Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - Sarosácz, Gy.: Baranyai délszláv népszokások III. Karácsonyi, lakodalmi és temetkezési szokások a horvátoknál és szerbeknél

BARANYAI DÉLSZLÁV NÉPSZOKÁSOK 285 cíla). A szöktetések magas száma a drávamenti horvát falvakban kizárólag a szociális viszonyokkal magyarázható. A leányt ilyenkor a legény szülei beleegyezésével a házhoz vitték, ahol már várták őket A szerbeknél a szöktetés ritkább eset volt. Előfordult, hogy a fiatalkorú leányt a szülők hatósági közeg segítségével visszahozták, és akarata ellenére máshoz adták férjhez. A horvátok és a szerbek leánykérőbe — általába szombati napon mentek. A szülők mellett a rokonság tagjai: nagjménik, keresztszülők, esetleg nagybácsik is ott voltak. A leány férjhezadását a szülők a rokonság valamelyik tagjával megüzenték nehogy kellemetlenség érje őket. Tótújfaluban páratlanul, heten mentek. A lánynak itt az almát mindig a keresztszülő, a pénzt a leendő após adta át. A többi horvát faluban a lányért járó pénzt megegyezés szerint a násznép esküvő napján, érkezéskor fizette — „za kapiju plate" (kapupénz). A leány a legénynek egy díszkendőt és szalagdíszt (kitica) adott, melyet vőlegénység ideje alatt zsebben és kalapja mellett hordott. A szerbeknél a szülők nem határozták meg, hogy a leányért mennyi összeget kötelesek kifizetni. A módos gazda annyi dukáttal rakta ki az almát, hogy az nem látszott ki. Az almát és a pénzt egy tányérba rakták, hogy azt jól lehessen látni. A leány az apóst hosszú díszkendővel, a vőlegényt zsebben hordott díszkendővel megajándékozta és megcsókolta őket. A kapott dukátokat (seferin — küldetési pénz) a leány az ablakba dicsekvésként a nagy közönségnek kitette, hogy azt mindenki megnézhesse. Szegényebb horvát családoknál és falvakban (Drávakeresztúr, Drávasztár a) eljegyzést (kolace) külön nem tartottak. A megtartott, eljegyzésekre a közeli hozzátartozókat hívták meg. Az eljegyzésnek itt is lakodalom jellege volt, amelyet mindig a lány házánál tartottak. A legény szülei sült tyúkot, kalácsot és bort vittek magukkal. A vigadalom délutáni órákban zajlott le, délelőtt a fiatalok beiratkozása volt. A szerb eljegyzés (zapitak) sokkal gazdagabb volt. Itt is a szűkebb rokonság vett részt mindkét fél részéről. Az ételek és italok közül csak pogácsát, bort és pálinkát vitték. A leány, a vőlegény rokonságát igen gazdagon — közvetlen hozzátartozókat női és férfi inggel, a többit díszkendővel megajándékozta, akik ezt dukáttal viszonozták. A kapott ajándékot, a hosszú díszkendőt a kalap vagy sapka köré felerősítve, a többi ruhadarabot a vállra felrakva indultak haza, hogy azt mindenki jól láthassa, akivel útközben találkoztak. Amennyiben lovaskocsival mentek, akkor a lovakra díszkendőket kötöttek. A módosabb gazdák dudást is vittek magukkal. Lakodalmat a horvát falvak többségében őszszel és tavasszal — hétfő, csütörtöki és szombati napon, a szerbek télen — csütörtök és szombaton tartották, Lippón mindig csütörtökön. A lakodalom előkészülete különös eltérést nem mutat. A felkészülésben a rokonság és a szomszédok segítenek. A lakodalmi hívogatót a szerbek cavo-пак vagy tocaja-nak, míg a horvátok pozivac-nak (hívogató) nevezik. A hívogató kiválasztása és felöltöztetése ugyan iigy történt, mint a sokac és bosnyák lakodalomban. A házhoz érve a szerbeknél: Dobár dan. imate poziv da dodete ч svatove! (Jó nanot. meghívásuk van, hogv lakodalomba iöiienek!). vagv: Dobár dan, vomozi Bog. poslali su me da dodete и svatove! (Jó napot. Isten segíts, elküldtek, hogy lakodalomba iöijenek!) Horvátoknál: Faljen Isus, dodite svi и svatove! (Dicsértessék a Jézus, valamennvien lakodalomba iöiienek!). vagy Faljen Isus, pozdravio vas Marko г Ana, da imate glavu svremit и svatove sto vi*e moze! (Dicsértessék а Jézus, üdvözletét küldi Marko és Anna, hogy minnél többen készülienek lakodalomba!) Néhánv faluban (Drávasztára. Lakócsa, Tótúifalu), ahol külön hívogató nem volt. itt a meghívást a vőlegény és a menyasszony, vagy a szülők végezték: Faljen Isus, dosli sm,o da vidimo koliko ce te vlatit za Maru — daite, г svremite se svi, dodite sve éejamo da docekamo! (Dicsértessék a Jézus, ellőttünk, hogv megtudjuk, hogy Máriáért mennvit fizetnek — adják, készülienek valamennyien, jöüenek, mert mindannyiiukat várjuk!) A szülők hívása egvszerű szavak közlésével történt. Hívogatni lakodalom előtt egv héttel, Lippón mindig csütörtöki napon a rokonságot és a hivatalos vendégeket — szombaton az egész falut. Tótújfaluban, a szülők után, lakodalom előtti napon a vőlegény ment. A különböző tisztséget betöltő: násznagy, zászlóvivő, nvoszolyó, vőfélv. hívogató stb. személyek meghívását és felkérését mindig a vőlegény és a menvasszonv végzi. Szerepük a lakodalom lefolyásának a segítése, amely különös eltérést nem mutat, csupán csak egves funkciók felcserélődtek vagv kibővültek. A zászlóvivőt itt is megtaláljuk. A lovas lakodalom esetén a szerbeknél a zászlóvivő (prikumce) a kocsik előtt lóháton ment egyik barátjával, aki csutora bort vitt magával — nagy lakodalomban négy lovas is volt. Azonos zászlót vittek, mint a bosnyákok. Ä horvátok zászlója háziszőttesekből, sárga gyári kendőkből és szalagokból készült. A nyoszolyót a szerbek zlatara (Mohácson, enga), a horvátok potsmihaja, podeklica-n&k nevezték, aki mindig a legközelebbi hozzátartozó felesége vagy leánya volt. Gondját viselte a násznagynak és segített neki énekelni.