Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Aknai, Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis néhány tudománytörténeti problémája

KÉPZŐ- ÉS ÉPÍTÖMŰVÉSZETI SZINTÉZIS 279 lik az ember előtt, hogy érzéki adatait, melyeket empirikus gyakorlata során tárgyakról és jelenségekről szerzett, a tárgyiság és a szemlélet előterében elhelyezze.

1

"' Badt fenomenológiai rendszerében, akárcsak Gombrichnál, a tér nem tárgya közvetlenül a művészi ábrázolásnak. Bizonyításaikat a múlt művészetének nagy teljesítményeivel alapozzák meg, s bár fenntartják véleményüket, hogy a térrel kapcsolatos elképzelések a művészi megvalósítások sokféleségét érintik, annak megállapításáig nem jutnak el, hogy az „új művészet", az avantgárdé első korszakában létrehozott analitikus vizuális nyelv par exellence közege lett a közvetlenül szemlélet, és ilyenformán jellemzően spekulatív „tériség" képzőművészeti jellemzése. (És ez alól még olyan jellemzően mai teljesítmények sem kivételek, mint a „happening" műfaja. Példaként említjük egy német művész „In Ulm. um Ulm, und um Ulm herum" című cselekményét — 1964. november 7én —, melynek vezérfonala egy tautológiára viszszavezethető formula: „A művészet, mint tér, a tér, mint környezet, a környezet, mint esemény, az esemény, mint művészet... a művészet eset, és mint ilyen, önnön testén át értesül mindezekről.")

16 Badt számára a tér egyes művekben való megjelenésének interpretációjához a német szaknyelv finomságaiból olyan terjedelmű megkülönböztetés-repertoire áll rendelkezésre, hogy kénytelen kimondani a kérdést: „A tér olyan végtelen lenne a művészetben, hogy mindezeket az összefüggéstelen tulajdonságokat és lehetőségeket tartalmazná?"

17 De nemcsak a művekben interpretálható térfogalmakkal foglalkozik, hanem a térből kialakított formák sokféleségével, illetve nyelvi sokféleségével.

18 Nem kerüli el figyelmét a térábrázolás eszközeivel kapcsolatos kifejezések sokasága sem.

19 És mert vizsgálatai konzekvens fenomenológiai rendszert írnak le (melynek kettős karaktere a műtárgyban kifejezett érzékelési területek logikai képéből és valamely kiemelt természetfilozófiai koncepciójával meghatározott, művészettörténeti módszerekkel interpretált térből áll össze), bevonja a térfogalmaknak azokat a variánsait, melyek más kísérletek adekvát követítéséből egyéb, más fogalmakkal kombinálva használatosak

20 (tárgyakkal, tárgyak mozgásával, meghatározott formák tereként, de nem ejti ki figyelméből a legújabban képzett tények logikai képét sem).

21 A nyelvi interpretáció ilyen csoportosítása kissé összemossa a különbségeket a fizikai-filozófiai és a művészi térfogalom között, amit indokolt történeti korlátozásokkal lehet csak fenntartani, többek között azért, mert a természettudományok évszázadok, a művészettörténet csak ötven év óta foglalkozik e fontos ismeretelméleti tény elemzésével. A filozófiai orientáció álláspontja nagyjából három csomópont köré rendezhető. Az első azoknak a megállapításoknak a rendszere, melyekben a testi tárgyak abszolút helyüket megkapják, függetlenül a tér, a „quasi"tér izotrop, kontinuus;, végtelen egész jellegétől. A második csomópont úgy foglalható össze, hogy a tér egy hierarchikusan felépült kozmikus nagyságrend centrummal és perifériákkal, ezért nem végtelen mennyiség. A harmadik egy önmagára vonatkoztatott és magáért értelmezett tér létezését negligálja azzal, hogy a tér csak egy intézményesített és empirikusan megadható helyzet lehet.

22 A kor szellemének leghitelesebb megnyilvánulásait a korban kell keresni, s ha ez a kor a dezintegrációval olyan szoros komplementaritásba rendezi az integráció tényét, akkor ezek a művészi tudatban is jellemző módon kell, hogy tükröződjenek,

23 és valószínű, hogy a Badt-féle metalingvisztikai közelítés vagy Jantzen

24

, Tietze

2

^, Goldschmidt

26 művei sem csak esetleges keretül szolgálnak más és más érdeklődési periféria önkifejezéséhez, hanem ezekkel együtt alkotnak egy korban és földrajzi területenként más és más intenzitással érvényesülő önfenntartó rendszert, organizmust. A lényegi folyamatok szellem mélyén lejátszódó átmeneteiből érzékelhetjük, hogy még a téri princípiumok alapján felállított műfaji kategóriák is mennyire másként teszik lehetővé létezésünk alapközegének megjelenítését. Az építész a tér megformálása (Gestaltung), a szobrászt a forma viselkedése (Verhalten), a festőt a tér kibontakoztatása (Entfaltung) érdekli.

27 Az „egység" és az „új figuratív rend" Ma már a történelemben visszafelé is igazolható tendencia a huszadik század elején több forrásból táplálkozó új figuratív rend" létrejötte, s mert ez az új rend olyan egyszerre jött létre; a kezdés időszakában az új törekvésekre a hasonlóság volt a jellemző, s mert bizonyos stílus kialakulásához szükséges mennyiséget is konstituált, képes volt kialakítani azt a konvencionalizált jelrendszert, mely sokféleségében is megragadóan tölti meg tartalommal a XX. századi művészet fogalmát. Az „új figuratív rend" a tér felfogásának metafizikusán kimerevített karakterével szembeszáll. A térbeli létezés egyes aspektusainak más és más érvényesülési vagy funkcionális területe más és más aktivitást meghatározva formálja meg ezt a „figurális rendet". Tér és tömeg, szellem és tárgy A szellemi és fizikai tevékenységszférák ebben a sokpoláros térben hoznak létre konformista és progresszív műveket, és mindez egy környezet-