Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Művészettörténet - Aknai, Tamás: Szecessziós sajtógrafika

354 AKNAI TAMÁS 1883-tól 85-ig a Nyomdászok Közlönye, majd pedig kisebb megszakításokkal a Magyar Nyomaaszok Évkönyve (1883—1910), 1888-tól 1914-ig a Magyar Nyomdászat, Nyomdaszati Évkönyve és az Útikalauz (melyből 1899-ben a Magyar Grafika vált ki) segítették az előrelépést. E segítség nélkül aligha képzelhető el, hogy a fantasztikus mennyiségű betűtípust, a fametszet és litográfia cinkontéses eljárásait valaha is meghonosíthatták volna. A századfordulón, nem sokkal a mathieldenhőheni próbálkozások után jelentek meg hazánkban is azok a nyomdaszati eljárások, melyek nem kívánták a tervezőművész közreműködését. A litografáláson felnőtt élelmes mesterek olyan ékítményeket termeltek, amelyeket egyszerű esztétikai érzékkel is variálni tudtak. Jelentéktelen rajztudással tovább lehetett fejleszteni ezeket a léniákkal, hasábokkal összefogott, néha a szalagfonat ficánkolását is utánzó motívumokat. (A fotómechanikus klisé csak harminc évvel a századforduló után tette egyszerűbbé a képszerkesztést).

24 (8.-9. kép) Ez a felfogás a tchnikai lehetőségekkel legszorosabban összekapcsolódva alkotta az ún. szabad irányt, mely a művészet, politika és grand art érlelődése szempontjából mellékvágányon haladt, és csak viszonylag későn, a hü24 Ekkor azonban a szecesszió szertelensége a tipográfiai felfogásokból eltűnt. szas évek végén találkozott a szecesszióból kilábaló, kevésbé spirituális magvú törekvésekkel, Kassák Lajos tipográfiai munkáiban érve el csúcspontját. Bár az ellentétes reagálások sokszor nehezítették a tipográfusok törekvéseit, egyre gyakrabban állítottak ki plakátokat a hetenként születő lapok, egyre több illusztrációt és díszítményt használtak fel. Grafikai Egyesülés is aiakult, amelynek feladata a grafikai műfajok népszerűsítése és gyűjtemények fejlesztése volt. ,

;

.Az ötszáz éve élt kéziratkedvelők elrémülve vehetik tudomásul, hogy egy nap alatt sajtóval többet lehet nyomni, mint amennyit az ember egy év alatt írni képes. A grafikai művészetek huszadik századba forduló állapotáról pedig így ír a korabeli kritikus :

2:í „A sokszorosítás, az egykor nagyjelentőségű művészeti ág már a 18. században mesterséggé süllyedt, attól kezdve elvesztette önállóságát." Az is észrevehető azonban, hogy a grafikai művészetet a kommunikáció, üzletszerű igények, szeriális termelés hasonulásra kényszerítette. Ez azonban nem jelentette az önállóság elvesztését, csak ideig-óráig, amíg a fotómechanikus eljárással pontosan átvehető nem lett a rajz, nyomat stb. De ez a periódus ugyancsak a harmincas évekre esik, amikor a szeceszszió elfelejtett emlék volt csupán. A konvencionális sokszorosítási technikák keletje a lapok példányszámaival fordított arányban csökkent, a talajukat vesztett grafikusok új territóriumokat keresve sodródtak a hírlap-sajtó, időszakos kiadványok, reklámcégek felé, noha azok a művészi hírnév terjesztésében nem váltották be a mesterek reményeit. De nem is válthatták be, mert a fokozatosabban szabaddá váló gazdaság megszámlálhatatlan speciális oldalhajtása nem mindig nyújtotta legnagyobb felületét a díszítőművészetnek, mert annak igénye a szimbolikus gondolatiság, ornamentumban kristályosodó nemzeti szellem kinyilvánítása volt, és így nem számíthatott az ipari termeléssel való spontán viszont-kapcsolatra. Morris és Ruskin művészetet az élettel megértő harmóniába rendelő elgondolásai nem tehették — mert kevésbé voltak szabatosak mint egy műfaj esztétikája — népszerűvé és használhatóvá azt a szemléletet, mely minden szocíalisztikus motívuma ellenére még igen sokat merített a historizmus szellemiségéből, és díszített az eklektika tónusaival. 25 DOYLE, С: A tulipános palota őre. Budapest. 1920. A könyvben díszítményül hasábok, színes léniák geometrikus szövevényében néhány kartus szolgál. A kartus hatása fametszethez hasonló. 9. kép