Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Történettudomány - Szakály Ferenc: Schreiber Farkas pécsi bíró (1527–1542)
88 SZAKÁLY FERENC csegtető állását. Hasonlóképpen — persze, úgyszintén csak hipotetikusan — magyarázható Schreiber hazatérése és pártváltása is. Az 1532-es, Bécs elleni támadás kudarca egyszersmind a két ellenkirály — Szapolyai és Ferdinánd — küzdelmének egyik, nagy és látványos területi változásokat hozó szakaszát is lezárta. Miután 1529 és 1532 világosan megmutatta, hogy a szultáni hadsereg nem képes a Habsburgok teljes kiszorítására, Ferdinánd pedig ekkor még nem is gondolt a közvetlen török elleni támadásra, nyilvánvalóvá vált, hogy a két ellenkirály országrészének határai is ott fognak megmerevedni, ahol 1532-ben voltak. Ez pedig gazdaságilag annyit jelentett, hogy a Ferdinándot uraló országrészek kereskedőnépe elesik a széttagoltságában is egységes egésznek felfogható magyar külkereskedelem szinte egyetlen fontos kiviteli cikkétől, a szarvasmarhától, amelynek tenyészterületei kivétel nélkül mind Szapolyai uralma alatt álltak. Persze, a kérdés ily élességgel nem vetődött fel, hiszen a Szapolyai fennhatósága alatti területeken tenyésztett marhát csakis a Magyarországtól nyugatra fekvő tartományokban lehetett eladni, amelyekhez viszont csak Ferdinánd territóriumán át vezetett az út. Lépéselőnyben mégis a tenyészterületeket birtokló Szapolyai volt, s gazdaságpolitikájának irányítója. Fráter György élt is ezzel a lehetőséggel. György barát — akit egy éppen Pécsett kelt, 1534-es levél már az ország „legnagyobb bor-, gabona-, marha-, juh-, gyapjúés bőrkereskedőjeként" emleget — csak a vele kapcsolatokat fenntartó kereskedők tevékenységét engedélyezte, a két országrész határát pedig harmincadhelyekkel rakta meg — közéjük tartozott Pécs is —, hogy a forgalmat ellenőrizhesse és hasznát részben lefölözhesse 101 . Shreiber Farkasnak tehát, miután — érdemei elismerése dacára — Ferdinánd országrészében nem juthatott megfelelő jövedelmi forráshoz, s korábbi nagyszabású kereskedői tevékenységét onnan ilyképpen nem folytatta, szakítani kellett addigi merev Ferdinand-párti elkötelezettségével. Nyilvánvalóan ez a felismerés késztette arra, hogy Pécsre visszatérjen, mint ahogy ez indíthatta városát is arra, hogy Szapolyaival — a kezdeti súrlódások után — gyorsan megbékéljen. Egy, alább idézendő adat — a fenti privilégiumok mellett, amelyeket Shreiber szintén nem kaphatott volna meg a mindenható Fráter György beleegyezése nélkül — egyenesen azt sejteti, hogy a „megtért" pécsi bíró a továbbiakban valóban szoros kapcsolatokat épített ki a baráttal, azt, és fordítva: az őt, legalábbis jól ismerte. A Szapolyai halála (1540. júl. 22.) után felgyor101 Kubinyi A. : Die Auswirkungen der Türkenkriege auf die zentralen Städte Ungarns bis 1541. In: Die wirtschaftlichen Auswirkungen der Türkenkriege. Graz, 1971. 217—218. 1. sült események sodrában Schreiber sorsa még a korábbinál is szorosabban fonódott össze az ország köztörténetének eseményeivel. Szapolyai halála után kormányának tagjai — Fráter György vezetésével — úgy döntöttek, hogy legalábbis egyelőre nem hajtják végre az 1538-as váradi békeszerződést és az irányításuk alatt álló területeket nem egyesítik Ferdinánd országrészével. Mivel pedig Ferdinándnak sem volt ereje hozzá, hogy a békeszerződés idevonatkozó pontjainak fegyverrel érvényt szerezhessen, a többi Szapolyai erősséggel együtt, Pécs is névleg Izabella királyné, valójában azonban a mindenható Fráter György kezén maradt. Pécs várát 1540 és 1541 fordulóján annak az Eszéky János pécsi püspöknek katonái őrizték, akit Szapolyai röviddel halála előtt a Fortára küldött követségbe, aki azonban hazatérte után rövidesen elhunyt. Izabella 1541 legelején, még télvíz idején Athinai Simon deákot küldte Pécsre azzal a feladattal, hogy —• Ferdinánd pártjának kísérleteit megelőzendő — Eszéky embereivel kiegyezzék és a várat birtokába vegye. Athinai — aki kicsiny, mintegy 300 főnyi csapattal érkezett Pécs alá — a városban nem talált ellenállásra, sőt Eszéky prefektusa is hajlandónak mutatkozott a vár átadására, ha emberei zsoldját megfizetik. Mivel azonban Athinmnák erre nem volt elegendő pénze, a hűséges Szapolyai-párti káptalani tagok segítségével, csellel akarta birtokába venni a várat. A kanonokok ugyanis ajánlkoztak, hogy a veszélyes időkre hivatkozva őrséget fogadnak maguknak, azokkal együtt vonulnak karimára a várbeli Szűz Mária székesegyházba, Kákonyi Józseí prefektus embereit meglepik és lefegyverzik. Végül azonban Izabella megbízottja nem szorult rá a kanonokok támogatására. 100 arannyal ugyanis sikerült megvesztegetnie Szucsina (Zuchina) Ambrust, a vár kapusát, aki — míg Kákonyi a templomban misét hallgatott — beeresztette a várba Athinai embereit. Ezek aztán könnyűszerrel lefegyverezték a meglepett s amúgy is kisszámú őrséget, s Kákonyit is sikerült meggyőzniük az ellenállás hiábavalóságáról. Miután megígérték neki, hogy katonáival együtt szabadon elvonulhat, hivatalosan is átengedte e fontos erősséget a királynénak. Eszéky katonáinak egyrésze Athinai szolgálatába állott, aki velük jelentékenyen megerősítette kisszámú csapatát s a következő hetekben — pl. a szászi püspöki vár megszerzésével — a környékre is kiterjesztette megbízói fennhatóságát. A polgárság magatartásáról ugyan nem szólnak forrásaink, a város gyors és ellenállás nélküli meghódolásából azonban következik, hogy nemcsak a káptalan tagjai, hanem ők is egyetértettek a dolgok ilyetén alakulásával. 102 II. Szülejmán szultán 1541. augusztus 29-én csellel elfoglalta Buda várát, Izabella királynét pedig, 102 Sörös P.: Athinai Deák Simon. Sz 39 (1905) 512—514. 1.; vö. a 107. jegyzettel!
