Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Művészettörténet - Hárs, Éva: Martyn Ferenc és a „Párizsi iskola” (1926–1940). Részlet az életmű monografikus feldolgozásából

334 HÁRS ÉVA valló művészi áramlatának — figyelemmel kísérte. Szigorúan szerkesztő képi felfogása azonban nem engedte magához a szürrealizmus szélső határait, inkább azokhoz vonzódott, akiknek metafizikus, vagy szürreális festészetében a kubista képfogalmazás eszközeit ismerte fel. így egészen szoros kapcsolatot figyelhetünk meg a belga szürrealista festészet jelentős képviselőjének: René Magrittenak egyik alkotása és Martyn Ferenc 1928—29-ben készült kompozíciói között.

5 Magritte festményére (II. a. tábla) ugyanúgy jellemző az architekturális részletek abszurd felhasználása, mint Martyn fent leírt műveire. Emberalakjai teljesen azonos felfogásból születtek: szoborszerű, súlyos tömegük éles kontúrral rajzolódik a kép felületére. Magritte férfiaktjának fejét hasonlóképpen oszloptöredék pótolja. Mindkettőre jellemző a természeti környezet reális ábrázolása, a háttérben hullámzó tenger, ugyanakkor a klasszikus épületelemek díszletszerű, félbevágott megjelenítése. A szürrealista ismérvek mellett ezeken a műveken szembetűnő a kubisztikus tér- és formaképzés. Martyn festményein az építészeti elemek gyakori alkalmazásán túl a visszafojtott színek, mély vörösek és szépia-barnák használata, de a csendéletekben összegezett tárgyak és figurák elrendezésének módja is a kubizmus hatására utal. A kubizmus szellemiségének, logikai rendjének vonzása számára erősebb volt a szürrealizmus pszichoanalitikus lélekelemző módszerénél. Természetesen, ez a hatás nem érvényesült tisztán, hisz az I. világháború után a kubista szándék a konstruktivista törekvésekben öszszegeződött. A húszas évek festészetének kialakulásában már a konstruktivista felfogásnak volt döntő jelentősége. Martyn sem tudta — valószínűleg nem is akarta — elkerülni azokat a festői eredményeket, amelyekkel a korszak művészi arculatának megváltoztatásához a kubizmus és a konstruktivizmus szolgált. A szürrealizmus formakészletébői merítő kísérletein egykét év alatt túljutott — megőrizve mégis abból néhány olyan szimbólumot, a jelképes ábrázolásnak olyan alakjait, amelyek oeu

vrejében később is visszatérnek. A kubistáktól megtanult szerkesztési rend, tér- és formaképzés azonban művészetének mindvégig alapvető bázisa maradt. Martyn Ferenc sokirányú művészi érdeklődése korán — pályája kezdetén megmutatkozott. Fentebb elemzett festmény ciklusa és a „Párizsi utca" címen összegezett akvarellek és pasztellképek mellett már 1927-ben hozzákezdett egy 5 René Magritte műve: L'homme du Large. О. v. 139X105 cm. Musée Royaux des beaux-arts de Belgique Art Moderne tulajdonában. Ltsz. 7221. Közölve fenti múzeum „Acquisition 1961—66" kiállítási katalógusában, 1967. Kat sz. 38. 2. Vízparti jelenet — Scène au bord de l'eau 1929. 240x290 mm. Eau-forte. En bas à droite: Martyn 929., à gauche No 3 5/50 Propriété du Musée Janus Pannonius. rézkarc-sorozat elkészítéséhez. A karcolás technikájában járatlan volt, a mesterséget meg kellett tanulnia. Levelezéséből tudjuk, hogy a megfelelő eszközök hiányában sokat vesződött, míg tervét keresztülvihette, de azután rendszeresen hírt adott egy-egy lap sikeres elkészültéről. Sajnos, napjainkig ezekből a rézkarcokból alig néhány maradt. Amennyire a rendelkezésünkre álló lapokból és a művész leveleiből megítélhető, ezek is környezetéről tudósítanak, feljegyzik a mindennapi élet eseményeit, megörökítik a látott tájakat, városokat. Közöttük néhány a hazai emlékeket idézi, pécsi, somogyi részleteket ábrázol, minden bizonnyal az itthon töltött nyarak vázlatfeljegyzései, vagy emlékezései alapján. Érdekes megfigyelni, hogy Martyn rajzolásmódja, még a karcolás bonyolult elj aiaSa közben is mennyire а kifejezésre szánt mondanivaló szolgálatában áll. Ahol tájat, hajladozó fiatal fákat, gyeppázsittal benőtt domboldalakat kívánt megörökíteni, vonalai sűrűsödtek, a lap felülete bársonyossá vált. Ezek a karcok a szénrajz lágy felületi hatásához közelítenek. Figurális kompozícióin a „Nyolcak" törekvéseit, Kernstok, Pór és Tihanyi formaképzésének továbbélését figyelhetjük meg — az izmok gömbölyűén duzzadó, anatómiailag is követhető játékát. Egyik táj-ábrázolásának kompozíciós építettsége Picasso képével mutat rokonságot, míg a Párizsi utcakép című lap lágy vonalvezetése a reneszánsz rajzolók felfogására utal vissza. A rézkarcolással Martyn több éven át foglalkozott. Az 1928. évi Pécsi Tavaszi Tárlatra öt lapot küldött haza. Ám ekkor a rézkarcoknál már fontosabbnak tartotta egy olyan festményének kiállítását, amely felfogásában — levelének soraiból ítélve — az elvont képfogalmazáshoz