának és végül — de, mint rögtön látni fogjuk: egyáltalán nem utolsó sorban — Fráter György szereplésének. Csakis erdélyi tartózkodásával magyarázható ugyanis, hogy a Fráter György meggyilkolása ügyében lefolytatott pápai vizsgálat tanúi közt őt is kihallgatták, s hogy a feltett kérdésekre érdemi válaszokat adhatott. Schreibert — akit akkor „Nobilis et Egregius vir"-ként és „Pécs városbeli világi személyként" („laicus Quinque-ecclesiensis civitatis") minősítettek — a pápai nuncius 1553. március 15-én Grazban hallgatta ki. A nuncius azon kérdésére: Igaz-e, hogy 1541-ben Fráter György adta a török kezére Buda várát? Schreiber előadta: Magától a baráttól („ab ipsomet Fratre") hallotta, hogy amikor Szápolyai 1540 koranyarán eltávozott Budáról, mind az országot, mind pedig a királynét és fiát — a vár kulcsainak átadásával („per clavium consignationem") — az ő gondjaira bízta. György barát azt is elmondotta neki, hogy amikor látta, Ferdinánd hadainak magában nem állhat ellent, segítségül hívta a török szultánt. Egymás közt bizalmasan beszélgetve („privatim de hoc facto cum Fratre Georgio loqueretur") a barát azzal mentette magát Buda elvesztése miatt („facti sui excusationem earn attulisse"), őt János király esküvel kötelezte arra, hogy Budát a németeknek át ne adja. Arra a kérdésre, hogy vájjon a királynénak szándékában állott-e Budának Ferdinánd kezére adása és abban csak György barát akadályozta-e meg vagy sem, Schreiber nem tudott válaszolni 125 . A fentiekből világosan kitetszik, hogy Schreiber nemcsak eljutott Erdélybe és nemcsak elfoglalta állását Castaldo környezetében, hanem arra is alkalma 124 Kolozsvár, 1551. júl. 31. Nádasdy Tamás—Kanizsai Orsolya. Károlyi Á.—Szalay J. : Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Bpest, 1882. 5. 1. 125 Podhradszky }.: Martinuzziánák. Magyar Történelmi Tár 1(1855) 247. 1. nyílott, hogy a baráttal meghányja-vesse a múlt idők dolgait. A múlt időkről folyó beszélgetések középpontjában — súlyából és kihatásaiból következőleg természetesen — Buda elvesztésének kérdése állott. S hogy a nagyhatalmú, még Castaldotól is rettegett bíboros ily bizalmas természetű megnyilatkozásokat tett egy egyszerű tolmács előtt, az a kettőjük közti régi és bizalmas kapcsolatra utal. Ez egyszersmind alátámasztja azon feltételezésünket, hogy Schreiber a mindenható kincstartóhoz fűződő szoros (gazdasági?) kapcsolatainak köszönhette az 1530-as évek második felében nyert privilégiumokat, amelyeknek egyébként nem sokáig vehette hasznát. Castaldo dicstelen erdélyi szereplésével együtt nyilván Schreiber tolmácsi működésének is végeszakadt. A szívós Schreiber azonban ezúttal sem hagyta magát „leírni". 1556 áprilisában hosszú — atyafiasan pártfogó hangvételű, magyar nyelvű — levélben fordult Sziget vára nemrégiben (1555 decemberében) kinevezett kapitányához, Horváth Márkhoz. A levelet mint őfelsége udvari embere és commissáriusa („Wolffgangus Schrayber Sacre regie Maiestatis Aulicus et Comisarius") írta alá. A levélben nagyobbrészt a szigeti vár ellátásának és Horváth kapitányi működésének egyes kérdéseivel foglalkozik. Értesíti, „hogy ew fewlssege mynd nepeth, mynth penzth, mynd egyéb zwkssegeth elég lewendewth akar be kwldeny" Szigetre, vagyis : a vár személyi és anyagi ellátását minden tekintetben biztosítani kívánja. A király — az ő közbenjárására — megígérte azt is, hogy a szigeti lovas- és gyalogos őrsereg fizetését meg fogja „jobbétani". Barátilag figyelmezteti Horváthot arra; az udvarban nagyon sokat felhánytorgatják, hogy az előtte való szigeti kapitányok rendre elsikkasztották a hadizsákmányból a királynak járó hányadot. Éppen ezért inti, hogy „ezre gondott vysselyen, hogy az ew felssege reze megh adassék". Tudatja továbbá Horváthtal azt is, „hogy ew felsseghe nehezei k[egyelmed]re, hogy elyen ryttkan jw к [egyelmed] nek embere wdwarban hyrekel" s javasolja, hogy ,,k[egyelmed) ez wthan gyakrabban kwlgye embereth, merth job lezen az dolog vele". Ez nagyon fontos, mert Horváth „jóakarói" máris ,,ky fesswenssegeth, ky gondwysseletthlensegeth, ky egyebett" emlegetnek. Biztatja, hogy ahányszor emberét küldi Bécsbe, előbb hozzá igazítsa, majd ő kitanítja, mit kell cselekednie, s ő maga is azon lesz, hogy minden, a várat érintő hír eljusson Horváthoz. Mindezekből az információkból kiderül, hogy Schreiber alighanem ismét kamarai alkalmazásban állhatott, és „comissáriusként" a szigeti ügyek szemmel tartásával volt megbízva. Gyakorta megfordulhatott Szigeten, hiszen levelében azzal az indokkal kéri Horváthot „egy jó öreg ló" szerzésére — „kyn immár ky es be járhassak, merth lathom,.
