Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)

Néprajztudomány - Zentai, János: Ormánság nyugati határa és belső tagolódása

ORMÁNSÁG HATARA, BELSŐ TAGOLÓDÁSA 20I lakosságú folyosó, amely közvetlen érintkezésüket megakadályozza. Ez a katolikus sáv keskeny, csak egy-egy falu, leginkább nagybirtok terül el rajta. A térképen (i. sz.) jól látható, mennyire kevés a szigetvidéki községbeliek házasságkötései között az ormánságiakkal, viszont az ormánságiakban a szigetvidékiekkel való kapcsolat. (Lásd még a 3. és 4. sz. térképeket.) Ezek alapján is bátran elfogadhatjuk a nyugati határt. A keleti határt, mint fentebb már mondottuk, ezen a módon az előző tanulmányban megvontuk, az utána folytatott helyszíni kutatások alapján ezt már véglegesnek mondhatjuk. Vegyük azért mégegyszer kézbe az 1. sz. térképet. Ha az Ormánság központjából kiindulunk kelet felé, láthatjuk, hogy az Ormánságon kívüliekkel kötött házasságok aránya fokozatosan növekedik. Egyszer azután eljutunk egy pontig, ahol az ormánságiakkal kötött házasságok száma az eddigi 60-70%-ról egyszerre 20% alá csökken. Nos ez a határvonal az Ormánság és Külső-Drávaszög

2 között. Igaz, van egy község - Szava - (a térképen 43 folyószám), amelyiknél az ormánságiakkal kötött házasságok száma van némi (55%-os) többségben. Ezért mégis Ormánságon kívülinek jelöltük. Miért? Az elemzés hibás, vagy az elmélet mondott csődöt? Egyik sem. Törvényszerű, amikor két naprajzi csoport területileg érintkezik, különösen ha azok lakossága több dologban hasonlít egymáshoz, mint ebben az esetben, mindkettő református lakosságú, tájjeleg, életkörülmények egyeznek, - ilyenkor az érintkezési felületen óhatatlanul bekövetkezik egy bizonyos fokú keveredés, különösen, amikor az ősi zártság már felbomlásnak indult. Ez a megállapítás érvényes a fenti esetre is. Szava községet egyéb irányú néprajzi képe alapján inkább külső-drávaszögi községnek vehetjük, erős ormánsági ráhatással, illetve keveredéssel. Bár az sem lehetetlen, hogy egykor néprajzilag teljesen az ormánságihoz tartozott. (Ezt igyekszem majd részletesebben kifejteni Baranya megye összes magyar néprajzi csoportjainak elhatárolását célzó, kéziratban már legnagyobbrészt meglevő tanulmányomban.) Szava ellentéteként ott van a közelben Márfa község (térképen 42 fsz.) Ezt bár ormánságinak vettük, itt a drávaszögi ráhatás erős, (a házasságkötési arány csak 57%-os ormánsági többségű.) A két község így erősen átmeneti jellegű, - e jelentéktelen területen a két néprajzi csoport fedi egymást; ezen a kis részen olyan éles, vitathatatlan határt megvonni, mint a többi helyen, nem lehet. Az elmondottak és bemutatottak szerint, azt hiszem szerénytelenség nélkül kijelenthetjük, hogy az - A már említett előző tanulmányban (JPMÉ 1966.) a2 Ormánságtól keletre fekvő területet, táj jelege szerint két részre bontva: Drávavölgy és Hegyföld elnevezésekben tüntettem fel. Minthogy azóta meggyőződtem, hogy néprajzilag mind a két terület lakossága a drávaszögi magyarsággal egy, ezután őket így nevezem meg; az Ormánsággal szomszédos, mai Magyarországhoz tartozó részét: Külső-Drávaszögnek. Ormánság néprajzi határainak megállapítása lezártnak tekinthető.

3 Valahány néprajzos - de nyelvész is -, aki az Ormánsággal mélyrehatóbban foglalkozott, mindenik hamar rájött, hogy több tekintetben gyakran feltűnő eltérés mutatkozik az Ormánság keleti és nyugati fele között. A szakemberek többször meg is említik ezt, de általában megelégszenek az egyes eltérésekre való rámutatással, Keleti- és Nyugati-Ormánság megjelöléssel. Senki sem kísérelte meg, hogy csak megközelítő pontossággal is megállapítsa, hol lehet a határ ha ugyan van ilyen - a két néprajzi alcsoport, a keleti és nyugati között. Nos, ha a házassági kapcsolatok vizsgálata, illetve alkalmazása olyan megbízható segédeszköz a néprajzi csoportok elhatárolásában, vajon alkalmas-e az ilyen kevésbé feltűnő különbözőségek nyomán feltételezhető határ kimutatására? Megkíséreljük. Az Ormánság községei, még baranyai viszonylatban is kis létszámúak. Az őslakos reformátusságot véve figyelembe, egyetlen település sem haladja meg az ezeres főt, a legtöbb négyszáz körüli, de van közte még kétszázon aluli lakosságú is. (Ezek az 50-100 év előtti állapotok.) Természetesen az ilyen.alacsony lélekszámú települések lakossága nem folytathat endogámikus rendszerű házasodást biológiai károsodás nélkül. Hogy néz ki tehát náluk az exogámia? Milyen irányban terjed, milyen hatékonysággal? Egy kis falu lakossága természetesen a legközelebbi szomszéd faluval érintkezik; így volt ez különösen a múltban, amikor a közlekedési lehetőségek még nagyon korlátozottak voltak. Itt, ahol az apró települések egymáshoz elég közel terülnek el, аг érintkezés lehetőségei még szorosabbak lehettek. Vonatkozik ez természetesen a házassági kapcsolatokra is. Ahogy távolodnak a községek egymástól, olyan arányban fogy az exogámikus házasságkötések száma is. Persze kisebb-nagyobb eltérések azért mutatkozhatnak, aminek többféle oka lehet, - majd ezek egyike lesz számunkra a legérdekesebb. Tekintsünk most el a kislétszámú kivételtől, nézzük először a szabályos eseteket. Ha egyéb tényezők nem játszanának közre, az exogámia „szabályosan", mondhatni sematikusan alakulna. A gyakorlatba áttéve úgy nézne ki a házassági kapcsolatok alakulása, hogy egy-egy községből kiindulva minden irányba arányosan terjed, a távolsággal fordított arányban csökkenően. Ormánsági viszonylatban nézve a kérdést, - minthogy e terület keskeny sávban húzódik kelet-nyugat irányban, észak és dél irányába a kísérletet aligha lehetne végrehajtani. Tehát kezdjük az elemzést nyugat-keleti irányba; különben is a bizonyos, területen belüli eltérések is ebben az irányban tűnnek fel. 3 Egy következő, adataiban legnagyobbrészt felgyújtott, részben már kéziratban levő nagyobb munkámban, ahoi egész Baranya megye teljes magyarságának néprajzi csoportokra való bontását, illetve az egyes néprajzi csoportok elhatárolását igyekszem bemutatni, ott foglalkozom az Ormánsággal is bővebben, s több ezzel kapcsolatos kérdéssel.