Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Néprajztudomány - Sz. Bognár, Éva: Zengővárkonyi főkötők

254 SZ. BOGNÁR ÉVA Anyag — készítés A főkötők alapanyaga régebben fekete fátyolszerű finom anyag, újabban fekete klottra vagy selyemre hímeztek fehér selyemfényű vagy matt cérnával. A főkötők szélét fehérrel szegték kézzel gépvarrásos öltéssel, amit a mindennapos használat következtében gyakran le kellett fejteni és kimosni. Minthogy a f őkötőt köznapokon is viselték, sok kellett belőle („egy életön körösztül még száz főkötőt is összeszaggattak az asszonyok"). A köznapiak kevésbé voltak díszesek, az asszonyok maguk varrták, hímzésük gyakran csak egyszerű szegélymotívum volt. 2. Szegély-motívumok Az ünnepi, a legszebb főkötőket a már szinte hivatásosnak mondható főkötővarró asszonyok hímezték. Egy-egy főkötőn 4—5 napig is. dolgoztak — attól függően, hogy milyen dús hímű mintát varrtak rá. Ennek idejét meggyorsíthatta az, amikor sürgősen kellett, ilyenkor még éjszaka is dolgoztak rajta. Érte tojást, lisztet, zsírt, nyolcados búzát adtak a megrendelők. Várkonyban az utolsó hímző asszony Kócsidi Erzsébet volt, aki később Belvárdra ment férjhez

3 (férjezett neve: Bán-né); hímző munkáját itt is folytatta. A viselet ideje A menyecskék férjhezmenetelükkor kezdték el viselni a főkötőt, s halálukig hordták. Naponta kora reggel felkötötték s késő estig le nem tették. Űjmenyecske főkötő nélkül nem hagyhatta el a házat — féltették a megrontástól. Hétköznap — mint láttuk — egyszerűbb főkötőt viseltek, vasárnap díszesebbeket. Nagyobb családi ünnepre — lakodalom, keresztelő — újat varrattak. Régebben a halottat is f őkötővel temették el. A viselet módja A „hétköznaplós" főkötőt mindenki saját maga tette fejére, míg ünnepeken nagy gonddal a „fésülőasszony". A főkötő alá a hajat megfelelően kellett fésülni, elkészíteni az ünnepi hajviseletet. A dús hajú menyecskék hajából gyakran kivág3 Bel várd szintén sárközi jellegű község, így viseletük — benne a főkötő — is a sárközikéhez hasonló. 3. A szabás fejlődése: A régebbi főkötők majdnem a fél fejet betakarták: Szögletesebb formából alakították ki, hajtogatással. Az újabb főkötőket már eleve parittya-formára hímezték: ták a fölöslegeset, hogy a főkötő jól hozzásimulva, szépen álljon fejükön. A menyecske haját az orra iránt elválasztották, fül felett kétoldalt befonták, a halántéknál kis csomó hajat kivettek, azt rátekerték a fonásra, mellé „cifrahajat" tűrtek, majd a két fonást a feje tetejére kötötték, s erre került a főkötő. A cifrahaj készítése: kevés hajat kivágtak a menyecskéjéből — még akkor is, ha nem volt dúshajú —, hármas-fonással összefonták és a középső tincs hajat megfogták s ezen a másik két tincset feltolták — így keletkezett a cifrahaj. Hossza 4—5 cm volt, végeit elkötötték, elhelyezték azután kétoldalt a halánték és fül közé. (9. kép.) A főkötő első részére a „szedöttpántlika"-ra tűzték a cifrabársony-t fényesfejű gombostűvel vagy cöZó'mpöstw-vel, — erre került a színespántlika (két-három ujjnyi széles, élénk színű, virágos-mintás selyemszalag), amit a fejtetőn vissza-