Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)
Helytörténet - Szödy, Szilárd: Adalékok a „magyar pozitivizmus” és a „szellemtörténetírásˇkapcsolatához a két világháború között
182 SZÖDY SZILÁRD jellemző adat. Gondoljuk, a fentiekből is kiderül a magyar szellemtörténet eklektikus volta, csupán még néhány fontosabbnak tartott általános — szűkebb témánk szempontjából lényegesnek tartott — gondolatot említenénk meg. Az egyik az a gondolat, hogy a szellemtörténetírás az osztályok létéről tud, de az osztályokban olyan társadalmi csoportosulást lát, amelyeket meghatározott „művelődési eszmény" tart össze. (Ennek hatása lemérhető a „Domanovszky-diszszertációkon" is.) A szellemtörténet az osztályharcot nem ismeri el. Ugyanis, mivel az osztályok szellemi kategóriák, kölcsönös megértéssel minden ellentét elsimítható közöttük. Láthatjuk egyébként a közös idealista társadalomszemlélet jelentkezését a szellemtörténet és a „pozitivizmus" között abban is, hogy a szellemtörténetben is rangot kapott „osztályfölötti objektivitás" gondolatát is a pozitivizmus fejlesztette ki. A másik fontosabb gondolat: Azt, hogy a szellemtörténet légvárakat épít, nem cáfolja meg az a tény, hogy Szekfü pl. nagy mértékben ismerte anyagát, amiből alkotott. Sőt, ez csak „hitelt adott" mások számára a légvárak építésére. Szekfü tekintélyével és szaktudásával toronymagasan áll szellemtörténész kortársai fölött. A „Magyar történet" a feudális társadalmi rendszeren belüli árutermelés legelmaradottabb formáját taglalja, a jobbágymunkaerő kizsákmányolására alapuló, árutermelésre ily módon berendezkedett nagybirtokot. A „Magyar történet" koncepciója szerint a nagybirtokos egyértelműen megdicsőül, nemzetfenntartó erőként szerepel. „Történelmi hivatása" pedig elsősorban nem ez volt, hanem a népfelkelések kíméletlen leverése, a függetlenségi mozgalmak elárulása. Kétségtelen, hogy az árutermelő nagybirtok lépés volt előre a magyar agrártársadalom fejlődésében, de korántsem egyértelműen pozitív lépés. A magyar gazdasági-társadalmi fejlődésben a majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása a későbbi porosz utas fejlődés előkészítője volt, mely viszont a magyar kapitalizmus egész fejlődését hátrányos módon érintette a XIX— XX. században. A magyar szellemtörténet pedig ezt az utat kritika helyett dicsőíti, és ezzel akarva-akaratlanul a magyar történelem egyik legrosszabb tényét dicsőítette. 19 Miben is áll alapvetően a Szekfü-féle nagybirtok koncepció? Álljon itt néhány idézet a „Magyar történet" egy-két kitételéből: Szekfü szerint 1526 után áll elő az a helyzet — „belső és külső politikai konstelláció, mely szinte intézményszerűleg a nagybirtok kezébe" tette le az államhatalmat. „A nemzetnek védelemre van szüksége, s ezt a védelmet az akkori társadalmi viszonyok között más nem nyújthatta neki, mint a nagybirtok; ez adja meg a nagybirtok túlnyomó befolyá19 Ld. çrrç még: Szigeti: i. m. 168—169.1, sának reális alapját, s egyúttal morális igazolását is." 20 Tehát a nagybirtok — nemzetfenntartó erő. De ennél is tovább lép. A jobbágyság helyzete is a nagybirtokon ideális. „Bármennyire is hézagosak is erre vonatkozó ismereteink, fel kell tennünk, hogy a parasztság anyagi kultúrája a nagybirtokon magasabb volt, semmint a kisnemesek jobbágybirtokán, vagy pedig magán a jobbágyi telken, hol a munka a nagybirtok példaadásától függetlenül folyt." 21 „A nagybirtok általában racionálisabb" — írja más helyen. A XIX. századot tárgyalva viszont egyre több olyan kitételt találunk, mely némiképpen ellentétben áll a korábbi időszakkal kapcsolatos gondolatainak. A gabonakonjunktúra idején ugyan még ezt írja: „Az új mezőgazdasághoz szükséges nagyobb tőkebefektetés az, ami ekkor is, majd a dekonjunktúrának és a deflációnak a napóleoni éveket követő korszakában továbbra is megtartja a nagybirtokot az élen, a közép- és kisbirtokok állandó mintájaként," de néhány oldallal később beismeri, hogy a középbirtokos helyzete sokkal jobb, mint a nagybirtokosoké, a középbirtokos „a következő száz évben a magyarság vezetője lesz." 22 Az 1848 utáni állapotoknál még megjegyzi ugyan, hogy: „A jobbágyság, különösen annak zsellér része, mindjárt a felszabadítás után, kiszakíttatva a földesúri felügyelet és támogatás alól (kiemelés tőlem: Sz. Sz.) megindult az agrárproletarizálódás útján", de alább ezt írja: „Száz éven át nem tanulta meg tehát a magyar paraszt a nyugateurópai haladottabb mezőgazdasági módszereket, s hogy nem tanulta meg, ezért nem ő a hibás, hanem azon osztály, amely száz év alatt magának igényelte az állam kormányzása mellett az egész társadalom vezetését." 23 Ezekkel az idézetekkel nem azt kívánjuk kimutatni, hogy a szellemtörténet nagybirtok-koncepciója megváltozott volna, csupán azt, hogy Szekfü koncepciója nagyrészt csak a XVI— XVII— XVIII. századi nagybirtokra nézve azonos, a későbbi időszakok tárgyalásánál változik. Idéznénk Szekfüt a Három nemzedék alapján, hogy lássuk, mennyiben: „A földreformellenes tábor egyik főérve az, hogy a nagybirtok sokkal többet és jobb minőségűt termel, tehát részleges megbolygatása is termelési krízist, benn fogyasztási nehézségeket, künn kivitelünk elhanyatlását jelentené, továbbá, hogy a nagybirtok kézimunkaszükségletével agrárcselédség nagy számát és ezen kívül alkalmi bérmunkások tömegét is ellátja. Lehet, hogy ez korábban így volt, az erre vonatkozó érdek szerint színezett irodalomból nehéz valami biztosat kihozni ; Trianon óta azonban 20 Hóman—Szekfü: Magyar történet (Bp. 1935) III k. 169. 1. 21 Hóman—Szekfü: i. m. III. k. 522. 1. 22 Hóman—Szekfü: i. m. V. k. 222. 1. 23 Штап—Szekfü: i. m. V. k. 539. 1.
