Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)

Helytörténet - Kopasz, Gábor: Régi pécsi kézműves mesterségek

168 KOPASZ GÁBOIt is tudatosan és következetesen támogatta a céhek és céhbeli kézműves mesterek munkáját. Segítette a céhek nyersanyagbeszerzését. Biztosította a piaci feltételeket, az országos vásárokon és heti piacokon a helybeli mesterek elsőbbségi helyfoglalási és árusítási jogát idegen kézműves mesterekkel szemben. Minden tanácsbelinek feladata volt, hogy mint céhbiztos felügyeljen arra a 4-5 céhre, amelynek felügyeletével a közgyűlés megbízta. Mivel a Tettye patak környéke, az ún. Malomszeg a feudális korban hosszú ideig Pécs legfőbb iparvidéke volt és a Tettye vize szolgáltatta a hajtóerőt a különböző (őrlő, ványoló, puskapor, papír) malmok hajtásához, a vizet a tímárok munkájához, a városi tanács mindig feladatának tartotta a Tettye forrás és patak üzemképes állapotban való tartását/

1 De a tímárok részére cserzőanyag termeléséről is gondoskodott Pécs város tanácsa, ami kitűnik abból is, hogy 1847-ben az erdei gazdasági ülésen Dollinger polgármester és Müller helyettes szószóló jelentették, hogy 35 szömörce gyökér ültetését elvégeztették. A szömörcék 1846. évi őszi ültetése és öntözése 3 pengő forintba került, s ennek az összegnek kifizetésére utasították a városi pénztárt.

5 A városi tűzoltóság megszervezése előtt a céhek fontos városi tűzrendészeti feladatokat is elláttak tűzvész alkalmával. Sőt mondhatjuk, hogy tűzesetkor a céhek tagjaira hárult a legfontosabb oltási feladat. Ennek szemléltetésére idézzük Pécs város 1778-ban készült tűzoltási rendtartásából a 10. pontot. Ez azért is figyelemre méltó, mert kitűnik belőle, hogy milyen iparág szerinti mesterek működtek Pécsett.

6 „Tüz ellen való rendtartás, mely hogy ezen Pécs városának lakosai által megtartassék, kiadatott." (A tűzrendtartás megszabta a céhek feladatait is. A tűzrendészeti szabályzat 19 pontból áll. A céhek tűzrendészeti teendőivel a 10. pont foglalkozik.) „10. - A történendő tűznek veszedelmében a céhek ily rendet fognak tartani : 1. A föcskendőkre szorgalmasan gondja fog lenni a kovács és lakatos mestereknek, azoknak húzására és rudak nyomására kőműves és németvarga mestereknek. 2. A csáklyák elhozására a kalmárok és kránicok fognak sietni a pintérekkel. 3. A sörfőzők, föstők, bábsütők, szappanosok, bádogosok, kolompárok és a város béresei a vízzel megtöltve tartott hordóknak, úgyszintén mindnyájan, akiknek lovai és ökrei vannak, maguk hordóiban víznek hordására rendeltetnek. 4. Az ácsoknak, bognároknak, mészárosoknak, esztergályosoknak, csutorásoknak kötelességük lészen a lajtorjákat elhozni és fejszékkel a ház födelére fölmenni és a házakat védelmezni. 4 Uo. 908/1785. közig. sz. 5 Uo. 1588/1847. jkv. sz. 6 Uo. 700/1778. közgy. sz. E kérdésről részletesebben lásd még Kopasz Gábor: A magyar városok rendészete a dualizmus korában. Levéltári Szemle, 1963. évi 1-2. sz. 5. A csizmadiáknak, tobakoknak, pokrócosoknak, tímároknak, pékeknek, fésűcsinálóknak, csapóknak, kesztyűcsinálóknak, posztósoknak, hogy a sajtárokban elegendő vizet hordjanak, kötelességük lesz, hasonlóképpen a (kép) íróknak és borbélyoknak. 6. A csatornákhoz, hogy szüntelen vizet merítsenek és hordjanak, a szíjgyártók, szűcsök, kötélgyártók, molnárok, takácsok, nyereggyártók, kapcakötők, késcsinálok, üvegesek, könyvkötők rendeltetnek, idetartozandók lesznek a gelencsérek is. 7. A gombkötők, kalaposok, gombcsinálók, süvegesek, csatcsinálók, szitakötők, asztalosok, ötvösök, korcsmárosok, szabók és vargák, ahol a szükség fogja magával hozni, segítségül fognak lenni, azét is kemény büntetés alatt tartozni fognak megjelenni. 8. A kéménytisztítók és a többiek, akik netalán feledékenységből lemaradtak volna, vizes pokrócokkal és sátorokkal a kémények mellé és a házak tetejére rendeltetnek." (9-10. bekezdések már nem szólnak kifejezetten a céhekről.) Ilyen jelentős iparral rendelkező városban, mint Pécs, a céhek a társadalmi életben is fontos szerepet játszottak. A vándorlásról hazatért mesterlegények, akik megalkották a műremeket és letették a mestervizsgát, minden áldozatot meghoztak azért, hogy pécsi városi polgárjogot szerezzenek és a nekik megfelelő céhbe bejussanak. Mivel az ipari érdekvédelemre való tekintettel a céheknek rendszerint zárt számú tagjai voltak, új mesternek igen nehéz volt a céhtagságot elnyerni. A XIX. század közepére már annyira megcsontosodott a céhszervezet, hogy csak kihalás esetén lehetett az egyes céhekbe új tagot felvenni. Az elhalt férj céhes iparjogát is az özvegy örökölte, ezért megkönnyítette az új mesterek részére a céhbe való felvételt, ha valaki az elhalt mester fiatal özvegyét, vagy az idős mester leányát feleségül vette. Ha valaki semmiképpen sem tudott Pécsett a céhbe bejutni, még pécsi születésűek is szívesen vállalkoztak arra, hogy kimenjenek Mohácsra, Siklósra, Szigetvárra filiális mestereknek. A vidéki mestereket is nyilvántartották a pécsi céhkönyvekben, tanonctartásukat, munkájukat, céhtársadalmi és céhjogi szerepüket külön szabályozták. Ez kiterjedt még arra is, hogy milyen céhünnepélyeken, vagy céhösszejöveteleken vehetnek részt. A céhek vezetőségei beleszóltak a tagok magánéletébe, a szokásos erkölcsi magaviseletre, vallásos gyakorlatra, templombajárásra kötelezték a céhtagokat. A céhszervezetek működése rányomta bélyegét az egész város társadalmi életére. Nagy befolyással volt a céhek életére és működésére a r. kat. egyház is, amely a török utáni ellenreformációs időszakban különösen éreztette szigorát. Céhszabályok írták elő, hogy nem katolikusok a pécsi céhekbe nem vehetők fel, céhen kívül viszont mester nem dolgozhatott. A mészáros céh is a török alóli felszabaduláskor olyan álláspontot foglalt el, hogy mivel Pécs nem szabad királyi, hanem