Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

BARANYA MAGYAR FÖKÖTÖI 251 41. kép 42. kép változatok is erősen észrevehetők. Ezekre majd alább részletesen visszatérünk. A még kisebb területen viselt C-típus is alkot variánsokat. A (régi) típus — hímzett főkötő. Megnyúlt félkör alakú, béleletlen kis tok: rendszerint fehér szőttes alap, színes pamuthímzéssel (41. kép); ritkán (újabban) fémszálas, fém virágos rátéttel díszítve (42. kép). Csak a kontyot fedte. Néha szalagcsokorral is megtoldták, szalaggal keretezték. (42. 43. kép), Bizonyára ez a vidék legrégebbről ismert főkötője. A ma élő legöregebbek sem emlékeznek már viseletére. Korabeli leírás — mint a főkötőkről általában — erről is alig van, az sem kielégítő. Egyetlen komolyabbnak mondható adat — Szmik Antaltól, bár ez is csak egyetlen község — Püspökbogád — viszonylatában. Említést tesz, kevés leírással, erről a típusról, de már akkor is inkább csak, mint múltról. Megemlékezik még, egész felületesen, az átalakulásról, úgy hogy rövid köz-' ieménye végén már nem is derül ki pontosan, milyen is hát az a főkötő. Ezt, a hiányosságai mellett is értékes közleményt veszi át minden kritika nélkül Ujváriné összefoglaló munkájában. Még Kodolányi (1958. p. 129.) emlékezik meg róla röviden, mint az itteni főkötő régebbi formájáról. Képét közlik itt-ott, mint baranyai íőkötőt, néhol közelebbi helymegjelöléssel; pl. a Magyarság Néprajzában (I. kiad. 414. oldal): hosszúhetényi főkötő. A Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya tizenöt db. ilyen főkötővel rendelkezik, ezek egy ellendi és három (talán) bogádi kivételével Hbsszűhetényből származnak; 1935-ben gyűjtötték be, sajnos minden közelebbi adat nélkül. Nemes János, aki hosszú évtizedeket töltött líosszúhetényben, szép dolgozatban ismerteti a ialu népviseletét, mégcsak meg sem említi a régi típusú főkötőt. Minthogy a ma élő legöregebbek sem tudnak 43. kép már elfogadható adatokkal szolgáim (csak egykét hosszúhetényi bizonytalan és egy egerági nagyon halvány emlék) meg kell elégednünk a kevés és hiányos közléssel és a meglevő tárgyi adatokkal. (És reménykedve várni, hátha valami véletlen szerencse még felszínre hoz egy minden eddiginél gazdagabb adatot.) Addig el kell fogadnunk, hogy a múlt század második felében már átadta helyét e típus egy, helyesebben két újabbnak. Az idősebbeknél — mindig azok a hagyományőrzőbbek — még szórványosan előfordulhatott tovább is, itt-ott megérte tal an Ci századforduló táját. Általános tapasztalat az, hogyha jön is egy újabb divat, az öregebbek megmaradnak a maguké mellett, sokszor halálukig, így egy ideig néha egymás mellett él a régi az újjal. Ez az említett típus legtovább élhetett Hosszúhetényen, — ezt bizonyítj a az a tény is, hogy onnan került elő a legtöbb (bár lehet, hogy másutt nem is keresték annyit), és ott egy kicsit a főkötő ma is — így talán a múltban is — különbözik a többitől. (Erre alább részletesen kitérünk). Ha Gáborján A. elméletéhez viszonyítjuk, akkor nagyon régi eredetűnek kell tartanunk, hiszen szabása igazán a lehető legegyszerűbben egyenes vonalú. Viseletéről annyit tudunk — a tárgyi emlékekből ítélve —, hogy színes szalaggal szokták körülvenni, hol csak rátűzve, hol rávarrva azt. B-típus — szögletes főkötő. Az A-típus elhagyása után a terület nagyobbik felén — a tizenöt községből tizenegyben — megjelent ez a típus (lásd a 40. képet). Rövid leírása a következő: Alapja rendszerint — legalábbis három oldalról — pontosan négyszögletes tok; anyag szövet, esetleg csipke; rátét üveggyöngyökkel, művirágokkal, fémcsüngőkkel díszítve: két vagy