Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Helytörténet - Szödy, Szilárd: Adalékok a „magyar pozitivizmus” és a „szellemtörténetírásˇkapcsolatához a két világháború között

178 SZŐDY SZILÁRD egészükben, összefüggésükben nézzük azokat, nemcsak ,makacs', de kétségtelen bizonyító erejű dolgok is. A tények ha kiragadjuk őket az egészből, összefüggésükből, ha töredékek, ha önkényesek, nem tekinthetők többnek, mint puszta játéknak, vagy még annál is rosszabbnak ... az ebből adódó következtetés világos; kísérletet kell tennünk arra, hogy pontos és vitathatatlan tényekből olyan alapot teremtsünk, amelyre támaszkodni lehet és amellyel szembe lehet állítani bármelyiket azok közül az ,általános' és ,példázódó' fejtegetések közül, amelyekkel napjainkban bizonyos országokban olyan mértéktelenül visszaélnek. Ahhoz, hogy ez tényleg alapul szolgálhasson, nem egyes tényezőkből, hanem a vizsgált kérdésre vonatkozó tények összességéből kell kiindulni, egyetlen kivétel nélkül, mert másképp elkerülhetetlenül felmerül az a gyanú, mégpedig teljes joggal, hogy a tények önkényesen vannak kiválasztva, illetve összeválogatva, hogy a maguk egészében vett történelmi jelenségek objektív összefüggése és kölcsönös függése helyett szubjektív' kotyvalékot tálalnak elénk, valami piszkos dolog igazolására."

2 Azért idézzük Lenint ilyen hosszasan, mivel úgy érezzük, hogy ez az idézet alátámasztja a szellemtörténettel kapcsolatos azon gondolatunkat, hogy ez a teória melegágya lett a könnyelmű és történelmietlen hipotéziseknek, szaporán emelt épületei nagyrészt légvárak, de ezek a légvárak igen sokszor szilárdaknak és megalapozottaknak tűnnek, éppen amiatt, mert az egészükből és öszszefüggésükből kiragadott tények bizonyító erejű adatoknak látszanak. A szellemtörténeti módszer pontosan az intuíció, a történelmi személyiségek lelkivilágába való behatolás ürügyén képes gyors építkezésre, az oly sokat hangoztatott szintézis megalkotására. A szellemtörténet ugyanis az objektivitással állítja szembe az intuitivizmust, rendszerében a társadalmi evolúció eszméje átadja helyét a társadalmi viszonyok formális-analitikus tipológiájának, a fejlődéstörvények fogalmát pedig a szellemtörténetben felváltja egy olyan „ideáltípus" fogalma, amely nincs kapcsolatban semmiféle meghatározott történelmi realitással. Ezeket azonban még mind a módszer rovására írhatnánk, de tudott, hogy ennek társadalmi-politikai háttere általában a kapitalizmus „békés" fejlődésének vége, ideológiai-politikai fordulat a reakció felé. Magyarországon konkrétan pedig a Tanácsköztársaság leverése után a magyar ellenforradalmi rendszert igazoló, vagy legalább is igazolni kívánó „szellemi áramlat". A szellemtörténet tehát Magyarországon is az imperialista kapitalizmus társadalmi alapjain állott, osztálytartalmát tekintve burzsoá. Feudális 2 Lenin: Statisztika és szociológia. Lenin müvei 23. köt. Szikra 1951. 295—296. 1. és klerikális vonásait tekintve az erős feudális maradványok ideológiai támogatásának szükséglete, valamint a „történelmi osztályok" Horthykorszakbeli szerepe magyarázza. Ezért véljük azt, hogy a szellemtörténet visszalépést jelent a polgári történetírás „pozitív" irányaival szemben is, és nemcsak a történelmi materializmus követőivel szemben. Ha a két világháború közötti magyar történetírásra való hatását vizsgáljuk, nem szabad átsiklani a szellemtörténet nacionalizmusa felett sem, amely még élesebben aláhúzza világnézeti, politikai veszélyeit és azt a gondolatot, hogy csupán módszerbeli felfogása a szellemtörténeti hatás eme alapvető problematikájának megkerülését jelentené. Bár a „Domanovszky-disszertációk" [„Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez" (Szerk. Domanovszky Sándor, Bp. 1930— 1943.)] alapjában véve apolitikusak, a szellemtörténet áramába való átcsúszásuk, éppen ismeretelméleti megalapozatlanságuk miatt ilyenfajta, ideológiai „fertőzöttséget" is jelenthet azzal a megszorítással, hogy a tanulmányok íróira elsősorban a szellemtörténet „legkonzervatívabbá" váló egyénisége Szekfü Gyula hat elsősorban. Ugyanis a szellemtörténet sem tekinthető egységesnek. A 30-as évek második felében egyre inkább polarizálódik, amely polarizálódásban Szekfü a „konzervatívabb", a nyíltan jobboldali politikától egyre inkább elhatárolódó irányzatot képviseli. Ezek után az elvi kérdések után térjünk rá az ún. magyar szellemtörténet első — nagyrészt még módszerbeli — jelentkezésének vizsgálatára, Szekfü Gyula: A magyar állam életrajza с munkája alapján. A munka első kiadása Berlinben 1917-ben jelent meg egy sorozat egyik darabjaként „Der Staat Ungarn, Eine Geschichtsstudie" címen. A magyar kiadás előszavában Szekfü tudatosan vállalja Meinecke hatását, mint indító hatást és egyben arról ír, hogy ebben a munkájában kíséreli meg először a német történetírás új eredményeinek és a „német kutatás módszereinek" felhasználását a magyar történetírásban. Az előszóból és a bevezetésből kiderül, hogy ennek ellenére munkásságát a magyar polgári történetírás eddigi eredményeinek szerves folytatásának tekinti, hiszen Szalay és Horváth voltak azok, akik „széleskörű kútfői ismeretekre támaszkodva magukba szívhatták a múltbéli történés hamisítatlan egészséges levegőjét". „A kútfő-publikáció a tulajdonképpeni legközelebbi feladat dolgában . . . igen nagy sikerekre mutathat ez a régebbi korszak : amit ma hazai történetünkről tudhatunk, azt szinte kivétel nélkül ezen korszak akta- és oklevélkiadványaiból tanuljuk meg." Ez után példák gyanánt a következő neveket sorolja fel: Szilágyi Sándor, Szabó