Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Művészettörténet - Hárs, Éva: Martyn Ferenc és a „Párizsi iskola” (1926–1940). Részlet az életmű monografikus feldolgozásából

MARTYN FERENC ÉS A „PÁRIZSI ISKOLA" (1926—1940) 335 közelített: „Ami otthoni műveimet illeti, a magam részéről nagyon szeretném kiállítani a ,,Háromszög"-et, a nyáron készült kisebbik kompozíciómat . . . Ha nem volna aktuális a dolog, úgy csak az öt rézkarc kerülne sorra — bár, ismételnem kell, én szívesen vállalom érte a felelősséget a pécsiek előtt, habár a festménnyel bizonyos időközzel megelőzöm őket."

6 E kompozíciónak nem sikerült nyomára jutni, így csak feltételezzük, hogy valószínűleg a fent leírt és a szürreális felfogás körébe utalt festmények sorához kapcsolódott, noha a címe alapján lehetett azoknál elvontabb, geometrikus elemekből szerkesztett formakísérlet is. Ha így van, minden bizonnyal ez volt absztrakt kompozíciónak egyik első próbálkozása. Alig ismerünk néhányat Martyn ez időben készült és Franciaországban maradt pasztellképeiből és krétarajzaiból is, amelyeken következetesen és céltudatosan alakította erőteljesen szerkesztő, a tárgyi elemeket egyre jobban transzponáló alkotó módszerét. A hazaküldött és számunkra ily módon hozzáférhető olajfestmények 1927—35 között leíró táj-ábrázolások, városképek. Ezek Martyn utazásai során készültek, a nyári hónapokban, amikor az európai gyűjtemények megismerésére tanulmányutakat tett Olaszországba, Spanyolországba, vagy hazatért Svájcon, Németországon át. Eközben az idegen tájak, varázsos szépségű középkori városok, hangos és színes kikötők friss élménye, festői látványa kínálkozott és Martyn mindezekből számtalan képet őrzött meg memóriájában. "Útközben (de visszatérve párizsi műhelyében is) a látott világot festői valósággá formálta. Kitűnő-megfigyelőkészsége folytán ezek a képek mindenkor a közvetlen élmény őszinteségét árasztják. S mert Rippl-Rónai mellett már gyermekkorában megtanulta, miként kell észrevenni, felfogni a szabad természet és a mindennapi élet ezernyi rezdülését, a tájképek, városokról készült leíró kompozíciók mindanynyiszor új festői örömöt jelentettek számára. E művek alapján végigkísérhetjük utazásait: a Dieppe-i kikötőt már párizsi tartózkodása első évében, 1926-ban megfestette. A következő évben Spanyolországba utazott. így alkalom kínálkozott arra, hogy a dél-franciaországi Banyuls-sur-Mer-ben felkeresse Maillolt, a szobrászt, Rippl-Rónai régi kedves barátját. A déli tengerpart ragyogó, tiszta színei tükröződnek vissza a közeli kis kikötővárosról, Collioure-ról festett képén (3. kép). E városka szépsége méty emléket hagyott. Későbbi útjai során is visszatért ide s mindannyiszor egy-egy tüzesen sziporkázó, gazdag kolorittal festett városképpel tá6 Martyn Ferenc levele Párizsból Török Lajoshoz Pécsre, 1927. 2. 28. A kiállított rézkarcok: Tájkép a Pireneusokból, Comptoir, Amercain bar, Kerékjáték, Tavaszi verőfény (1924). vozott. Collioure a tiszta harmónia, a meghitt nyugalom megtestesülése volt Martyn szemében s amikor az ellenforradalom és a nemzetközi reakció összefogott a spanyol köztársaság ellen, Martyn festményén Collioure lett a béke féltett szimbóluma, amely felett a fasizmus, a háború szörnyalakja, apokaliptikus lovasa végigvonul. Granadáról, Toledóról készült festményeit hasonlóan tiszta színkezelés jellemzi. A szemet öszszehúzó déli napsütésben nincsenek félárnyékok, a mediterrán nyár kemény szín- és fényhatásokkal lepi meg a festőt. Martyn palettája alkalmazkodott a valós látványhoz, talán, helyenként, a résztvevő friss hevületével, még fokozta is a színek, a fények erejét... 3. Collioure-i kikötőben — Au port de Collioure 1927. 50x60 cm. toile, huile. Propriété du Musée 1928-ban és 1929-ben Észak-Olaszországban járt. Egy tempera és két pasztellkép tudósít az útról. Az első: torinói városrészlet, a dóm előtti téren szamárháton kocogó alakkal, Itt már hiányzik a spanyolországi nyár tüzes kolorit ja, helyette fátyolosan finom kék és szürke szín uralja a képet. Az architekturális részletek áttetszően könnyűnek tűnnek s a szamarán lehajtott fővel, búsan bandukoló férfi a harminc évvel később oly szépen megrajzolt spanyol csatlós*', Don Quijote Sancho Panzáját juttatja eszünkbe. A két pasztellkép Todi város egy-egy terét, jellegzetes gótikus épületeit örökítette meg, sétáló, cipekedő alakokkal, az élet napi örömei, gondjai közepette. Majd ismét kikötővárosokba visznek el képei: 1928-ban Camaret, bretagnei kikötő részletét festette, 1930-ban újra Dieppe-t, s ismét a Dél-Francia tengerpartot. Spanyolországba, ha csak tehette, úgyszólván évről-évre visszatért. Nemcsak a középkori városok, a katalán fennsík, a baszk-föld meghitt szépsége miatt, nemcsak azért, hogy gyermekkora egyik •