Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)

Néprajztudomány - Zentai, Tünde: A természetfeletti lények átváltozásának kérdése az ormánsági néphit összefüggésében

AZ ÁTVÁLTOZÁSOK AZ ORMÁNSÁGI NÉPHITBEN 213 19. Az édösanyám mesélte azt is, hogy -* Martin szülének hittak azt az asszonyt, ilyen talpas házikóban lakott, - hogy annál vót, vót ilyen „lüdvérc". És akkor hát én kérdöztem édösanyámtól, hogy mi az a lüdvérc, hát az is csak úgy tudta, hogy fekete tiknak a tojását hóna alatt keltik ki. És azt mondja, így az ajtó mellett vót, ilyen kis lábasforma kacsa, kicsi-pici, mert az pici, mint a kikelt csibe, csak akkora, és az ott ücsörgött. Hát kérdözték, hogy mi az, aztán mondták, hogy kiscsibe. Szóval éjszaka, akkor tört, mindönt dobált le, csak úgy zirgött-zörgött. És hát akkor mondták, hogy hát abbú nëm jó, hogy ëgy keljön, hanem azok párosuljanak, mert ha nëm, ëgy van belüle, nëm nyüstény, akkor, hogy is mondjam, nëm hogy békét a családban. Hogy ugye ennek olyan - hogy úgy mondják - rézből van a micsodája, na, a pöcse. így mesélte édösanyám. (Okorág, Prém-Berényi Vincéné, sz. : 1906. Mf.) MI: G302.3.2.2.; G302.7.1. 20. Gyenisék házában olyan galambok voltak, akik összehordtak a gazdaságot, de az öregasszony terhére. Két kis fekete galamb volt, úgy szólétotta ükét az öregasszony, hogy: „Pipóka, Manóka". El is fogyott, nëm tudott meghalni. Mëg akart szabadulni a boszorkányos galamboktól, elküldte ükét, hogy hozzanak likatlan malomküvet, így tudott megszabadulni .A galambokat vásárban vették, lehetött vënni, de mi nëm mertünk, mert elsorvasztották a gazdájikat. (Szaporca, Vajda Sándorné, 1891.) MI: G302.3.2.3. 21. Mikor nagylány voltam, burgonyát mertünk a szomszédságban. Aztán mergyünk a burgonyát, mergyünk, egyször csak mondták, hogy siessünk, mert fölhő gyün. Hát fölnézök az égre, ëgy olyan nagy madár, mint ëgy kánya, röpült, de tiszta tüzes vót. A Margit Jánosné mondta, hogy „lüdvérc." Én kérdöztem, hogy mi az, azt mondta, hogy fekete tiknak a pici tojásából kelti ki valaki a hóna alatt. Fölöttünk röpült el a Pikó gyángyi irányába. (Luzsok, Özv. Kun Istvánné, sz. : 1904.) MI: G302.3.2.4. A halott saját emberi külseje mellett megjelenik fehér galamb, fehér kakas, nyúl, majom, macska, kutya, kotlós csirkékkel, disznó képében, valamint tüzes lényként.

39 22. Akkor az én emböröm, akkor vót éjjeliőr, amikor a Tóth Józsi apja meghalt. Hát az emböröm ment arra, látta, hogy a Tóthék pajtájának a kapuját mindég tëtték-vëtték, hol kinyitták, hol betették, egy fehér macska mëg hol kigyütt, hol bémënt. Szólt is az emböröm a Tóth Józsinak, fönkőtötte, hogy: ,,Te Józsi, - aszondi - a pajtaajtót mindég nyitikcsukik, nyitik-csukik, és a fehér macska ki-bejár." Azt mondta a Józsi, hogy ez bizony már így van, 39 A magyar hiedelemmonda-katalógus szerint B. II. 2., B. II. 5. típusszámúak. (Korner, 1970. 60.) Az Ormánságban meglévő típusokról részletesebben: Zentai, 1972. mióta szegény édösapám meghalt. (Kémes, Ör Kovács Jánosné, sz. : 1895.) MI: Е423.1.2Л. 23. Öreganyám anyósa, mikor meghalt, hazajárt disznó képében, mert nagyon káromkodós volt. Éjszaka ilyenkor tiloltak az asszonyok, mikor gyütt a disznó, nagyon féltek, irdatlan nagy disznó volt. Szóltak öregapámnak, hogy ëgy nagy disznó jár. Öregapám monda, hogy „Ne féjjetök, majd én elkergetöm!" Éjjel kiment az asszonyokhoz, ahol tiloltak, de ott el is aludt. Egyször csak gyün mëgen a disznó, fölkötötték nagyapámat, hogy meggyütt mëgen a disznó. Öregapám fölugrott, és megkérdözte, hogy: „Hol van hát?!" Amikor meglátta, elkezdte kergetni a temető felé, jól megverte a vellával, akkor a disznó eltűnt. Öregapám mëg igön futott hazafelé, gyorsan beugrott az istállóba. Akkor nagy szél támadt, örgapámat hívtuk lefeküdni, de ő csak egyre azt mondta: „Nëm merők bemenni a házba." Azt ott aludt az istállóban. (Szaporca, Vajda Sándorné, sz. : 1891.) MI: E423.1.5.; D136. 24. Éjjel gazdátlan kotlós járt csirkékkel, ha megfogták, semmivé vált, mert bűnös halottak voltak. (Szaporca, Vajda Sándorné, sz. : 1891.) MI: E423.3.6. 25. Nagyanyám mesélte, a szomszédjikkal történt mëg. Ment kocsival Vajszlóra, egyször csak a lovak nagyon erőlködve húzták a kocsit, és észrevette, hogy mellette egy tüzesembör ül. Félt nagyon, húzódott el tüle, de az mëg utána. Már olyan közel volt, hogy pörkölte a bajuszát, akkor elkáromkodta magát. Akkor a tüzesembör eltűnt a kocsiról, a lovak pedig könnyen húzták tovább a kocsit. A tüzesembör még utána szólt: „Ö te gonosz embör, csak egy Miatyánkot mondtál volna el, akkor megszabadultam volna!" (Nagycsány, Bencs Gizella, sz.: 1942.) MI: E421.3. А kísértet'

10 ember alakjában gyakran lólábú, ilyenkor emlékeztet az ödrögre, de nem nevezik annak, gyakran tüzes jelenség. 26. Valamikor a nagyapám apja a Lankai-pusztánál odaszorult télen a kis halászházba. Volt ott ëgy kis zsír, liszt, úgy hogy tudott ënni valamit. Ügy gondolva, hogy ott marad éjszakára, mert nagy hóvihar volt. Amint ott üldögél, egyször csak halli ám, hogy nyílik az ajtó, lekapta a puskáját, - mer olyan halász-vadász embör vót, ott vót a feje fölött a puskája - lëkapi, hát begyün ëgy asszony. Nëm is köszönt, nëm is szólt ëgy szót sëm, annyi nëm sok, csak odaállt a kályháhol, nekidütötte a farát, azt csak állt, de nem szólt, csak nízött. Az öregapám mëg nízi, hát lati ám, hogy lólába van, de megijedt ám, gondolta, ez nem lësz jó, nëm is mert megszólalni. Az asszony mëg csak ott állt, oszt az sëm szólt /l0 A kérdés részletes feldolgozását irodalommal együtt lásd Zentai, 1972.