Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Néprajztudomány - Zentai, Tünde: Az ormánsági „szépasszony” helye a magyar néphitben

A „SZÉPASSZONY" 231 III. Szöveggyűjteménye 1. Hallod-e, mondtam a férjemnek, én elmegyök a Birónéval epröt szedni. Szedtünk már vagy két kilót, azt egyször csak odaértünk egy helyre, ahol olyan szép selymös volt a fű, mint a maga haja. Ott leültünk, eszögettük az epörnyét, aztán elindultunk, de megint csak oda értünk vissza, megint elindultunk haza, aztán megen csak, negyedszer megen, pedig kicsi volt ám az erdő, mint 3—4 ház kerttel, akkora. Akkor mondja a Julis néne, hogy most bizony a szépasszonyok tálába léptünk. [Luzsok, özv. Kun Istvánná, sz. 1904.] 2. (Kik voltak a szépasszonyok?) A körösztanyám alighanem látott. Nagyon szépek voltak, tiszta fehér ruhában szoktak énökölni a körösztúton éjjel tizönegytől tizönkettőig. Tizöneggyen voltak. A Vörösi-puszta felé vivő meg a körösztúri út rossz utak voltak, mert ott jártak a szépaszszonyok. Akit azok mögrontottak, arra mondták, hogy a: „Szépasszonyok tálába lépött." [Markóc, Döme Sándorné, sz. 1902.] 3. Az unokaöcsém belelépött a szépasszonyok tálába. Mikor berukkolt, Radon körösztül mentek. Azt Rádnál belelépött a szépasszonyok tálába, azóta is sánta. — Ezt mondták, de én azt gondolom, biztos azért, mert meghűlt. [Kórós, Deli Bonyár Józsefné, sz. 1893.] 4. Vót az a Mátyás bácsi, Kamarics Mátyás, aki vót juhász Csali-pusztán, még kisgyerök vót, ostorral belevagdót a forgószélbe, azt mondták, hogy az vót a szépasszony tála, mögbénult a keze, meg sánta lőtt. Hiába húzták-vonták orvoshó, nem használt. Boszorkányszélnek mondták az elyent. A szépasszony mög a boszorkány ugyanegy izé vót. [Vajszló, Müller János, sz. 1897.] 5. Az uramnak volt egy lánytestvér je, azon segített a javasasszony. Azt mondta neki, hogy azért beteg, mert a szépasszonyok tálába lépött. Megöntötte az ingét, én vittem el. Viasszal öntötte meg, rostába tett egy tálat, abba vizet, s abba öntötte a viaszt. Ebbe az öntővízbe három darab szenet dobott, ebből egy kisüveggel hazahoztam. 104 A közreadott szövegeket 1967—1972 közt jegyeztem fel. Nem közlöm gyűjtésemet minden faluból, mivel az adatok ismétlését jelentené. A gyűjtés egy része magnetofonnal történt, Mf.-jellel jelölöm, ezenkívül feltüntetem a Thompson-féle Motif-Index-ben is szereplő motívumok számát. Meg kellett vele mosdatni és inni kellett belőle. A javasasszony Horvátországban, Slagyovicán lakott, horvát volt, csak nagyon keveset tudott magyarul. Azt mondta, hogy azért betegedett meg, mert délben a trágyadombhoz ment, olyankor ott vannak a szépasszonyok és megzavarta őket. [Drávafok, Nagy Jánosné, 80. é.] 6. Gombost (vöröshere) kaszálni mentünk hajnalban. Akkor én még fiatal legény vótam, este sokáig elmaradtam, így aztán nagyon álmos vótam, úgy, ahogy mentem, félig elaludtam, mögöttem gyütt öregapám a kaszájával. Amint mentünk az úton arra Csepely felé — nagyon száraz vót az idő, nagy por vót. Hát oda az útra ki vót öntve valami, meg látszott egy nagy nedves folt az úton. Vót abba mindön, hagyma, tojáshéj meg ilyenök, hát én meg éppen beleléptem, csak azt vettem észre, hogy öregapám hátulról megbök. — „Na — azt mongya — gyerök, ebbül nagy baj lesz. Beleléptél a szépasszonyok tálába." — Hátranéztem, azt láttam, hogy ott vót mind a két lábnyomom benne, szépen meglátszott. Hogy aztán attul-e, nem-e, de utána alig múlt el egy-két hét, mindkét lábamat kiverte a seb, nagy, mély gennyes sebek lettek rajta. Egyre rosszabbodott. Elmentünk Siklósra az orvoshoz, akkor még a Krécsi orvos vót, adott orvosságokat, de nem használt. Akkor azt mondta, hogy le kell vágni. Apám nem ment abba bele, aztán hazahoztak és elvittek a kocsival Szalántára a javoshó. 16—17 éves gyerek vótam, már annyira vótam, hogy apám karjában vitt ki a kocsira, nem tudtam lábra állni. A javos a faluvégen lakott, amint odaértünk, akartunk bemenni, hát nem vót otthon. Apámék elindultak keresni, akkor már gyütt is a javos, erősen rájik is szólt: — Minek kerestök? úgyis tudom, hogy ett vagytok! — Hogy honnan tudta, nem tudom. Én kinn maradtam a kocsin, mert nem tudtam lábra állni, apámék bementek. Sokáig is benn vótak, akkor kigyüttek a javossal együtt. Az adott nagy darab kenőcsös rongyokat, barna kenőcs vót rajtik, biztos valami növénybü csinyáta — aztán ráragasztotta a sebökre, azt mondta, hogy haggyam rajta két-három napig, aztán mossuk le tisztára és meg fog gyógyélni, úgy is lőtt. A javas nem kért semmit, kérdöztünk, hogy mivel tartozunk, azt mondta, hogy ü nem kér semmit, amit adunk, elfogadja. Tisztösségösen megköszönte, már nem is tudom, apám mit adott neki. Ferkó bácsinak hittak, jómódú vót, amolyan rendös gazdaembör. Lehetött akkor vagy 80 éves. Alacsony, nagy szakállú fürge öreg vót, a melléig ért a szakálla. — Mikor anyámék bementek hozzá, a kis hátsó szobájában imádkozott, volt ott egy feszület, meg mindenféle nagy könyvek. — A tudományát átadta a lányának. Jó pár évre rá mentem hozzá, mert valami baj vót a tyúkokkal, meg-