Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)
Természettudományok - Uherkovich, Ákos: Adatok Baranya nagylepkefaunájának ismeretéhez V. A gilvánfai Szilas-erdő nagylepkéi
ADATOK BARANYA NAGYLEPKEFAUNÁJÁNAK ISMERETÉHEZ V. A GILVÁNFAI SZILAS-ERDŐ NAGYLEPKÉI UHERKOVICH ÁKOS Bevezető Az elmúlt évek során több tanulmányban ismertettem a Dráva-síkon végzett gyűjtéseim eredményeit (Uherkovich, 1971, 1972, 1974, 1975). A vizsgált területekről azóta is számos érdekes faj került elő, különösen ott, ahol korábban keveset vagy egyáltalán nem gyűjtöttem (Komlósd, Darány, Felsőszentmárton). Ismereteink tovább gazdagodtak a több éve kutatott gilvánfai Szilas-erdő nagylepkefaunájáról is, ahonnét néhány adatot már közöltem (Uherkovich, 1972). Az utóbbi munka viszont csak 1971. elejéig tartalmaz adatokat a területről. A gilvánfai erdőben gyűjtéseim 1970-ben kezdődtek meg és rendszeresen ugyanazon a helyen, azonos módszerrel folytak 3 éven át. A negyedik gyűjtési évben (1973) ugyanitt fénycsapda működött kiváló eredménnyel. Mivel ilyen rendszeres és nagyarányú gyűjtés a környéken még nem folyt, és ugyanakkor a gyűjtőhely igen jellegzetes, a Dráva-síkon többfelé előforduló, jól jellemezhető erdőtársulás, a területet önálló feldolgozásra érdemesnek ítélem. A gyűjtőterület környékének éghajlati viszonyait jellemzi a viszonylag sok csapadék (évi 700 mm felett), az enyhe tél és mérsékelten meleg nyár (január 0 ... -1 C°, július 21 C° középhőmérséklettel). Mind a fagyos napok száma (évente átlag 80 körül), mind az első és utolsó fagyos nap (X. 31. illetve IV. 5. körül) országos viszonylatban is a legkedvezőbbek között van. Ennek megfelelően a hótakaró is későn alakul ki és korán tűnik el (átlagosan december közepén, illetve február második felében), viszont a hótakaró átlagvastagsága •— a nagyobb téli csapadékmennyiség miatt — országos viszonylatban nagy, 10 cm körüli (Bacsó—Kakas—Takács, 1953). A gyűjtőhely mikroklímájával kapcsolatban csak néhány általános megfigyelést tettem, műszeres mérést nem végeztem. Az egyes gyűjtések alkalmával viszont feljegyeztem az egyes fontosabb időjárási elemeket (hőmérséklet, borultság, szél, csapadék). Az erdő a környező nyílt területeknél jóval csendesebb, a ködre való hajlam — a kisebb éjszakai kisugárzás miatt — kisebb. A hőmérséklet napi járása kiegyenlítettebb. Általában fennállnak mindazok a különbségek, amelyek az erdő mikroklímáját más területeken jellemzik (Wagner, 1956). A vizsgált Szilas-erdő a hajdani kiterjedt, változatos Dráva-síki erdők egyik maradványa. Több kilométer hosszúságban húzódik Gilvánfa, Csányoszró és Besence határában, 0,5—1 kilométer szélességben. Kelet és nyugat felé hasonló erdők találhatók (Vajszló, illetve Sellye környékén), ezekkel egykor összefüggésben állt. A humid szlavón tölgyesek folytatásaként, azok északi határának is tekinthetjük ezeket az erdőket. Legelterjedtebb növénytársulása a Quer со robori — Carpinetum (gyertyános — kocsányos tölgyes), valamint a Fraxino pannonicae — Ulmetum (tölgy — kőris •— szil ligeterdő). A néhány méterrel mélyebben fekvő helyeken mindenütt kisebb-nagyobb éger-csoportok, helyenként nagyobb éger-erdők, valamint fűzligetek alakultak ki, a szárazabb helyeken többfelé fehér nyár van (1—3. ábra). A gyűjtési hely közvetlen közelében csaknem tiszta Quercus robur (kocsányos tölgy) állomány van, az országút másik oldalán pedig Fraxinusos (kőrises) erdőrészlet. Az erdőn átvezető országút mentén magaskórós növényzet és Salix — Cornus sanguinea — Acer cavipestre alkotta bokorsor húzódik végig. Az erdő gyep- és cserjeszintje igen gazdag. A gyűjtések módszere és eredményei A gyűjtéseket három éven keresztül (1970— 1972) 125 wattos higanygőzlámpával végeztem. E lámpatípus nagy előnye, hogy a látható fény mellett sok ultraibolya hullámhossz-tartományba eső sugarat (300 ... 400 nm) is kibocsát (Heath, 1970). A lámpa mögött mintegy 4 m 2 felületű fehér lepedő állt olyan módon, hogy a környezetet mintegy 220°-os látószögben világította meg közvetlenül. A többé-kevésbé észak-dél irányú er-