Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

246 ZENTAI JÁNOS 24—25. kép désre nem kapunk választ, a lényeghez hozzátartozik. Gáborján A. egyik munkájában magyarázza (p. 168—169 és egyebütt) az egyenes és derékszögű szabásvonalak archaikus és különösen Keletre jellemző uralkodó voltát. így ezen az alapon is régi eredetet sejthetünk a drávaszögi főkötőben, hiszen ha megnézzük szabásformáját, a legegyszerűbb vonalakat találjuk meg benne, (lásd a 20. képet). SÁRKÖZI FŐKÖTŐ Amikor Sárközről beszélünk, hallunk, rendszerint a Tolna megyei, földrajzilag is Sárköznek nevezett terület lakosaira gondolunk. Tetézi ezt a téves felfogást az a nem egy szakmunka is,, amely ugyanebbe a hibába esik. Néprajzi értelemben a sárköziek egy ennél sokkal nagyobb területen — igaz ma már csak szórványokban élő, mindinkább fogyó — néprajzi csoport. Baranyában is ma még hat községben, illetve városban ezek képezik az őslakosságot. A mecseki Zengő tövében Zengővárkony, Pécsvárad, Nagypall, délen a drávaszögi „határőr-község (Magyarpeterd) mellett a sárközieknek „határőr-községe: Belvárd, a Duna közelében Babarc, és legdélebbre Mohács város református magyar őslakossága. Mint láttuk, az előbb tárgyalt három néprajzi csoport többé-kevésbé tömbben él, ezzel szemben a sárköziek idegen nemzetiségek között szórványokban. Bizonyos, hogy ez a néprajzi csoport a XVI—

XVII. századok előtt egy egységes nagyobb tömböt alkotott, minthogy éppen ez került bele legjobban a történelem akkori viharaiba, a Buda—Eszék-i hadiút mentén, ez vérzett el legfőképp. Így ezt a területet árasztotta el leginkább az idegen telepítési politika. Ebben az idegen — sokszor ellenséges — tengerben azután lassan elsüllyedtek a megmaradt kis magyar szigetek. (E században tűnt el — 1934-ben — Hidas, a múlt században Mecseknádasd, Monyoród, a XVIII. században még többtelepülés őslakos magyarsága, ehhez az állapothoz áll közel Babarc is). Ennek a kis csoportnak elszórtságában is egyező volt nagyvonalakban a népviselete, így a főkötője is; lényegében egy volt a klasszikus értelemben vett Sárközével. Különbség annyi a tökötökben, hogy — időbeliséget tekintve — ezen belül két típust különböztethetünk meg, — egy régebbit és egy újabbat. A régebbit, vizsgálódásunk időpontjában, már nemigen, inkább csak emlékeiben, találhatjuk meg egyetlen pont — Mohács — kivételével, ahova viszont, az újabb már nem jutott el. A két típus szabásban tér el egymástól, különben megegyezik. A régi — eddigi irodalomban ,,szabott"-nak nevezett •— negyed-gömb terjedelmű, dinnyehéj szerű; homlok fölött helyezik a hajra, a fejtetőt is fedi. (26—27. kép.) Az újabb, — formájánál fogva ,,parittya"-főkötőnek nevezett (bár a baranyaiak ezt az elnevezést kevésbé használták) — a régi típusnál kb. felényi szélességű (28—30. kép). Mindig fekete, 26—27. kép muszlin, klott, esetleg selyem anyagból. A régi téglány alakúra szabott (31. kép.), a szükséges bevarrásokkal kapja meg a negyedgömb alakot. Az újabb, két végén kiegyenesedő, ellipszis alakú, ú. n. gömbkétszög. (32. kép). Keretre feszítve hímezték ki. Az országszerte méltán híres, művészien szép, ízléses sárközi hímzés ismert. Ezzel vannak a főkötők kihímezve. A szabása mindkettőnek egyszerű, ez különös ügyességet nem igényel. A hímzés annál többet. Bár az asszonyok általában maguk készítették, mégis falvanként volt egy-két rátermettebb aszszony, aki ezek készítésével foglalkozott. Vannak megszokott, hagyományos díszítő elemek, de ezeknek alkalmazásában óriási a változatosság. Sohasem másoltak, minden darab elkészítése, helyesebben díszítése, új ötlet alapján történt. Annak ellenére, hogy az egész területen eléggé egységes a főkötő, a hozzáértő asszonyi szem rápillantva megállapította, kb. melyik faluban készült. Elismerték, hogy a legszebbeket a valódi Sárközben készítették, de e tájon is, pl. Zen-