Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)
Helytörténet - Kopasz, Gábor: Régi pécsi kézműves mesterségek
174 KOPASZ GÁBOR szokását és úgy intézkedett, hogy a német szabó és cipész legényeket be kell zárni abban az esetben, ha hétfőn nem dolgoznak munkahelyükön. 23 A mohácsi filiális céhbeli mestereket is arra hívták fel, hogy a segédeket szoktassák le a megrögzött hétfői munkamulasztásaikról. Ha az először alkalmazott kisebb fenylítés nem vezetett eredményre, 12 pálcaütéssel büntette őket a városi tanács, későbbi esetekben pedig a vármegye fogházába utalták át őket. 24 A céheknek Pécsett jelentős iparfejlesztő és iparvédő szerepük volt. A céhes ipar fejlesztésére feltétlenül jó hatással volt maga az a tény, hogy a kézműiparosok a céhekben mint érdekvédelmi testületekben tömörültek. Ezt a célt szolgálta az is, hogy a céhek ellenőrizték a gyártmányok minőségét, segítették tagjaik nyersanyagbeszerzését és védelmezték értékesítési lehetőségét. Tervszerű ipari termelésről ebben a korban még nem beszélhetünk, de érdekes jelenség, hogy más megyék és városok kézművesei javaslattal fordultak a pécsi céhekhez, hogy csökkentsék, szabályozzák árutermelésüket. A mosoni gyapjúművesek is megkeresték Pécs város tanácsát és javasolták, hogy a pécsi posztósok milyen mennyiségben készítsenek posztót. 25 Pécsett az iparnak az az ágazata, amelynek akár mint hajtóerőként, akár mint mosó vagy áztató eszközként vízre volt szüksége, jelentős részben a budai külvárosba, közelebbről a Tettye patak medre köré települt. A Tettye körül csoportosultak az őrlő és ványoló malmok, a papír és puskapor malom, valamint a különböző tímárműhelyek. A posztóverés céljára itt létesített kallómalmok esetében a Tettye patak adta a hajtóerőt is és egyben a posztó áztatására is szolgált. A kallómalmok verték, forgatták a pokrócot, s a Tettye vízében mosták. A kallómalmok csak tiszta gyapjúból és állatbőrből készítették a pokrócokat, amelyek egy emberéletet is kiszolgáltak. A Tettye vizének tehát mint hajtóerőnek rendkívül fontos szerepet tulajdonítottak. Némely iparágban, mint a vasművesek, főképpen pedig a kovácsmesterek, szénnel dolgoztak. Érdekes, hogy a szén használatától lehetőleg óvták a mestereket, lakások fűtésétől pedig egyenesen eltiltották őket, nehogy a széngáz halálesetet okozzon. Jelent meg olyan országos rendelet is, amely a kézműveseknek hazai nyersanyaggal való ellátását akarta biztosítani. A hazai bőrfogyasztás és a tímármesterek nyersanyaggal való ellátása érdekében megtiltották a nyersbőröknek idegen országokba való kiszállítását. Nemzetgazdasgi érdekből a bőröket itthon kellett kikészíteni. A cserzőanyag előállítása céljából úgy szólt a rendelet, hogy tölgyfagubacsból kell preparátumot készíteni. 20 A csapók és szűrszabók készítményeiket, a szűröket ún. fehérfölddel szokták fehéríteni, festeni. Mivel ezt ártalmasnak, 23 Uo. 725/1781. közig. sz. 24 Baranyai megyei Levéltár. Mohács v. lt. Közgy. jkv. 1776-1803. köt. 719. old. 25 Uo. Pécs v. lt. 661/1783. jkv. sz. 2fi Uo. 675/1783. jkv. sz. mérgezőnek tartották, az ezzel való fehérítést eltiltották. A céhbeli mesterek készítményeinek értékesítése részben közvetlenül a műhelyekből, részben pedig a heti piacokon és országos vásárokon történt. Mind a heti piacokon, mind pedig az országos vásárokon a városi tanács biztosította a helyi mesterek helyfoglalási és árulási jogait. A tanács kijelölte az egyes céhek és mestereik helyét a heti piacokon és országos vásárokon. A kijelölés a céhek vezetőségének megkérdezésével történt, akik éberen ügyeltek piaci jogaikra, különösen az idegen helységekből megjelent mesterekkel szemben. E téren nemcsak a mindennapi áruforgalom gondjai, hanem az árrögzítés szempontjai is vezérelték őket. A pécsi kézműves mesterek nemcsak a helyi áruforgalomban voltak érdekeltek, hanem eljártak más közelebbi és távolabbi vásárokra is: Székesfehérvárra, Győrbe, Bajára, Szabadkára, Eszékre, Vukóvárra, Verőcére, sőt Pestre is. Rendszerint csoportosan vásároztak, több mester állt össze, olykor egész karaván indult útnak szekereken. A vidéki mesterek termékeinek értékesítése hasonló módon történt. Ugyanúgy védték piaci jogaikat, mint a megye székhelyén működő központi céhek kézművesei. A siklósi fazekasok kifogást emeltek az ellen, hogy az ottani kereskedők bécsi gyártmányú edényeket árulnak és kérték ennek betiltását. A kereskedők azzal védekeztek, hogy a siklósi gelencsérek nem szoktak és nem is tudnak olyan edényeket készíteni, mint amilyeneket ők árulnak. A fazekasok, a kereskedők vitájában végül is a siklósi úriszéknek kellett dönteni. Az úriszék döntése pedig úgy szólt, hogy a fazekasok vásárolják fel a kereskedőktől az edényeket és ugyanolyan áron adják tovább, mint a kereskedők. A siklósi gelencséreknek más esetben is voltak sérelmeik piaci ügyekben. Többször fordultak panaszukkal a helytartótanácshoz is, míg végül aztán ez döntött piaci sérelmükben. A pécsi kézműves mesterek országos viszonylatban is kivették részüket a lakosság iparcikkekkel való ellátásából, sőt bekapcsolták a pécsieket a katonaság szükségleteinek ellátásába is. A Helytartótanács 1805-ben leiratban fordult Baranya vármegye közönségéhez, hogy katonai célokra sürgősen sarukra, lábszárvédőkre és csizmákra van szüksége. Megadta ezen iparcikkeknek az árát is. A saruknak párjáért 3-3 ft. 15 kr.-t, a lábszárvédőkért 5 ft. 50 kr.-6 ft.-ot, a csizmák párjáért pedig 5-5 ft. 20 kr.-t helyezett kilátásba a helytartótanács. A szállítás után az áruk kifizetése az óbudai gazdasági hivatal feladata volt. A helytartótanács úgy intézkedett, hogy a megye hívja fel a vargák és csizmadiák összes céheit. Ugyanígy felhívást kell intézni a szabó, szíjgyártó és nyerges mesterek testületeihez, s Baranya megye közönsége is hasson oda, hogy a hadsereg részére szükséges ruházati felszerelés elkészüljön. 27 27 Uo. Baranya m. lt. 1423/1805. alisp. sz.
