Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Természettudomány - Uherkovich, Á.: Adatok Baranya nagylepkefaunájának ismeretéhez IV. A Villányi hegység nappali lepkéi

ADATOK BARANYA LEPKEFAUNÁJÁNAK ISMERETÉHEZ IV. A VILLÁNYI HEGYSÉG NAPPALI LEPKÉI UHERKOVICH ÁKOS 1. Bevezető A Villányi hegység fő tömegét a földtörténet középkorában kialakult mészkő és dolomit alkotja. Ezt sokhelyütt befedte a lösz. A meredekebb déli oldalakon az erózió nagymértékű, emiatt a termőréteg helyenként igen vékony. Az ilyen termőhelyeken csak sziklagyepek élhetnek meg. Az eróziótól jobban megkímélt részeken sötét színű erdőtalajok képződtek. A lösz alapkőzet leggyakoribb talajtípusa itt a Ramann-féle barna erdőtalaj. A napsütéses órák száma magas, évente 2000 óra felett van. A kedvező domborzati viszonyok és a földrajzi fekvés miatt a terület tavasszal igen korán melegszik fel. Az 5 C°-ot meghaladó középhőmérséklet III. 10. körül, a 10 C°-os napi középhőmérséklet pedig átlagosan IV. 10. körül lép fel. A Dunántúl többi részein, a középső és az északi Alföldön 5—10 nappal, a Középhegységben pedig 15—25 nappal később alakul ki ilyen mértékű felmelegedés. A 10 C°-ot meghaladó középhőmérsékletű napok száma 195—200. Az első fagy átlagosan X. 31. körül, az utolsó IV. 5. körül lép fel. (Kakas, 1960.) A gyors tavaszi felmelegedést jelzi az is, hogy a 20—25 C°-os maximum már márciusban, 25— 30 C°-os pedig áprilisban felléphet. A hótakaró a déli lejtőkön emiatt átlagosan már II. 15. körül eltűnik (Simor, 1964), míg a környező sík- és dombvidéken II. 15—

III. 1. között (Kakas, 1960). Az alföldinél jóval bővebb csapadék miatt — ami a szubmediterrán hatás miatt téli maximumot is mutat — a hótakaró átlagvastagsága nagyobb. A kedvező makroklimatikus viszonyok mellett a délies lejtőkön különösen kedvező — igen meleg és száraz — mező- ill. mikroklímák kialakulására van lehetőség (Horvát A. O. — Papp, 1965). A szubmediterrán vidékekre jellemző nyári szárazság itt sokszor érezteti hatását, a fűnemű növényzet július—szeptemberben rendszerint kiszárad. A területre az ún. „száraz erdőtípusok" jellemzők (Danszky, 1963), ezek a Quercetea pubescentis-petreae asszociáció-osztály tagjai. A déli oldalon a legnagyobb területet a Festucetum sulcatae brometosum erecti és a Cotino — Quercetum asszociációk által alkotott mozaikkomplex foglalja el, helyenként Orno-Quercetum alakult ki. A nagyharsányi Szársomlyón a Festucetum sulcatae helyett a Sedo (sopianae)-Festucetum dalmaticae hungaricum (Simon, 1964) aszszociációt találjuk a mozaikkomplexben. Az északi oldal természetes erdőtársulása a Querco-Carpinetum tilietosum argenteae, a száraztól a nedves típusig. Az eredeti erdőtársulások helyén igen sok a telepített akácos (Danszky, 1963; Horvát A. O., 1964). A nagylepkefauna kutatása a Mecsek hegységben aránylag korán megkezdődött. Megismerése a múlt században vett nagyobb lendületet, és jelenleg is több lepidopterológus kutatja lepkefaunáját (Balogh, 1959). Ezzel szemben a közel fekvő Villányi-hegységből igen kevés publikált adatot ismerünk (Kovács, 1953, 1956; Gozmány, 1968). A Villányi-hegység nagylepkefaunájának megismerését 1966-ban kezdtem meg. Gyűjtéseim nagyobb részét a Siklós és Máriagyűd feletti részek déli lejtőin és gerincén végeztem, a Tenkes- (408 m) és a Csukma-hegyen (339 m). Itt 1966 és 1971 között 21 alkalommal gyűjtöttem. Legkorábbi gyűjtésem IV. 17-én, a legkésőbbi X. 1-én volt. 5 alkalommal kerestem fel a Nagyharsány melletti Szársomlyót (= Harsányi-hegy, 442 m), háromszor májusban, egyszer június elején és egyszer júliusban. Gyűjtőmunkám ezen időszakban inkább a nappali lepkékre irányult, egyéb nagylepkét keveset fogtam. Célom nemcsak az volt, hogy a faunisztikai adatok számát gyarapítsam, hanem az ott élő fajok ökológiai és cönológiai viszonyait is vizsgáltam. 2. A nappali lepkefauna általános jellemzése Gyűjtéseim során a Villányi-hegységben 82 fajt találtam meg. Ezek közül 80 faj a Tenkes- és Csukma-hegyen él. A Szársomlyón 45 fajt gyűjtöttem. Az utóbbi helyen a megvizsgált terület jóval kisebb volt, kevesebb gyűjtést is végeztem, tehát emiatt a kimutatott fajok száma alacsonyabb. A fajok nagyobb része országszerte elterjedt,