Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - Zentai, Tünde: A kísértet és a visszajáró halott epikus megjelenítése Ormánságban

A KÍSÉRTET ÉS A VISSZAJÁRÓ HALOTT 303 KÍSÉRTETEK 1. Az Ambrus Józsinak Szaporcán vót a szeretője, odajárt mindön este. Hát egyször amikor mén, — ugye a temetőn kell körösztül menni — mikor ment a temetőné, mögé szegődött valami. Egy lány vót. Bizony Isten, borzadok, borzadok, földig érő haja vót. A Józsi nagyon megrémült. Amikor beért Szaporcára, a Bali Józsiékhó, kérdozték, mi lelte. Mondta, hogy mit látott, hogy attu a hosszihajú lánytu ijedt meg. Egyre mondták neki, hogy aludjon ott, de csak nem aludt, hanem elindult haza. Hát amint odaért a temetőhő, hát megen csak ott állt a lány, megvárta. A Józsi csak elkezdött szalanni, futott, futott hazáig, de a lány nem maradt el, mindég nyomába vót, egész a kémösi faluvégig. A Józsi úgy megrémült, hogy azonnyomban ágynak esött, egy hét után meg is halt. (Kémes, ör Kovács Jánosné, sz. : 1895.) 2. Vajszlóból Hidvég fele gyüttek este egy asszony meg egy embör kocsin. Az asszony kocsizott. Egyszer csak egy fehér ruhás asszony odaállt az embör mellé, azt gyütt, gyütt vélik a kocsi mellett. Még az asszony vette észre elébb, szól az urának: „Nizd embör, egy kurva!" Az embör meg megmérgelődött, hogy mért gyün, meg akarta ütni. „Ne bántsd — aszondi a felesége — hadd gyüjjön!" Búzakoszorú volt az asszony fején, kísértet volt. (Luzsok, Szabó Istvánné, sz. : 1906) 3. Valamikor éjjel kimentek legeltetni a lovakat a temető mellé, a sógora elaludt, ő, a nagyapám meg nem. Egyszer csak a háta mögött valami mozgást hall, hátra akar nézni, de nem tudta ám a fejét megfordítani. Egyszer csak előjött egy embör, a tűzhöz, akkora feje volt, mint egy bogrács. A nagyapám mellett volt egy ía, meg akarta fogni, hogy fejbe verje azt a valamit. De nem bírta megmozdítani a kezét sem. Az a valami, hát az a bográcsfejű embör meg nem szólt egy szót sem, csak egy darabig állt aztán elment. (Luzsok, Kis Bíró József, sz.: 1892) 4. Volt egy gépész a malomban, Landtaller Istvánnak hívták, az mesélte, hogy amikor éjjel is ölettek, ugye mindég éjjel gyütt haza, ott mi előttünk mindég látott egy libát, de megfogni nem bírta. Már később félt mikor gyütt haza.— Sokszor látta, egyszer csak eltűnt, többet sosem gyütt. Késértetféle lehetött. (Kémes, Molnár Lajos, sz. : 1895). 5. Nagyapám mesélte, hogy kihajtották a teheneket éjjel legeltetni. Egyszer csak látják ám, hogy a temető körül egy fekete hintó megy körül-körül. Egyszer csak ének hangzott az égből, ilyen templomi ének volt. A hintó megkerülte háromszor-négyszer a temetőt, aztán eltűnt, az ének is abbamaradt. A nagyapám meg a társai nagyon megrémültek. (Vejti, Kamu Péterné, sz.: 1888). G. A márfai Ács János apja, az Ács Józsi egyször ment haza kocsival, késő volt már, hát amikor az óra elütötte a tizenkettőt, elnehezödtek a lovai, valamik fölűtek,, de nagyon nehezek voltak Mire hazaért a lovak már majd kettészakadtak a nagy erőlködéstű. Hogy mik voltak azok, nem tudom, nem lehetött látni semmit. (Drávapalkonya, Dani Józsefné, sz. : 1896). 7. Kinn a nádasháznál valakik dobálódtak, de nem lehetött látni ükét. Mindönkit eltaláltak, aki odament, akárhogyan is betakarózott. A Gellei János is kiment a jegyesével megnézni, hogy igaz-e, azt őt is mellbe dobták sárgolyóbissal, amiben sok szőr volt. Még neszt sem hallottak. (Szava, Török Pálné, sz.: 1884). 8. Most is beszélnek ilyenöket. Mondik, hogy láttak valami kísértetfélét most, mikor a pécsi vásár volt. Egy embör elindult Szabadszentkirályról a vásárra, ugye még éjszaka kellött neki elindulni, hogy reggelre odaérj ön, marhát vivött eladni. Amint egy ilyen kis erdőféléhöz ér, lati ám, hogy messziről valami fénylik, a fényösség egyre közelödött, mikor már egészen közelgyütt, látta az embör, hogy fényös valami embör alakot formáz. Mikor az odaért, megszólalt: „Te most elmégy a vásárra, a tehenet el fogod adni tizönháromezer forintért, aztán vegyél neköm három zsebkendőt! De meg ne feledközzél róla, ett várlak, nehogy megpróbálj más felé menni, mert utolérlek!" Űgy is lett, jó vevő akadt, az embör eladta a tehenét tizönháromezer forintért, utána vevött három zsebkendőt. Elindul haza, amikor a kis erdőhöz ért, hát megen megjelent a fényös embör, azt megkérdözte: „Hoztál-e neköm zsebkendőt?" mondi az embör, hogy hoztam, azzal oda is adta neki. A fényös embör meg elvette, akkor így szólt: „A.z első zsebkendő az idei szárazság, a második a jövő évi aszály, a harmadik éhhalál/' Akkor aztán eltűnt. — Mindönütt beszélik, azt mondik igaz, de én nem nagyon hiszöm el. (Baranyahidvég, Kun Sándor, sz.: 1886). 9. Régön, amikor még az embörök éjjel legeltették a lovakat, akkor történt. Hideg volt éjjel nagy tüzet raktak a csikósok, köréje feküdtek, és úgy aludtak. A fejik a tűz felé volt, és hogy a lábik sem fázzon, arra ráhúzták a bundás sapkájukat. Arra gyütt a tüzesembör, és csodálkozott. „No, én még ilyen emböröket nem láttam,. — mondta — akiknek két fejük van!" Azzal szétkotorta a tüzet rá az embörökre, azok mind elégtek. — Ezt még a nagyanyám mesélte. (Nagycsány, Bencs Gizella, sz. : 1942).