Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Boros, István: A baranyai faunakutatás rövid története és annak eddigi eredményei

A BARANYAI FAUNAKUTATÁS RÖVID TÖRTÉNETE ÉS ANNAK EDDIGI EREDMÉNYEI BOROS ISTVÁN Az ember és az állatvilág kapcsolatai olyan régiek, mint maga az emberiség. Sőt még ősibb, mint általában gondolják, hisz' az idevágó tudományos kutatások egyöntetű megállapítása szerint maga az ember is az állatvilág egyik legfiatalabb sarjadéka; állati ősökből történő kiformálódása, végleges emberré válása — természetesen bizonyos hozzá hasonló elődök évmilliókig tartó fokzatos átalakulása után — viszonylag csak nemrégiben (130—150 000 éve) ment végbe. És nem csak a származás szálai kötik össze őket — már mint az embert és az állatvilágot -— hanem amannak létfeltételei is: az ember táplálkozásának, anyagcsere-folyamatainak. és nagyon sok egyéb tevékenységének, létezésének kezdetei óta, egyik legfontosabb nyersanyaga az állat. Mindezek ellenére azonban annak tanulmányozása és számbavétele, hogy hasznukra vagy káros mivoltukra való tekintet nélkül, milyen állatok élnek az ember környezetében, az állatvilág háziasított formáin és kevésszámú, különféle célokra és okokból, elsősorban vadászat és halászat tárgyát képező s ismert vadállaton kívül — mindössze csak mintegy 300 éve érdekli az emberiséget. • Ezt dokumentálja a hazai állatvilág, többek között szűkebb környezetünk, a Baranyát benépesítő fauna megismerésének története is. Magától értetődően annak az idődifferenciának számbavételével, mely a tudományok fejlődésének gazdasági, technikai és társadalmi feltételei tekintetében Közép-Európa, s így hazánk meg NyugatEurópa között, ez utóbbi előnyére, majd a századfordulóig fennállott. A faunakutatás története szempontjából legrégibb — már az ember megyénkben való megtelepülésének nem is túlkorai, mintegy 4000—3000 évvel ezelőtti — adatai nem írásos feljegyzések; Azokból a többezer éves konyha-hulladékokból és temetkezési helyekről kerültek elő, melyeket a Mecsek hegység az időben kétségtelenül még erdőrengetegekkel legjobban védett ősi telephelyén, a.mai Zengővárkony közelében, Dombay János, a Pécsi Régészeti Múzeum igazgatója tárt fel.

1 Az állati, a legtöbb esetben szarvas, őz, vaddisznó, nyúl, juh, kecske és ez utóbbiakkal együtt már ugyancsak háziasított szarvasmarha és disznó csontmaradványainak tanúsága szerint, a terület majd valamennyi ma is élő jellegzetes vadja már az akkor itt élő emberek terítékére került. Annak bizonyítékául azonban, hogy a közben eltelt néhány ezer év alatt milyen mélyreható változások menték végbe faunánkban, s mennyiben volt az valamikor gazdagabb, fentiek mellett ugyanott előkerültek az őstulok (Bos primigenius) és a hód (Castor fiber) maradványai- is. A baranyai állatvilágot érintő első írásos emlékeknek azokat az inkább szépirodalmi vonatkozásban emlegetett költeményeket kell tekintenünk, melyeket a XV. században nemzetközi szinten is ismert Janus Pannonius (1434—1472) 1460 —1472-ig pécsi püspök írt, a legnagyobb valószínűséggel Nádasdon — jelenleg Mecséknádasd környékén — az ott lefolyt vadászatokról. Bizonyos, 1461-ben és 1465-ben kelt okmányok adataiból ugyanis Mátyás király pécsi tartózkodására is lehet következtetni ez időben, s nincs kizárva, hogy éppen ez ihlette Janust, megörökíteni versben egy királyi szarvas- és vadkanvadászatot. A híres mecseki szarvasok, úgy látszik, már akkor is aranydíjasok lehettek volna, mert a költő szerint, a költeményében szereplő állat akkora volt, mint,,Diána szarvasa", a vadkan pedig, akárcsak ,,az Árkádia-béliek", Herkules ökleire is méltó lett volna.

2 . . Egy másik versében élénk s szemléletes ábrázolásban sólyommal megrendezett nyúlvadászatot vonultat fel, nyilván nem erdős, hanem síkvidéki terepen.

3 Nem lírai, hanem a tudományosság követelményeinek már inkább megfelelő az a leírás, mely Oláh Miklós (1491—1568), Szatmáry György pécsi püspök titkára 1505—18-ig, később nagyváradi püspök, majd 1533-tól esztergomi érsek tollából 1536-ban „Hungária et Atila" (Magyarország helyrajzi leírása) címen Bécsben, latin nyelven látott napvilágot.' Ebben, igaz, nem említ előfordulási helyeket, de nyilván baranyai tapasztalatokra is támaszkodva ezeket írja: „Mindenféle kisebb-nagyobb vad oly nagy bőségben fordul elő, hogy mindenki szabadon vadászhat és madarászhat ... A halak nevezetesebb válfajai oly ki-